Nemzet

A nemzet szó eredete a középkorra tekint vissza, amikor a – többnyire a latin natio, nationes – kifejezés nagyjából az egy uralkodó alá tartozó, egy vallású, egy nyelven beszélő emberek összességét jelentette. A szó azonban - más értelemben - jelentett céhet és egyetemi közösséget is. Sajátos összetartozás-tudattal, többnyire közös eredethagyománnyal stb. is rendelkeztek, egy etnikumhoz tartoztak, és azonos nyelvet beszéltek. Mindez alapvető feltétel. Emellett a Natio Hungarica (Magyar nemzet) jog szerinti tagja lehetett a magyar királytól nemességet kapott idegen származású személy is (pl. olasz, német, szláv, stb). Később, a Hódoltság, vagyis a három részre szakadt ország idején, Erdélyben a középkorban elismert három nemzet egyike volt a szász. A másik kettő a magyar és a székely volt.

Nemzetfogalom a középkori Magyarországon

Népek táblázata (Völkertafel) 1725-ből. Az ismeretlen szerzőjű festmény egy illusztrált összeállítás az európai népekről, ami egy táblázatban feltünteti, hogy milyen különböző tulajdonságokkal rendelkezik 10 nép. Felsorolja a jellemző korabeli etnikai sztereotípiákat

A késő középkori törvényeink egészen határozott különbséget tesznek a magyarság és Magyarország lakói között. II. Ulászló választási feltételeiben [1490] kötelezi magát arra, hogy egyházi javadalmakat idegeneknek nem juttat, „hanem csakis magyaroknak és olyanoknak, akik régtől fogva a korona alattvalói”. Ugyanígy az 1523-iki törvények is megkülönböztetik a magyarokat azon nemzetbéliektől, kik a Szent Koronának vannak alávetve, s akik a hivatalok és méltóságok betöltésénél egyenlő elbírálás alá esnek. Törvényeink többször beszélnek ruténekről, oláhokról és szlávokról, jeléül annak, hogy ezeket nem számították a magyar natiohoz, mely így szűkebb keret volt az országlakók egyeteménél. A magyar nemzethez tartozás tehát világosan etnikai jellegű volt.

A magyar népnév, a magyar nemzet kifejezés tehát nem volt a magyar királyság földjén élő összes népek gyűjtőneve, hanem megkülönböztető jelentéssel bírt. Arra viszont nincs példánk, hogy a magyar nemzet kifejezést egyetlen rendre, például a nemességre korlátozták volna. Az 1525-iki 2. § szerint hivatalt az országban csak a magyar nemzethez tartozó nemes emberek viselhettek (Hungarae nationis homines, nobili de prosapia propagati), tehát a nemzeti és a rendi kritériumot határozottan megkülönböztették. Bizonyítéka ennek Werbőczy Hármaskönyve is, ahol a különböző natiokhoz tartozó jobbágyokról, magyarokról, oláhokról, szlávokról van szó [III. 26], mely utóbbiak így tehát szintén natiokat alkottak, akárcsak a magyarság. A magyar nemzetfogalom tehát minden társadalmi réteget, osztályt magába tömörített, nem korlátozódott egy osztályra. Persze ettől még a magasabban álló néprétegek (nemesség, felsőpapság) kiváltságai nem szűntek meg, de az összes magyar elvileg egy családba tartozott a nemzet égisze alatt.

Deér József akadémikus, történész szerint:

"Ez a XV. század végén már elméletileg készen álló, sőt közvéleménynek tekinthető nemzeti öntudat két ellentétes, de végeredményben egymást kiegészítő elemből, egy történeti és egy hivatástudatból tevődik össze. A magyarság, mely a XIII. század vége óta a maga náció-mivoltának tudatára ébred, két évszázad leforgása alatt eljut odáig, hogy ezt az érzelmi keretet határozott tartalommal töltse ki: származására visszapillantva felismerje nemzeti létének és jellemének azokat a vonásait, melyek őt a világ minden egyéb nációjától elválasztják, ugyanakkor azonban oly célokat tűzzön maga elé, melyek helyét és rendeltetését a keresztény népek közösségében kijelölik. A késő középkori magyar tudatban tehát a merev népi elkülönülés és az emberi szolidaritás ellenséges erői békülnek össze, azok az erők, melyek a nemzeti individualizmus és a keresztény univerzalizmus alakzataiban ugyanakkor az egész európai szellemben összemérik erejüket."

A magyarság történeti tudata itt a hun-magyar leszármazástudatot jelöli, míg a hivatástudat a latinkeresztény (nyugati keresztény) hagyományú népek határán, de azok közösségében a krisztusi örökség védelme a keletről és délről jövő külső fenyegetéstől (tatár, török stb). Ennek érett kifejezése a Kereszténység Védőbástyája koncepció, mely egybecsengvén a magyar nemzetre jellemző hagyományosan erős katonai szellemmel, kedvező fogadtatásra lelt a magyarok szívében. Ezen eszme teljes kiérettségében már IV. Béla királynak IV. Ince pápának írt levelében megmutatkozik.

