Kijelentő mód

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kijelentő mód (latinul indicativus) az igemódok egyike, amely tényszerű közlést, állítást, illetve bekövetkezett, folyamatban lévő vagy a jövőben bekövetkező cselekvést, történést, állapotot fejez ki. Például: Tegnap későn jöttem haza. Péter éppen tanul. Holnap péntek lesz.

A nyelvekben általában az alapértelmezés szerinti, leggyakrabban használt igemód: amennyiben az adott közlendő kifejezésére nem vonatkoznak egyéb nyelvtani szabályok, vagy nem áll rendelkezésre más igemód, minden esetben a kijelentő mód használható.

Az indoeurópai nyelvekben viszont sok esetben, ha a közlendő valóságtartalma kétséges – vagyis a közlő nem tekinti ténynek –, a kijelentő mód helyett a kötőmód használatos. Azokban a nyelvekben, amelyekben a kötőmód (alaktanilag) nem létezik, ebben az esetben is leggyakrabban a kijelentő módot használják.

A magyar nyelvben a kijelentő módnak jelen, múlt és jövő ideje van (a régi nyelvben több igeidő is létezett, azonban ezek mára kivesztek). Önálló igealakokkal azonban csak a jelen és a múlt idő rendelkezik; a jövő idejű alakokat a fog segédigével és a főnévi igenévvel lehet képezni (pl. menni fogok). Külön jövő idejű alakjai csupán a létigének vannak (leszek, leszel, lesz stb.), amely nyelvtörténetileg a lesz ige jelen idejű alakjaiból ered.

Lásd még[szerkesztés]