Szónoklattan

Szónoklattan
retorika, ars oratoria (lat.)
Artemisia Gentileschi: A Retorika allegóriája (1650 körül)
Tárgya	a szónoki beszéd
Ágai	A beszéd felépítése A beszéd faja A beszéd szerkezete
Jelentős művelői	Démoszthenész, Cicero, Quintilianus
Jelentős kézikönyvei	Adamik–A. Jászó–Aczél: Retorika (Budapest, 2004)

A szónoklattan, ékesszólástan vagy retorika (görögül rhétoriké, latinul ars oratoria) a szónoklat tudománya, eredetileg díszes külsőségek között előadott beszédeket, ékes stílusú, nyilvános megszólalásokat jelentett. Később a nem szépirodalmi műfajok elméletét jelentette (prózai írásművek elmélete). Iskolai tantárgy volt a beszéd- és értelemgyakorlat mellett. Ma a rendszeres gondolkodás és önkifejezés eszköze, a kulturált érvelés, vitatkozás tudománya. Tárgya minden nyilvános, közéleti megszólalás, minden közéleti kommunikációs helyzet, és szereplője minden nyilvánosan megszólaló ember. Társtudománya a szövegtannak, amely a sikeres közlés, a meggyőző beszéd szempontjai alapján tekinti át a szöveg (beszéd) létrehozását. A klasszikus retorikai elmélet meghatározta a retorika alapelveit, szabályait, eszközeit, amelyek alkalmazhatók a mindennapi kommunikációs folyamatokban is, kiegészülve a modern nyelvészeti, kommunikációelméleti, szociálpszichológiai stb. ismeretekkel.

A retorika története

Beszédtanítás Homérosz korában

Az ókori görögöknél mindig is fontos szerephez jutott a nyelv művelése, a beszéd tanítása. Erre a homéroszi eposzokból lehet következtetni, az Iliaszban jelentősége vetekszik a fegyverekével:

„… Agg Péleusz teveled küldött el utamra

aznap, hogy Phthíából téged az Átreidészhoz

köldött, még gyereket, ki nem ért a közös viadalhoz,

sem szónokláshoz, mely a férfit hírre segíti:

éppenezért küldött, legyek én, aki mindenre kioktat,

szónak szónoka légy és végbevivője a tettnek.”

(9. 438-443; Devecseri Gábor ford.)

A haragvó Akhilleusz harcra buzdításánál három beszéd hangzik el, Odüsszeuszé, Phoinixé és Aiaszé. Mindhárom beszéd a klasszikus retorika később kialalult kánonjának egy-egy képviselője: a logikai érvelésű a logosz, az etikai érvelésre támaszkodó az ethosz, az érzelmekre ható, s egyben a leghatásosabb a pathosz.

Homérosz után kb. ötven évvel élt és alkotott Hésziodosz, aki fő művében, az Istenek születésében leírta, hogy milyen fontos a beszédben az, hogy az igazságot képviselje.

A retorika kialakulása és a szofisták

A retorika az antik görög tulajdonjogi perekből alakult ki. Szürakuszai (Szicília) poliszában i. e. 485-ben két türannosz, hogy hatalmát megszilárdítsa, katonáinak földet osztott, ám előzőleg békés polgárokat űzött el földjeikről. 10 évvel később egy poliszon belüli felkelés elsodorta a türannoszok hatalmát, az elűzött polgárok visszatértek a poliszba. A polisz agóráján tulajdonjogi perek sorozata indul a régi és az új földtulajdonosok között a földek birtoklásáért.A fölállított népbíróság annak ítélték a föld tulajdonjogát, aki ügyesebben érvelt igaza mellett, azaz a beszéd művészetében eredményesebb volt.

A szürakuszai perekben tűntek fel az első hivatásos beszédírók, akik segítettek a pereskedőknek.

• Agrigentumi Empedoklész (ő még ingyen oktatott)
• Thisziasz és Korax (Empedoklész tanítványai)
• Gorgiasz (Korax tanítványa, aki Athénba vitte a retorika művészetét)

Gorgiasz szofista volt, aki azt vallotta, a beszédnek szépnek kell lennie, hogy gyönyörködtessen. Nevéhez fűződnek a gorgiaszi alakzatok: az ellentét, hasonló hangzású szavak, tagmondat-egyenlőség és rímek használata.

A tudományos retorika

A retorika további fejlődésében fontos szerepe volt a bírósági gyakorlatnak és a népgyűléseknek. A népgyűléseken bárki szabadon felszólalhatott, a bíróságokon pedig mindenki maga látta el a védő és vádló szerepét, ezért mindenkinek érdeke volt, hogy megfelelő beszédet tudjon tartani, amellyel megnyeri magának az ügyet. Aki nem tudott beszédet írni, hivatásos beszédírót fogadhatott. Ilyen volt Lüsziasz is.