A modern nemzetfogalom és kialakulása

Államnemzet

A nemzet modern fogalma a felvilágosodás idejére alakult ki. Az új szemlélet meghatározását először a Diderot és d’Alembert szerkesztette Nagy Encyclopedia tartalmazza. Szekfű Gyula szavaival:

„Nemzet nem egyéb, mint egy kormány alatt, ugyanazon állami határokon belül élő emberek összessége; az állami terület a primér, s belőle vezetendő le a nemzet és nyelv területe. Ameddig terjed az államhatár, addig nyúlik a nemzet és nyelv is; az állam prepotenciája oly nagy, hogy a nemzetnek még azon jogát is elveszi, hogy egységes államban tájszólások szerint differenciálja önnyelvét. Az Encyclopédie szerzőire itt a Richelieu-től inaugurált francia nyelvi és állami egység hatott, ennek mintájára követelik - más lehetőség eszükbe sem jut -, hogy állami egységnek tökéletes nyelvi egység feleljen meg.”

Az esetleges etnikai és nyelvi különállás ezen a területen nem játszott szerepet. (Például a bretonok papíron franciákká, az andalúziaiak pedig papíron spanyolokká váltak.) Hasonló folyamat ment végbe – inkább több, mint kevesebb sikerrel – Nyugat-Európa több országában: a korábban stabilizálódott államkereteket megszüntette az egységes nemzetté válás. Így kialakult az államnemzet liberális felfogása, amely egy nemzet tagjának tekinti az egy országban élő embereket, és amely Nyugat-Európában – kivételekkel – máig uralkodó.

A kivételek közé tartoztak egyfelől például a katalánok és a baszkok, akik az egységes Spanyolország létrejötte, majd az egységes spanyol nemzet kialakulása után is megtartották különállásuk tudatát. (De például egy szakíró megjegyzése szerint a katalánok 99%-a külföldön spanyol, otthon katalán nemzetiségűnek mondja magát.) Nagy-Britanniában a walesiek és skótok ápolnak hasonló önálló azonosságtudatot (identitást).

Másfelől például az Északi-tenger és az Odera közötti síkságon élő germán törzsekből kialakult németség – annak ellenére, hogy széttagoltan, több száz kisebb-nagyobb fejedelemségben és királyságban élt – megtartotta egy bizonyos mértékig azonosságának tudatát (részben a virtuálisan a 19. századig létező Német-római Birodalom kereteinek köszönhetően). Ebben az időszakban fontos volt, hogy valaki szász, sváb, bajor, brandenburgi (porosz), württembergi stb. népcsoportba tartozott. Ezen azonosságtudat a 19. század elején megerősödött és elsődlegessé vált, amivel létrejöhetett a mai német nemzet, a területi elkülönültség ellenére is. Hasonlóan megmaradt az itáliaiak nemzettudata is. A mai nemzeti tudat kialakulásával aztán mindkét esetben erős politikai egységmozgalom is kialakult, amely a 19. század második felében eredményre is vezetett.

De a németségből kiváltak például a hollandok, akik a 17. századtól saját államuk keretei között az önálló nemzetté válás útjára léptek, majd sajátos történelmi okok folytán a 19. század közepén a luxemburgiak, majd (ez már a 20. századra tehető) az osztrákok. A szintén germán nyelvet beszélő flamandokból és a franciául beszélő vallonokból pedig a 19. századra kialakult Belgium, amely egy kétnyelvű és kéthagyományú ország, olyan mint "belga nemzet", nincsen.

Kultúrnemzet

Közép- és Kelet-Európában azonban nagyobb méretű, eltérő történelmi múltú területeket, etnikumokat, nyelveket, kultúrákat magukba foglaló, birodalmi jellegű államok (Habsburg Birodalom, Oszmán Birodalom és Orosz Birodalom) a többféle nép miatt nem valósulhatott meg a hosszú távú fennmaradásuk, a kialakuló népek túl sokan voltak egy államban. Így egy államban több – eltérő fejlődési fokon álló, s helyenként eltérő társadalmi szerkezetű – nemzet alakult ki, amely egyes területeken még egymással szembenállva is élt. Ezek az etnikai, vérbeli, történelmi jegyek alapján teremtették meg saját identitásukat. Így kialakult a kultúrnemzet felfogása, amely szerint nem az állami lét határozza meg a nemzeti hovatartozást. Közép- és Kelet-Európában ez az uralkodó, bár mindig voltak (és vannak) akik használják az államnemzet fogalmát.

