Putnoky Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Putnoky Jenő
Született 1928. augusztus 12.
Szeged
Elhunyt 1982. december 22. (54 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása pszichológus,
pedagógus

Putnoky Jenő (Szeged, 1928. augusztus 12.Budapest, 1982. december 22.) magyar pszichológus, pedagógus, 1963-tól adjunktus, majd docens volt az ELTE Általános Pszichológiai Tanszékén.[1] A pszichológiai tudományok kandidátusa (1965).[2]

Életútja[szerkesztés]

A középiskolát követően először tanárképző főiskolára ment, ahol kémiamatematika szakon szerzett diplomát 1952-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Ezt követően a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1957-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett pedagógiapszichológia szakon.

Karrierje elején Pécs városában volt tanár egy ottani általános iskolában, majd főiskolai tanársegéd lett. 1957-ben kezdett el pszichológiát tanítani egy középiskolában, ahol szakfelügyelő is volt. A doktori címet az ELTE-n szerezte meg 1958-ban, két év múlva aspiráns, majd adjunktus (1963-1972), docens (1973-1981) lett ugyanitt a Bölcsészettudományi Kar Általános Pszichológiai Tanszékén.

Munkássága során leginkább a gondolkodás-lélektannal kapcsolatban hozzák nevét összefüggésbe, hiszen a tanuláslélektan és a gondolkodáspszichológia különösen érdekelte. Ez akkor egy igen korszerű kísérleti módszertan keretein belül zajlott, ennek oktatója is lett rövid időn belül. Jelentősége leginkább a pedagógusok pszichológiai képzésében volt. Kutatta a nyelv pszichológiáját és a gondolkodás-lélektant, a mozgás szerepét a kibontakozásban, fejlődésben, illetve az elvont gondolkodás keletkezésében.[2]

Eleinte azzal foglalkozott, hogyan lehet szintézist találni az interiorizáció fogalma segítségével a neobehaviorista mediációs elmélet és Vigotszkij, Jean Piaget elméletei között. Ezután inkább szójelentés elemzésekkel foglalkozott, kidolgozta a szemantikus differenciál módszer magyar változatát Charles E. Osgooddal. Ebben egy skálázási módszer szerepelt, mely a szavak mozgáskiváltó értékét vizsgálja. Ez azért volt fontos, mert ennek segítségével tudta kimutatni, hogy a konkrét szavakat magas vizuális képiség, az absztrakt kifejezéseket pedig erős mozgásképzetek jellemzik.[1]

Számos eredménye mellett Putnoky Jenőt kora nagyszerű előadójának, pedagógusának tartották, valamint annak a személynek, aki az egyik leglényegesebb szerepet töltötte be a kortárs pszichológusgeneráció nevelésében.[2]

Főbb művei[szerkesztés]

  • Barkóczi I.& Putnoky Jenő: Tanulás és motiváció. Budapest, 1966., 1984.
  • Az interiorizációról. Magyar Pszichológiai Szemle, 1966. 51-61.
  • Bevezetés a pszichológiai kísérletezés módszereibe. Budapest, 1971.
  • Szavak mozgáskiváltó hatásának mérése osztályozási eljárással. Magyar Pszichológiai Szemle, 1975. 383-385.
  • A „motoritás” a szójelentés három főbb működési körében. Magyar Pszichológiai Szemle, 1978. 203-213.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]