A szofisták ellen lépett fel Szókratész. Miközben pedig Gorgiasz saját beszédeit taníttatta, Prótagorasz érvelési technikákat tanított. A szofisták csillaga lassan leáldozott.

A tudományos retorika Iszokratész nevéhez fűződik, ő alapította meg Kr. e. 390-ben az első retorikai iskolát. Szókratész tanítványa, Platón is fellépett a szofisták ellen. Két nagyszerű dialógusa, a Gorgiasz és Phaidrosz foglalkozik a retorikával. A retorika klasszikusa, Arisztotelész egyik fő műve a Rétorika, melyben meghatározza a retorika fogalmát, foglalkozik az érvekkel, a beszéd lélektani és etikai vonatkozásaival.

Arisztotelész szerint: "A retorika olyan képesség, mely minden egyes tárgyban feltárja a meggyőzés lehetőségét."

Latin retorika

A hellenizmus idejének görög retorikája nem maradt az utókorra. Annál jelentősebbek viszont a Kr. e. 1. században fellépő latin szónokok, az oratorok. Cornificiusnak tulajdonítják a Kr. e. 80. k. keletkezett Rhetorica ad Herenniumot, vagyis a Herenniushoz írt retorikát.

Cicero és Quintilianus műveinek egyes részei a mai napig érvényesek. A latin retorika a császárság korában leáldozott, hiszen a retorika tündökléséhez olyan államforma szükséges, amelyben a gondolatok szabadon mozoghatnak.

Retorika a középkorban és az újkorban

A középkori retorika csaknem kizárólag egyházi retorika volt, melynek neve homiletika. Az egyetemeken a hét szabad művészet egyike éppen a retorika volt, jelezve, hogy nem veszett el, csak más szerepet töltött be. A papok és szónokló szerzetesek (mint padovai Szent Antal) jól ismerték az antik retorikusok műveit, s tudásukat az egyház szolgálatába állították.

A középkori retorika történetének három virágkora van: a 4-5. század. A 4. század vége felé ugyanis a keresztény tudományosság homlokterébe a Biblia értelmezése került. E feladat megoldását Augustinus (Szent Ágoston, 354–430) végezte el De doctrina Christiana (A keresztény tanításról) című művében, melynek első három könyvét 396-ban, a negyediket pedig 426-ban fejezte be.

A 12-14. század és a reformáció időszaka. A 13. századtól ugrásszerűen megnő a prédikációs gyakorlat. Az ekkor keletkezett szentbeszédek három típusba sorolhatók: a) egyszerű és világos írásmagyarázat; b) a tanult hívők megszólítását célzó, művelt egyetemi beszédek; c) az egyszerű nép épülését biztosító népies szónoklatok, a nép nyelvén, anekdotákkal, csodás történetekkel és példákkal fűszerezve.

A kora középkorban alakult ki a chria (vagy kria, chreia) műfajából az egyházi beszéd. A 12-14. században az egyházi beszédet főleg szerzetesrendek prédikátorai művelték.

Nagy változást hozott a reformáció, a 16. század a hitviták kora volt. A barokk korban az ellenreformáció is befolyásolta a retorikát. A reneszánsz korban (kb. 1400–1600) a retorika továbbra is betölti azokat a szerepeket amelyeket a középkorban betöltött, de megújult és elmélyült formában. Az elmélyülés mutatója többek között az, hogy előtérbe kerülnek az antik retorika nagy klasszikus alkotásai: Arisztotelész Rétorikája, Cicero De oratore és Orator című művei és Quintilianus Institutio oratoriája.

Gyökeres változást hozott az első modern demokráciák létrejötte, ettől kezdve mondhatjuk, hogy a retorika ismét fontos szerepet tölt be a mindennapi életben. Napjainkban elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában és Franciaországban élnek a retorika nemzetközi hírű doktorai. Magyarországon a retorika 2000 óta ismét kötelező a felsőfokú oktatásban.^[forrás?]

A retorika rendszere és elemei

Az ókori retorikai rendszer alapján a retorikai szituáció elemei a szónokra, a tárgyra, illetve a hallgatóra vonatkoznak. A beszéd megalkotása háromféle szándékkal történhet a szónok részéről: értelmi, mérsékelt érzelmi és szenvedélyeket célzó érzelmi.

A beszéd felépítése

A szónoki beszéd létrehozása az alábbi öt lépésben valósul meg:

1. Anyaggyűjtés (inventio)
2. Elrendezés (dispositio)
3. Kifejezés (elocutio)
4. Megtanulás (memoria)
5. Előadás (pronuntiatio)

A beszéd faja

A szónoki beszéd faja a hallgatóság viselkedéséhez igazítva háromféle lehet:

• Törvényszéki beszéd (genus iudiciale): ideje a múlt, témája az igazság vagy igazságtalanság, műfajai közé tartoznak többek között a vád-és védőbeszédek.
• Tanácskozó beszéd (genus deliberativum): idősíkja a jövő, műfajai közé tartoznak a politikai beszédek, a választási kampányok beszédei, a reklámok, erkölcsi intelmek.
• Bemutató beszéd: (genus demonstrativum): jelen idejű, funkciója a dicséret vagy elmarasztalás. Fajtái: alkalmi beszédek, dicséretek, ismertetők.