Az államnemzeti és kultúrnemzeti elkülönítés kritikája

Több szerző is felhívta a figyelmet, hogy a két nemzettípus dichotóm felfogása félrevezető is lehet, ugyanis éppen a sokat idézett német-francia példa tüzetesebb vizsgálata mutatja, hogy a francia nacionalizmus sem mentes az etnikai tényezőtől – gondoljunk csak a Dreyfus-ügyre – míg a hegeli hagyomány éppenséggel az államot helyezi középpontba.

Nemzetek a 21. században

Már a francia forradalom után kialakult, és a világ több földrészén, több államában elterjedt a „nemzet” (nation, нация) szó 'politikai nemzet' értelemben való kizárólagos használata. Nyilvánvaló, hogy a többnemzetiségű államok - Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Oroszország, Svájc stb. - nem tarthatják fenn a kultúrnemzet (egynyelvű, egyetnikumú nemzet) definícióját, és a kisebbségi etnikumoknak a nemzethez tartozása más államokban sem kérdőjelezhető meg (a magyar kisebbségi törvény szerint a magyarországi etnikai kisebbségek „nemzetalkotó tényezők”). Franciaországban hagyományosan „franciának” nevezik a köztársaság honpolgárait - akkor is, ha például marokkói származású, arab anyanyelvű muzulmánok -, míg a francia nyelvű svájciak vagy belgiumi vallonok: svájciak, illetve vallonok.

Az egyesülő Európában a radikális, EU-szkeptikus jobboldal ugyan „nemzetek Európájáról” beszél, a nemzet szó azonban itt is, mint minden hivatalos szóhasználatban - például a személyes iratokban, útlevelekben - 'ország' jelentésben szerepel. Vagyis a nemzet politikai nemzetet jelent, az országlakosok közösségét, míg az egykori „kultúrnemzet” neve: etnikum.

Lásd még: Nemzeti Bank, nemzetgazdaság, nemzeti valuta, stb.

Hans Kohn nyugati és nem nyugati típusú nacionalizmus-felfogása

Hans Kohn keleti és nyugati típusra osztotta a nemzetfogalmakat, illetve nacionalizmusokat. A nyugati nacionalizmus – Elbától nyugatra fekvő nemzetek esetében – a felvilágosodás és racionalizmus talaján áll. Fő letéteményese a burzsoázia. A pluralizmus, az emberi jogok és a demokrácia iránti törekvés e típus alapvető tulajdonsága, csakúgy mint a realizmus. A fő célt az integráció és a racionalizáció jelenti. A nem nyugati nacionalizmus a tömegekre támaszkodó arisztokrácia irányítása alatt áll. A nacionalizmus nem jelent szabadságot, a fő kötelesség az állam szolgálata. Az egykori dicső múlt mítosza és a távoli jövőbe vetett hit jelenti a fő tematikát, nem a gyakorlati problémák. Éppen ezért hajlamos a keleti nacionalizmus a túlzott önbizalomra és agresszivitásra.

Definíciós kísérletek

Mint a fentebbiekből kiderül, az Elba-Lajta vonaltól keletre az államnemzet definíciója gyakorlatilag használhatatlan. Kétféle definíció pedig nem lehet. Ezért a kultúrnemzet meghatározására több kísérlet született.

1. Akinek szülei és nagyszülei egy adott néphez tartoznak, az a személy is ahhoz a néphez tartozik.

2. Sztálin: Olyan egy adott területen élő népcsoport, amelyet összeköt a közös kultúra, a közös nyelv, a közös történelem és a közös lelki alkat.

3. Egy szellemtörténeti definíció: az egy népszellem (néplélek) fennhatósága alatt lévő (nép)csoport

Nem értelmezhető csak a 20. század folyamán például az osztrák nemzet létrejötte (1918-ig ilyenről egyáltalán nem beszélhetünk, az egykori Habsburg Ausztriában élő németek kisebbségben voltak és többségük egyáltalán nem volt német. A birodalom felbomlása után – már 1919-től lényegében egyértelmű volt Ausztria Németországhoz való csatlakozásának vágya, amit akkor az Antant akadályozott meg – az 1938-as Anschluss idején elsősorban ezt, a teljes nemzeti egység létrejöttét, és nem a Nagynémet Birodalomhoz való csatlakozást ünnepelték.

