Forradalom
 |
Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! (2005 májusából) |
A forradalom gyorsan jövő, megrázó társadalmi jelenség, amely teljesen átalakítja a társadalmi és politikai intézményrendszert, vagy komoly kulturális, gazdasági áttörést hoz.
Tartalomjegyzék
Fogalomtörténet[szerkesztés]
A modern korig a politikai változást és a hozzá kapcsolódó erőszakot egy körforgás szakaszaiként, és nem kezdetként, valami új létrehozásaként értelmezték, ezért a modern korig nem beszélhetünk mai értelemben vett forradalomról. Ilyen ciklikus szemléletet tükröz a görög poliszt veszélyeztető sztaszisz, Platónnál a kormányformák változása (metabolé), és az emberi dolgok körforgásszerű szélsőségekbe torkollása (politeion anakükloszisz) Polübiosznál.[1]
A középkori és azutáni elméletek ismerték a jogos felkelés és lázadás kifejezéseket, de ezek nem tartalmaztak felszabadulásra vagy új szabadság megteremtésére irányuló mozzanatot, mely szintén a modern forradalmak sajátossága.[2] Aquinói Szent Tamás politikai teológiájában lázadást (seditio) említ, Machiavelli pedig Cicero mutatio rerumából indul ki, amikor a uralkodók erőszakos elűzéséről és a kormányformák felváltásáról beszél.[3]
Maga a „forradalom” szó eredetileg csillagászati kifejezés, mely a latin revolutio szóból származtatott „körbefordulás” jelentéssel bírt.[4] A szó politikai használata Angliából ered, ahol az 1660-as csonka parlament megdöntésekor, majd pedig az 1688-as Dicsőséges Forradalomkor a monarchia helyreállításának törvényszerűen bekövetkező voltára utaltak vele metaforikusan.[5]
A 17-18. század forradalmai kezdetben mind restaurációnak indultak,[6] és a francia forradalmat is csak ennek lehetetlensége vitte el másfelé.[7] Az első ismert alkalom, amikor forradalom alatt már nem törvényszerű ciklikusságot, csak megállíthatatlan folyamatot értettek, a Bastille ostromának hírét XVI. Lajoshoz vivő Liancourt herceghez köthető:
| „ | –Ez lázadás! – mondta a király.
– Nem, királyom, ez forradalom! – válaszolta a herceg. |
” |
Kortárs értelmezések[szerkesztés]
Hannah Arendt értelmezése[szerkesztés]
A forradalom definíciója[szerkesztés]
Hannah Arendt nevezetes meghatározása szerint:
| „ | Forradalomról csak ott beszélhetünk, ahol a változás új kezdetként értelmezhető, ahol erőszakot egy egészen új állam létrehozásáért alkalmaznak, s ahol az elnyomás alóli felszabadulás legalább célnak tekinti a szabadság elérését. | ” |
| – Hannah Arendt[8] | ||
Arendt Condorcet-et véve alapul[9] azt állítja, hogy a modern forradalmakban egybeesik az újrakezdés élménye a szabadság eszméjével, és a politikai cselekvés egyben élvezetet is okoz. A forradalommal járó erőszak problémás és mindig igazolásra szorul, mert elnémítja a beszélő embert, így az arisztotelészi értelemben vett politikai embert is.
Kétféle szabadság[szerkesztés]
Arendt megkülönböztet két szabadságképet, a klasszikus liberális felszabadulást, és a republikánus értelemben vett szabadságot, előbbit pedig utóbbi előfeltételeként értelmezi.[10] Míg a felszabadulás fogalmilag negatív, formális, és elidegeníthetetlen jogokat tételez, a görög polisz ihlette szabadság fogalmilag pozitív és tartalmi, nyílt politikai cselekvésen alapul.[11] A modern forradalom szerinte egyszerre irányult mindkét szabadságra, míg utóbbi csak a köztársaság formájában, előbbi már monarchikus keret közt is megvalósulhat.[12]
A fogalom forrása[szerkesztés]
A modern forradalmak kiindulási pontja a szekularizáció, a vallás elválasztása a politikától, így nem eredhet a korai kereszténység szellemiségéből, annak ellenére sem, hogy a keresztény filozófiához hasonlóan lineáris időfelfogást használ. Arendt szerint, míg Európát a francia forradalom lobbantotta lángra, Franciaországra nem az amerikai forradalom volt nagy hatással, hanem a gyarmati amerikai viszonyok: a tömegnyomor ismeretlensége, és az újszerű meggyőződés, hogy a szegénység nem szükségszerű emberi állapot. De amely folyamatok az Újvilágban maguktól alakultak ki, az Óvilágban csak erőszakkal voltak elérhetőek.[13]
A forradalom két fajtája[szerkesztés]
