Teizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A teizmus olyan világnézet, amely a világot teremtő és gondját viselő Istenbe vetett személyes hitet tartja alapvetőnek. Az elnevezés a görög Theós(z) (Θεός) = 'Isten' szóból származik.

Típusai[szerkesztés]

Monoteizmus[szerkesztés]

Napjaink főbb monoteista (egy-isten hitű) vallásai: kereszténység, judaizmus, iszlám, baha'i, szikhizmus, zoroasztrizmus (mazdaizmus), a drúz vallás, a vietnámi kaodaizmus, továbbá a hinduizmus bizonyos irányzatai.

Az a korábbi elképzelés, amely szerint a egyistenhit az ókorban csak a zsidóknál volt megtalálható, sőt hogy egyenesen ők lettek volna ennek létrehozói, már nem állja meg a helyét. A kutatók megállapították, hogy a világ örökkévaló urának képzete az ősi indiaiaknál, kínaiaknál, görögöknél, sőt még egyes természeti népeknél önállóan is előfordult.[1]

Az egyistenhit bizonyított jelei már az ókori Egyiptomban megtalálhatók. Ehnaton fáraó (Kr. e. 1350 körül) nevéhez fűződik az Amarna-reform, mely során Aton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával.

Politeizmus[szerkesztés]

A többistenhit vagy politeizmus a több istenből álló panteonok jellemzője. A politeizmus kifejezés a görög politheosz szóból ered (poli, 'több' + theosz, 'isten'), szabad fordításban több (sok) istent jelent.

Panteizmus[szerkesztés]

A panteizmus szintén görög eredetű kifejezés. Olyan tanítás, amely Istent s a világot azonosítja, ellentétben a dualisztikus felfogás minden formájával, amely Istent a világtól megkülönbözteti.

Panenteizmus[szerkesztés]

A panenteizmus azt az elgondolást jelöli, amely szerint "a világmindenség" vagy "a minden" Istenben létezik anélkül, hogy Isten és (a) minden, Isten és a világ, Isten és a teremtés egymással azonosíthatók lennének. Míg a panteizmusban Isten azonos a világgal, és nem rajta kívül van, a panenteizmusban Isten része a világ, a világ benne van, Isten a világot nem teremtette, hanem önmagából formálta és tartja fenn.[2]

Deizmus[szerkesztés]

A deizmus egy olyan Istenre vonatkozó felfogás, vagy természetes vallási rendszer, amelynek képviselői hisznek ugyan Istenben mint személyesen létező valóságban, és feltételezik, hogy a világot a természeti törvényekkel együtt Isten teremtette, de tagadják, hogy Isten ezen túlmenően együttműködne vagy beavatkozna a teremtésbe, és főképpen tagadják a keresztény értelemben vett természetfeletti kinyilatkoztatást. A deizmus tehát Istent és a világot különválasztja egymástól.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 228. oldal, Gondolat Kiadó, 1977
  2. http://aisz.oromhirek.hu/Apologia/vallasok/vilagnezetek.html
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Theism című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.