Khariszok
A Khariszok (görögül: Χάριτες, Rómában Gratiae) a görög–római mitológiában a báj, a kellem, a jóság, a kreativitás, a termékenység istennői, akik a természet harmóniáját testesítették meg. Hárman voltak: a legfiatalabb Aglaia a Ragyogó, Euphroszüné az Öröm és a legidősebb Thaleia a Virágzó.[1] A római korban Gráciák néven szintén a kegyesség és szépség istennői voltak.
A khariszokat leggyakrabban Zeusz és Eurünomé lányaiként említik, de néhol megjelennek mint Dionüszosz és Aphrodité, vagy mint Héliosz és a naiasz Aegle gyermekei. Ők a föld termőképességének védelmezői, az emberek jótevői – kicsíráztatnak mindent, ami szemet–lelket gyönyörködtet, az ifjúságnak ők adnak testi–lelki szépséget. Ezért ők a szerelem védői, a kegyesség, a hála pártfogói, a múzsák mellett ők a költészet, zene és tánc patrónái és egyben a művészet nagy mesterei is. A khariszokat, mint az öröm megtestesítőit néhol az erinnüszök, a harag istennőinek ellentétpárjaiként is értelmezik. Aphrodité, Apollón és Dionüszosz kísérői; alakjuk olykor a hórákéval olvad egybe. A korai görög mítoszok komoly, méltóságteljes istennőként mutatják be őket. A késő hellenizmus idején – főként a költői hatásra – a khariszokról alkotott kép megváltozott, veszített komolyságából és alakjaikkal a vidámság és játékosság párosult. Homérosz szavai szerint, mint vidám leányok Aphroditét, a szerelem istenasszonyát kísérik. A tiszteletükre rendezett Khariszia ünnepek misztikus éjszakai szertartásaira az emberek mezei virágokból készítettek áldozati csokrokat, énekkel és tánccal hódoltak nekik.
A Delphoi közelében eredő Kephizosz (Cephissus) folyó a khariszok szent helye.
Tartalomjegyzék
Területi eltérések[szerkesztés]
A gráciák az általános és legelterjedtebb felfogás szerint hárman voltak. A mondavilágban mégis találunk eltéréseket. Pauszaniasz a Görögország leírása 9. könyvében (Boiótia) gyűjtötte össze a khariszok kultuszairól szóló történeteket, kiegészítve velük a gráciák Görögország központi részén és Ióniában meghonosodott mítoszait.[2]
„Tiszteletöknek fészke a boeotiai Orchomenus, a hol azt még a Minyaiak uralma előtt egy Eteocles nevű király honosította meg. Ott állottak legrégibb bálványképeik: három faragatlan durva kő, mely állítólag az égből hullott alá… Innen származott el tiszteletök a Helicon mellékére és Görögországnak több más tájékára, bárha számuk nem állandó. Spartában például csak két Charist tiszteltek: Cletát és Phaënnát (a hang és ragyogás), Athenaeben is csak annyit. Auxót (növesztő) és Hegemonét (vezető). Itt, úgy látszik, az időjárás istennői gyanánt szerepelnek, hasonlóan a Horákhoz, a kikkel egyébként is szoros kapcsolatban vannak.”