A kommunista és a szellemtörténeti definícióban egyaránt problematikus a közös lelki alkat, illetve a néplélek mibenléte. Erősen megkérdőjelezhető például egy normandiai paraszt és egy párizsi belvárosi boltos vagy értelmiségi, egy új-mexikói latino farmer és egy New York-i WASP bróker lelki alkatának közössége, ahogy az is, hogy közös néplélek fennhatósága alatt állnának, noha nyilvánvalóan és elismerten a francia, illetve az amerikai nemzet tagjai. De egy marosvásárhelyi unitárius, szabolcsi református, kunsági katolikus, győri, eszéki vagy budapesti magyar lelki alkatában (néplelkében) is jelentős különbségek fedezhetők fel. Egyes román szerzők szerint pedig például jelentősen eltér az erdélyi, a havasalföldi, a tengermelléki románok mentalitása, gondolkodásmódja, civilizációs (polgárosodási) szintje is.

Nagy kérdés, hogy léteznek-e egyáltalán olyan objektív feltételek, melyek megléte esetén emberek egy adott csoportját nemzetnek nevezhetjük. A közös eredet, nyelv stb. esetén mindig találhatunk ellenpéldát. A modern nacionalizmuselméletek egyik legismertebb teoretikusa, Benedict Anderson ezért a nemzetet mint elképzelt közösséget írja le. Elképzelt, mivel csupán képzeletemben érzek közösséget és szolidaritást olyan emberek tömegei iránt, akiket soha nem ismertem és akikkel soha nem is fogok találkozni.

A mai magyar nemzetfogalom

A föntebb részletesen tárgyalt középkori magyar nemzetfogalom számos eleme a mai magyar nemzetfogalomban is megtalálható.

• Az etnikai tényező: a magyar különböző kategória a többi nemzettől.
• A magyar nemzet tagjának lenni nem osztályállapot függvénye.
• A magyar nyelven beszélni tudás megléte kötelező, vagy legalábbis erősen kívánatos.

Ilyen értelemben folytonosság (kontinuitás) figyelhető meg a középkori és mai nemzetfogalom között.

A magyar nemzeti szellem sajátosságai

A magyarság lelki-szellemi jellemzőivel a századokon át sok jeles magyar elme foglalkozott.

Vámbéry Ármin

A magyarság eredetét kutató Vámbéry Ármin akadémikus, történész a magyar nemzeti sajátosságokat hét pontban foglalá össze.

• Méltóság, komolyság;
• Okosság;
• Illendőség, előkelő viselkedés;
• Arisztokratikus büszkeség;
• Szabadságszeretet;
• Hazaszeretet;
• Nemzeti büszkeség.

Czuczor Gergely és Fogarasi János

A Czuczor Gergely és Fogarasi János szerkesztette és írta A magyar nyelv szótára a magyar szócikknél tesz pár észrevételt a magyar népi jellemzőkről is. Szerintük a magyar szó jelentése mag-erő, melynek jelentése egyfelől legkiválóbb, hiszen a Megyer nemzetség neve volt ez, a legelsőé hatalomban és erőben az összes között; másrészről a mag-férfi, vagyis legférfiasabb, legnagyobb férfierővel-férfiassággal rendelkező. Megjegyzik, hogy e szómagyarázat egybecseng a hagyományos magyar néplélek rátartiságával, büszkeségével, erősítvén mindkét értelmezés egyidejű érvényességét. A mag-erő egyik jelentése lehet életerő is, a magból teljes növényt fakasztó; ez értelemben a magyar (melléknév) mint életerős szerepelhet. Attól függően hogy mellékneves vagy birtokos a szerkezet, a magyar nép összetétel lehet életerős nép, illetve az életerő népe.

Elemzésüket Petőfi két versrészletével zárják:

„Ez hát nemes büszkeségünk,

Melyről annyiszor mesélünk?”

„Természete a magyarnak,

Hogy jussait nem hagyja,

De ha vele bánni tudnak,

Az ingét is od’adja.”

P. Zadravecz István tábori püspök

P. Zadravecz István tábori püspök így jellemezte a magyar nemzetet: „Régi igazság, hogy a magyar embert higgadt nyugodtságából csak az önérdek rázza fel. Kongathatják a vészharangot, legfeljebb utcára szalad megnézni a szomszéd égését. Lophatják a szomszéd jószágát, termését, ahelyett, hogy strázsába állana a kárvallott mellé, nyugodtan mondogatja: »attól viszik, akinek van.« Csak akkor izgul, ha saját háza ég. Ε veszedelmes egyéni tulajdonsága mellett van azonban a magyarnak egy nagyon szép nemzeti vonása. Az elismert fensőbbségnek vakon tud engedelmeskedni. Erről csodákat tudnának mesélni a hadvezérek, a lezajlott rettenetes háború rohamainak vezetői.”

További tudnivalók

• Nemzeti.lap.hu – Linkgyűjtemény
• Deér József: A magyar nemzeti öntudat kialakulása (PDF - szkennelési hibák miatt némely szavak nehezen olvashatóak, de értelmük megfejthető.)
• Dr. Krisztics Sándor: Nemzet és állam. Bp, 1914. Online

Lásd még

• Kereszténység védőbástyája