Pap (foglalkozás)
A pap (latinul sacerdos, görögül presbyter), szűkebb értelemben a keresztény egyházakban egy felszentelt személy, tágabb értelemben az istentisztelet és vallási szertartások végzésére felhatalmazott egyén. A római katolikus, az ortodox és anglikán egyházakban a pap olyan személy, aki sajátosan egy plébánia vezetésével van megbízva.[1] (Ebből kivételt képeznek a káplánok és egyes szerzetes papok.)
Maga a keresztény papi hivatal az őskeresztény presbiteri tisztségből ered. Az áldozatbemutatás síkján folytonosságban áll az ókori zsidó papi tisztséggel, és eszméjében csak fokozatosan nyert teret a szolgálat.[1]
Tartalomjegyzék
A pap név eredete[szerkesztés]
A pap név a magyarban a görög papasz, papa – apa, atya szóból származik.[2] Próbálták a szlávból is eredeztetni, ennek azonban számos ellentmondása van.[3]
Feladata[szerkesztés]
Ókor[szerkesztés]
Ősidőkben a család- vagy törzsfő volt egyszersmind a pap is, később ezt a hivatalt a királysággal kötötték egybe. Athénben és a Római Birodalomban, sőt másutt is a legfőbb pap királyi címet viselt, míg ellenben a Kelet despotikus államaiban a papi méltóságot csakhamar különválasztották az uralkodóétól, s ott részint a választás vagy hivatás, részint az örökösödéssel járó magasabb műveltség és bölcsesség egy kiváltságos, elzárkózott papi kaszt kialakulására vezetett. Egy az egyiptomiaknál, görögöknél és rómaiaknál a papok, mint kormánytanácsosok, nagy befolyással voltak az államügyekre is. Eredeti hivatásuk az volt, hogy titkos jelekből (orákulumok, madarak röpte, béljóslás) az istenek akaratát kifürkésszék, s a nemzeti vallásos szertartásokat (áldozatokat, imákat, körmeneteket) vezessék.
Zsidó vallás[szerkesztés]
Mint másutt, úgy a zsidóknál is a papoktól származott a vallásos törvényhozás, mely jobbára csak az áldozati szertartásokkal, az ünnepekkel, az evési és tisztálkodási szabályokkal foglalkozott, s ezekkel kezükbe adta a nép politikai és vallási vezetését mindaddig, míg ezt az írástudók magukhoz nem ragadták. A zsidó papság csak később fejlődött önálló kaszttá, melynek élén a főpap állt, s a templomi szolgákat, meg az áldozati szertartások teljesítését 24 papi osztály végezte, melyek mindegyikének megvolt a maga elöljárója, s mindegyik egy hétig állt szolgálatban. Jövedelmüket a tizedekből s áldozati zsengékből kapták; ruházatuk fehér kabát, tarkán hímzett öv és fehér turbán, vagy bisszus-fejszalagok voltak. Sokféle papi munka létezett.
Kereszténység[szerkesztés]
A katolikus egyházban a pap a katolikus klérus, az egyházi rend papi szolgálatra felszentelt tagja. A protestáns papokat lelkipásztornak, pásztornak, prédikátornak vagy lelkésznek nevezik.
Egyéb vallások[szerkesztés]
Olykor a kereszténységen kívül más mai vallások hivatalviselőit is papoknak nevezik:
- az iszlám mullákat (wd),
- a szikh granthíkat (wd) és mahantokat (wd),
- a hindu hótrikat és bráhmanákat,
- a taoista tao-sí-kat (daoshí) (wd),
- a zoroasztriánus mágusokat ,
ám a papnak kinevezett személy feladatkörei, kötelezettségei nagy mértékben eltérnek az egyes vallások között.[1]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c Akadémiai lexikonok: Világvallások → pap; 2009
- ↑ Körmendi Ferenc: Földrajzi neveink és jövevényszavaink más megközelítésben http://szgnye.vmmi.org/kormendi2006.htm
- ↑ "Több szótörténész a szláv nyelvből átvett, a popból pappá átalakított szónak tartja, megjegyezve esetleg, hogy végső forrása a görög papasz /23, 25/ vagy az ófelnémet der Pfaff. A szláv közvetítést azonban már az kétségessé teszi, hogy a legrégebben használt magyar szavakban is az a betű jelenik meg, tehát pap, sehol sem találunk a pop alakra magyar példát /29/. Részletesebb vizsgálódás után belátjuk, hogy a pop és a pap szavak eredete teljesen különböző gyökerű. Már az ókori latin nyelvben a popa áldozatvágó, az isteneknek vagy az Istennek feláldozott állatok (pl. bárány) szétdarabolását végző személy neve, mely a keresztény hit széles elterjedése előtti időkből származik /30/, de ennek is a forrása az ógörög nyelv, melyben például a popanon áldozati kalácsot jelent /22/, és nincs semmi köze a szintén ógörög, apát, atyát jelentő papasz, papa szóhoz /22/. A popa szót vihették magukkal a még pogány, Lombardiából kelet felé vándorló románok, s a Balkánon letelepedve adhatták át a szlávoknak, ahol a pop végső formát vette fel. Tudjuk, az olasz, a francia, a német nyelvben a popa, éppúgy, mint a magyarban a pópa, már kezdettől fogva kizárólagosan csak a görögkeleti pap neve és nem a katolikusé." Körmendi, i.m.
Források[szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). Pap, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2017. május 31.
Egyéb irodalom[szerkesztés]
- (szerk.) Hevenesi Jánosː Akik Krisztus követségében járnak – A papi hivatásokért, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1981
- Papramorgó. (Papi adomák). In: Gracza György: A nevető Magyarország. Bp, 1901. I. kötet. 119-158. old.
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
|