A beszéd szerkezete

A szónoki beszéd szerkezet szerint az alábbi egységekre tagolható:

1. Bevezetés (exordium vagy principium)
2. Elbeszélés (narratio)
3. Kitérés (egressus vagy digressio)
4. Témamegjelölés és/vagy felosztás (propositio/partitio vagy divisio)
5. Bizonyítás (argumentatio vagy confirmatio)
6. Cáfolás (confutatio vagy refutatio)
7. Befejezés (conclusio vagy peroratio)

Híres szónokok, tudós retorikusok

• Szókratész
• Platón
• Arisztotelész
• Periklész
• Lüsziasz
• Cornificius
• Cicero
• Quintilianus
• Hippói Szent Ágoston
• Páduai Szent Antal
• Pázmány Péter
• Kölcsey Ferenc
• Kossuth Lajos
• Deák Ferenc
• Gyulai Pál
• Jókai Anna
• Grétsy László
• Adamik Tamás
• Jászó Anna
• Aczél Petra
• Lantos Erzsébet

Források

• Adamik Tamás – A. Jászó Anna – Aczél Petra: Retorika, Osiris Kiadó, Budapest, 2004.
• Lantos Erzsébet: Beszédhez való viszony a magyar felsőoktatásban. Ha a beszéd munkaeszköz… Beszédkutatás 1., HangÁr, Budapest, 2005.
• Bencédy József: Retorika Gyakorlati útmutató, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2008.
• Wacha Imre: A tiszta beszéd. Beszédtechnika. Alapismeretek és szövegértelmezés magyarázatokkal I., Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2015.
• Wacha Imre: Az értelmes beszéd. Beszédtechnika. Alapismeretek és szövegértelmezés magyarázatokkal II., Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2015.

Régebbi magyar nyelvű szónoki kézikönyvek időrendben

• Szeberényi Lajos: Politikai szónoklattan. Alapos útmutatás nyilvános beszédekben és vitatkozásokban. Heckenast Gusztáv Kiadása, Pest, 1849
• Kun Bertalan: Egyházi szónoklattan. Használható minden hitfelekezetű különösen protestans lelkészek által, Deutsch Dávid Kiadása, Miskolc, 1855
• Schleininger Miklós: Egyházi szónoklattan, Veszprém, 1872
• Névy László: Az irásművek elmélete, vagyis az irály-, költészet- és szónoklattan kézikönyve. Iskolai és magán használatra. 5. átnézett kiadás, Budapest, 1876
• Verbőczy István: Szónoklattan. Iskolai és magán használatra, Aigner Lajos Kiadása, Budapest, 1878
• Stöckl Albert: A szónoklattan alapvonalai, Eger, 1884
• Kudora János: Katholikus egyházi szónoklattan. Példákkal megvilágítva és a szónoklat történelmi vázlatával bővítve, Budapest, 1891
• Mészáros Amand: A szónoklattan alaprajza. 2. kiadás, Singer Ede Kiadása, Székesfehérvár, 1892
• Vanczák János: Gyakorlati szónoklattan munkások számára, Népszava Könyvkereskedés, Budapest, 1907
• Hörk József: Evangelikus homiletika, vagyis az egyházi beszéd elmélete. Vezérfonalul a leendő, repetitoriumul a már működő egyházi szónokoknak. Pozsony, 1907
• Mitrovics Gyula: Egyházi szónoklattan – Tekintettel a magyar egyházi beszéd-irodalomra, Hegedüs és Sándor Könyvkiadóhivatala, Debrecen, 1911
• Hegedűs Gyula: A beszéd művészete, Singer és Wolfner Új Idők Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1920
• Weber Mihály: Szónoklattan – A szónoki beszéd elkészítésének és előadásának ismertetése számos példával, Népszava-Könyvkereskedés Kiadása, Budapest, 1946

Szónoklattan-történetek időrendben

• Mihalovics Ede: A katholikus predikáczió története Magyarországon I–II., Budapest, 1900–1901
• Rézbányai József: Az egyházi szónoklat egyetemes története I–III., Pécs, 1904–1908
• Kudora János: A magyar katholikus egyházi beszéd irodalmának ezeréves története, Budapest, 1902

Kapcsolódó szócikkek

• Retorikai szituáció
• Klasszikus retorika
• Szónoki beszéd
• Magyar retorikatörténet
• Prédikáció
• Irodalom