Pamphosz volt az első aki himnuszokat zengett róluk, de költeményeiben nem dalol arról, hogy hányan voltak, vagy hogyan nevezték a Khariszokat. Homérosznál (aki szintén szól a gráciákról) egyikük Héphaisztosz felesége, neve Kharisz. Másutt azt meséli, hogy az Álom szerelmese Paszithea, a legifjabb grácia”.[3] Hüpnosz, az álom istene így versel a lányt neki ígérő Hérának.[4]
„… megörült Álom, s így adta a választ:
»Rajta tehát, esküdj meg a Sztüx iszonyú folyamára,
érintsd meg fél kézzel a tápláló anyaföldet,
fél kézzel meg a fénylő tengert: hogy tanu légyen
lent ki Kronosz körül él, nékünk most mindaz az isten:
nőül adod hozzám igazán fiatal Khariszokból
Pászitheét, akiért sóvárgok nap nap után rég.«”
(Fordította Devecseri Gábor)
Hésziodosznál a három legismertebb khariszon kívül a következő nevekkel találkozhatunk még: Kléta, Aukszó, Kharisz, Hégemoné, Phaenna és Paszithea. Az alábbi névsor a khariszok között feltűnő neveket tartalmazza:
| görög | átírás | név jelentése |
|---|---|---|
| Αγλαιη Αγλαια |
Aglaié Aglaia |
dicsőség, gyönyör |
| Θαλεια Θαλια Θαλιη |
Thaleia Thalia Thalié |
virulás, virágzás |
| Ευφροσυνη | Euphroszüné | jókedv, mulatság |
| Πασιθεα | Paszithea | szeretett istennő |
| Καλλεις | Kalleisz | szép |
| Ευθυμια | Euthümia | vidámság |
| Φαεννα | Phaenna | csillogó, ragyogó |
| Κλητα | Kléta | hírnév, dicsőség |
| Αυξω | Aukszó | gyarapodás, szaporodás |
| Ἡγεμονη | Hégemoné | királynő, vezér |
| Παιδια | Paidia | játék, szórakozás |
| Πανδαισια | Pandaiszia | lakoma |
| Ευδαιμονια | Eudaimonia | boldogság, jólét |
| Παννυχις | Pannükhisz | éjszakai ünnep, társaság |
| Ανθεια | Antheia | virágzás |
Megjelenésük a művészetben[szerkesztés]
Pauszaniasz szavaival:
- "Ki volt aki először ábrázolta ruhátlanul a Gráciákat, szobrász-e vagy festő? Ki nem deríthetem. A korai időszakban minden művész ruhában mutatta őket. Szmirnában például Nemeszisz szentélyében áll egy arany kép a Khariszokról, Bupalusz munkája; ugyanebben a városban a Muzsika csarnokában is van egy portré a Gráciákról, Apellész festménye. Pergamosz városában Attalosz szobáját díszíti a Khariszok képe, szintén Bupalusztól; onnan nem messze a Püthiumban van még egy portréjuk, Püthagorasz Parian festménye. Szókratész is, Szophroniszkosz fia készített egy gráciákat ábrázoló képet az Athéniaknak, amely az Akropolisz bejáratánál látható. Mindezeken fel vannak öltözve; de a későbbi művészek, nem tudom mi okból változtattak a portréikon. Végül a mai szobrászok és festők mind meztelenül ábrázolják a gráciákat."
Feltehetőleg az i. e. 3. század körüli késő hellenisztikus szoborcsoport és annak mintájára készült Három grácia freskó (Nápoly, Museo Archeologico Nazionale) a képzőművészetben a gráciák ábrázolásának meghatározó ikonográfiai típusává vált. Ennek mintájára a kahriszok ábrázolásának alaptípusa a következő: a három bájos, ifjú, mosolygó leányalak karjaival kölcsönösen átölelve tartja egymást, a középső hátulról látszik, a másik kettő féloldalt. Számtalan ókori és újkori ábrázolás ezt a kompozíciót követi. A legismertebbek Sandro Botticelli Tavasz (Primavera) című festményének táncoló grácia-figurái (1485 körül, Firenze, Uffizi Képtár), és Raffaello A három grácia című képének nőalakjai (1504–1505, Chantilly, Musée Condé).
Néhány további példa a gráciák ábrázolásaira:
- Ambrogio Lorenzetti: A Jóság kormányzóinak allegóriája (1348-50) [1]
- Cosimo Tura: Április allegóriája, részlet (1476-84) [2]
- Antonio da Correggio (1518); [3]
- Jacopo Pontormo: A három grácia (1535) [4]
- Jaques Blanchard A férfitól megriadó Vénusz és a három Grácia (1631-33) [5]
- Peter Paul Rubens A három grácia [6]
- Antonio Canova (1799) A három grácia [7]
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Hésziodosz: Istenek születése, 910-911.
- ↑ Ókori lexikon, Pauszaniasz leírása nyomán
- ↑ Pauszaniasz a Görögország leírása 9. könyve xxxv. 5-7.
- ↑ Homérosz: Iliasz 14. ének
Források[szerkesztés]
- Finály Henrik: A latin nyelv szótára
- Mitológiai enciklopédia I. Főszerk. Szergej Alekszandrovics Tokarjev. A magyar kiadást szerk. Hoppál Mihály. Budapest: Gondolat. 1988. ISBN 963-282-027-4
- Új magyar lexikon G-J.
További információk[szerkesztés]
.png)
|
![[6]](http://www.artchive.com/artchive/R/rubens/three_graces.jpg.html){kind=link}