Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!
A névmás a hagyományos magyar leíró nyelvtan (és általában a hagyományos nyelvtan) egyik legvitathatóbb szófaji kategóriája, amelyet hagyományosan úgy határoznak meg, mint „valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket) helyettesítő szó”. A legtöbb névmás azonban (például az én) nemigen helyettesít „valódi névszót”. A névmásokat valójában a jelentésük alapján sorolják egy „szófajba”, hiszen „nincs önálló jelentésük”. Azonban ez sem világos szempont, hiszen ilyen alapon névmásnak kellene tekinteni az olyan viszonyító jelentésű szavakat is, mint a tegnap vagy a kifejezetten visszautaló szerepű is.
Az úgynevezett névmásoknak vannak jól körülhatárolható, határozott funkcióval rendelkező típusaik, mint például a személyes névmások (én, te stb.), a határozatlan névmások (valami, valamikor stb.), a kérdő névmások (ki, miért stb.). Ezek zárt szóosztályokat alkotnak; sajátos, de egymással nem nagyon rokonítható funkciójuk és használati megoszlásuk van.
A névmások fogalmát más nyelvek leíró nyelvtani hagyományában is számon szokták tartani, de általában nem úgy határozzák meg őket, hogy „valódi névszókat” helyettesítenek, hanem úgy, hogy teljes frázisokat, szószerkezeteket pótló szavak. Az ő például nem egyetlen névszó (például esztergályos), hanem egy teljes névszói szerkezet (például ez a csinos húszéves esztergályos) funkcióját látja el.
