Szír nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
szír nyelv
ܠܫܢܐ ܣܘܪܝܝܐ
BeszélikÉszak-Mezopotámia
Nyelvcsaládafroázsiai
   sémi
    közép-sémi
     arámi
      kelet-arámi
Írásrendszer szír ábécé
Hivatalos állapot
Nyelvkódok
ISO 639-2syc
ISO 639-3syc
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz ܠܫܢܐ ܣܘܪܝܝܐ témájú médiaállományokat.

A szír nyelv vagy szír-arámi nyelv a sémi nyelveken belül egy kelet-arámi nyelvjárás (dialektus).

Eredetileg Nyugat-Mezopotámia Edessza tartományának dialektusa volt. Virágzási kora a 4-7. századra esik; az arab hódítás után a vele rokon arab nyelv mindinkább kiszorította.[1] Ezt követően kb. hat évszázadon át főleg az irodalom és egyház nyelveként használták.[2] Ma a szír keresztények kisebbségi nyelve, amelyet Törökország keleti részén, Észak-Irakban és Északkelet-Szíria területén használnak. A nyelv egyben több keleti keresztény egyház liturgikus nyelve is.

Csöndet kérünk! - szír és török nyelven

Az új-szír nyelvek dialektusként szigetekként maradtak fenn az arabul, kurdul és törökül beszélő környezetben. Két fő ága:

  • nyugati új-szír (turójo) (Tur Abdin, Törökország) (Edessza)
  • keleti új-szír / „asszír” (ajszori)

Szír irodalom[szerkesztés]

Nagyon jelentős volt a szír nyelvű irodalom a kora középkorban. Az ókorban a Biblia szír nyelvre lefordítása által a szír kereszténység nyelvévé lett.

Írásban először az 1. században jelent meg feliratokon.[3] A Kr. u. első századokban a görög munkák nyomán gazdag irodalom keletkezett, amely főleg keresztény teológiai művekből állt. Voltak azonban történelmi, filozófiai, orvosi és természettudományi munkák is, amely tudományok tekintetében a szírek a VIII. és IV. sz.-ban az arabok tanítói voltak. Általában a szíreknek nagy hatásuk volt a Kelet kultúrájának fejlődésére. A középkorban mindenütt elterjedt legendák eredetileg szintén szír könyvekből kerültek ki. A kereszténység első 3-4 századából csak bibliafordítások vannak (pesitta), melyek egyszersmind a nyelv mintáiul szolgálnak. A szír irodalom virágzási kora a IV. sz. közepén kezdődött. Kiválóbb alakok voltak: Ephrem, Marútasz maiperkáti püspök, Rabulas edesszai püspök, antiokiai Izsák, Józsua, továbbá Ebed Jesu metropolita Nizibiszből, Philoxenus nablogi püspök (Hierapolisz), Sarugi Jakab stb.[1]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]