Arendt az amerikai es francia forradalom alapján a forradalmak két fő típusát különbözteti meg. Az amerikai forradalom kormányzatának újítása, a hatalmi ágak Montesquieu-i elméletének alkalmazása nem volt nagy hatással a francia forradalmárokra,[14] és a különböző kormányformák iránti érdeklődés sem volt jellemző rájuk.[15] Az amerikai forradalmat irányító politikusok egy a saját sorsát irányító, állampolgárságából adódóan szabad emberképből indultak ki, a francia filozófusok emberképe azonban az emberi természet absztrakcióján alapult. Franciaországban nem sikerült úrrá lenni az eseményeken, amelyeket így a passzív szemlélődő nézőpontjából örökítettek meg.[16] A francia forradalom megállíthatatlanságának gondolatát a 19. században a történelem szükségszerűségének eszméjeként konceptualizáltak, így jött létre a történelemfilozófia,[17] majd pedig permanens forradalom gondolata, azaz, hogy nincsenek különböző forradalmak, hanem csak egy, a történelem menetében újra meg újra felbukkanó kitüntetett forradalom.[18]
Molnár Tamás értelmezése[szerkesztés]
A forradalom oka[szerkesztés]
Molnár Tamás konzervatív filozófus Condorcet megfigyelését megerősítve amellett érvel, hogy a későbbi forradalmak példaképét, a francia forradalmat a republique des lettres (tollforgatók köztársasága) informális hatalma indította el, így az ancient regime elleni összeesküvésként is értelmezhető.[19]
- Nem a polgárság kezdte el, hanem a felvilágosodással tartó, elitből és értelmiségiekből álló kiváltságos osztály.[20]
- Nem tisztán politikai természetű volt, mert a felvilágosodás több vezetője (Voltaire, Diderot) a monarchákat szolgálták ki, és őket akarták felvilágosítani.[21]
- Nem vallási természetű volt, mert a felvilágosodás vezetői között rengeteg befolyásos egyházi személy volt (Sieyès).[22]
A felvilágosodás szerzői a korabeli médiumokat (Enciklopédia) felhasználva politikai, társadalmi és vallási érvek alkalomszerű használatával ásták alá a régi rendszer tekintélyét, melyhez a saját magától viszolygó intézményes hatalom is asszisztált. Ekkor, az intézményes hatalom nyomásának meggyengüléskor törhetett ki a forradalom.[23]
A forradalom vonzereje[szerkesztés]
A francia forradalom tartalmát vizsgálva Molnár a Rousseau-i elképzelésekben találja meg a forradalom vonzerejét: a bűnösnek születő keresztény emberképnél megengedőbb az az elképzelés, ha a társadalom rontja meg a természete szerint alapvetően jó embert.[24] Innen származik a forradalmárok azon elképzelése, hogy csak a társadalom és intézményeinek teljes lerombolásával lehet jobban élni. A kritikusok szerint a természetes ember képe azonban absztrakción alapul, mely nem esik egybe a tapasztalatokkal, így alkalmazása veszélyes.[25]
Társadalmi és politikai forradalmak különbsége[szerkesztés]
A politikai forradalom az uralkodó csoportok a népesség túlnyomó része vagy kisebb forradalmi csoportosulás(ok) által kikényszerített átrendeződése, amely folyamatot gyakran erőszak jellemez. A hatalmi erőviszonyok megváltozása után intézményesített erőszak folytatódhat, mint az orosz szocialista forradalom vagy a francia forradalom esetében („tisztogatás”, „terror”). A politikai forradalom új politikai rendszer-t eredményezhet.
A társadalmi forradalom a társadalmi struktúrában történő alapvető eszmei változás, mint például a reformáció vagy a reneszánsz megjelenése.
A két kategória közötti összefüggés, hogy a politikai forradalmakat is legtöbbször társadalmi vagy filozófiai okok mozgatják. Az újkorban a leggyakoribbak ezek közül a szabadságjogi (polgári) forradalmak és a szocialista forradalmak.
A forradalmakat nem szabad összekeverni az államcsíny fogalmával, amely nem többre, csak az aktuális vezető elmozdítására irányul a hatalom éléről egy szűkebb csoport által. A forradalomnál kisebb horderejű főként szabadságjogi-emberjogi természetű társadalmi és politikai megmozdulás a felkelés, a lakosság csekélyebb szintű képviseletével pedig lázadás.
A társadalmi és politikai forradalmak gyakran intézményesülnek, amikor a forradalom eszméi, jelszavai és személyiségei a forradalom után hosszabb idővel is kiemelkedő szerepet töltenek be a politikai kultúra terén az országban. Az intézményesülés a forradalom által megalakult kormány legitimációját erősíti. Az intézményesülés kulturális vonatkozásai forradalmi megemlékezéseket, nemzeti ünnepeket, műalkotásokat, forradalmi dalokat és más szellemi örökséget teremtettek az utókornak.
Nevezetes forradalmak[szerkesztés]
Polgári forradalmak[szerkesztés]
- Angol polgári forradalom (1640)
- Amerikai forradalom (1776)
- Francia forradalom (1789)
- Forradalmak Európában (1848)
- Orosz polgári forradalom (meghiúsult, 1905)
- Német forradalom (1918)
Szocialista forradalmak[szerkesztés]
- 1917. októberi oroszországi forradalom (1917)
- Kínai forradalom (1949)
- Észak-Vietnam (1954)
- Kuba (1959)
- Kambodzsa (1975)
- Dél-Vietnam (1975)
- Afganisztán (1978)
Forradalmak totalitárius kommunista diktatúrák ellen[szerkesztés]
- Német Demokratikus Köztársaság (1953)
- Magyarország (1956)
- Csehszlovákia (1968)
- Lengyelország (1981)
- Észtország (1988)
- Románia (1989)
Iszlám forradalmak[szerkesztés]
- Irán (1979)
- Szudán (1989)
- Afganisztán (1996)
Forradalmak Magyarországon[szerkesztés]
- 1848. március 15. – 1849. október 6.: 1848–49-es forradalom és szabadságharc
- 1918. október 28. – 31.: Őszirózsás forradalom
- 1956. október 23. – november 10.: 1956-os forradalom
Kulturális, szellemi, filozófiai forradalmak[szerkesztés]
Technológiai forradalmak[szerkesztés]
- Neolitikus forradalom
- Mezőgazdasági forradalom
- Árforradalom
- Ipari forradalom (1780–1850) jellemzője: a gépesítés, a tömegtermelés és a gyárak kialakulása
- Második ipari forradalom (1870–1914) jellemzője: kialakulnak a vezető ágazatok; a gépipar, vegyipar és a vasútépítés
- A tömegtermelés forradalma (1918–39) jellemzője: a tartós fogyasztási cikkek tömegtermelése
- Tudományos-technikai forradalom (1945-től napjainkig)
- Digitális forradalom
Érdekességek[szerkesztés]
- Magyarország (2010): Az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata forradalommá nyilvánította a 2010-es magyarországi országgyűlési választásokat.[26][27]
Források[szerkesztés]
- ↑ Arendt, 1991, 27.o.
- ↑ Arendt, 1991, 37. old
- ↑ Arendt, 1991, 46. o.
- ↑ Kopernikusz, 1543
- ↑ Arendt, 1991, 55.o.
- ↑ Tocqueville, 1994, 72.o.
- ↑ Paine, 1995, II. rész bevezetője
- ↑ Arendt, 1991, 45.o.
- ↑ Condorcet, 1847-9, vol. XII
- ↑ Arendt, 1991, 37.o.
- ↑ Arendt, 1991, 40-41.o.
- ↑ Arendt, 1991, 42.o.
- ↑ Arendt, 1991, 31.o.
- ↑ Arnedt, 1991, 30.o.
- ↑ Olivier, 1954
- ↑ Arendt, 1991, 66.o.
- ↑ Arendt, 1991, 62.o.
- ↑ Schieder, 1950
- ↑ Molnár, 2005, 28.o.
- ↑ Molnár, 2005, 15.o.
- ↑ Molnár, 2005, 22-23.o.
- ↑ Molnár, 2005, 24.o.
- ↑ Molnár, 2005, 29.o.
- ↑ Rousseau, 1997
- ↑ Molnár, 2005, I.
- ↑ Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata Politikai_Nyilatkozat.pdf Archiválva 2010. augusztus 20-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF – Kim.gov.hu
- ↑ Országgyűlési választások 2010 Választas.hu. [2013. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 13.)
Irodalom[szerkesztés]
- Hannah Arendt: A forradalom, Európa, 1991.
- Marquie de Condorcet: Sur le Sens du Mot Revolutionnaire, Oeuvres, 1847-9
- Kopernikusz: 'De revolutionibus orbium coelestium', ('Az égitestek keringéséről') 1543.
- Molnár Tamás: Az ellenforradalom, Kairosz, 2005
- Albert Olivier: Saint-Just et la force des Choses, Paris, 1954
- Thomas Paine: Az ember jogai, Osiris, 1995
- Jean-Jacques Rousseau: A társadalmi szerződésről , PannonKlett, 1997.
- Theodor Schieder: Das Problem der Revolution im 19. Jahrhundert, In Historische Zeitshrift vol. 170, 1950
- Alexis de Tocqueville: A régi rend és a forradalom II. Atlantisz, 1994
|
|
Ez a történelmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
