Lotz János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lotz János
Életrajzi adatok
Született1913. március 23.
Milwaukee
Elhunyt1973. augusztus 25. (60 évesen)
Ismeretes mint nyelvész

Lotz János (Milwaukee, 1913. március 23.Chevy Chase, 1973. augusztus 25.) nyelvész, magyar mint idegen nyelv tanár, nyelvtaníró, a stockholmi egyetem tanára, a Columbia Egyetem vendégprofesszora, a Center for Applied Linguistics kutatóintézet vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a George Washington-díj díjazottja.

Élete[szerkesztés]

Apja Lotz Márton, anyja May Katalin, akik az 1910-es években vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba. Lotz János 1913-ban született, tehát mint amerikai állampolgár látta meg a napvilágot, életének nagy részét nem Magyarországon töltötte, munkásságának színtere sem hazánk, szinte csak iskolaévei köthetőek ide. Iskoláit Detroitban kezdte. Később, 1920-ban azonban hazahozták szülei az alig 10 éves Jánost. A család régi otthonában éltek Somogyvámoson, Lotz János pedig a somogyvámosi népiskolába járt, ahol egyik tanítója, Böhm (Böjte) Sándor vette szárnyai alá. A tanító meggyőzte a szülőket, hogy taníttassák tovább a fiúkat, és elintézte, hogy felvegyék a bonyhádi evangélikus gimnáziumba, ahová 1923-tól 1931-ig járt.

A bonyhádi gimnáziumban 8 éven keresztül volt Lotz János osztályfőnöke Hajas Béla (1877–1953; Gombocz Zoltán líceumi és egyetemi társa, a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság tagja, magyar- és latintanár), akitől a nyelvészeti munka alapkövetelményeit, a pontosságot, a nyelvi tények tiszteletét megtanulta („későbbi munkáimban igyekeztem elkerülni a tetszetős, de a valóságot nem híven tükröző megoldásokat”[1]), és ő indította el a nyelvészeti pályáján („A nyelvtan iránti érdeklődést Hajas Béla ébresztette fel bennem”[2]). Lotz János tagja (1927-től), majd ifjúsági elnöke (1930-tól) lett a Petőfi Sándor Önképzőkörnek.

1931-ben iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre magyar-angol-német szakra, ahol Kosztolányi Dezső magántitkára lett, később pedig tehetségének köszönhetően felvették az Eötvös Kollégiumba is, ahol Gombocz Zoltán lett a szellemi vezetője. Gombocz Lotz Jánosnak a Jókai-kódex igealakjairól szóló dolgozatát kitüntetésre ajánlotta. Az ő hathatós segítségével kétéves külföldi ösztöndíjat kapott Stockholmba a germanisztika és a filozófia tanulmányozására. 1935-ben a Svédországban folytatta tanulmányait.

„Ez a tanulmányút Lotz János több mint egy évtizedes klasszikus értelemben vett hungarológusi tevékenységének a kezdetét jelenti”.[1] A Stockholmi Magyar Intézet igazgatójának, Leffler Bélának a javaslatára lektorként alkalmazták, először magyart tanított négy éven keresztül, eközben megírta nyelvtanát a Das ungarische Sprachsystem-et (A magyar nyelvrendszer) 1939-ben, közben olvasókönyvet állított össze, a Hungarian Reader-t 1938-ban. Munkájának elismeréséül 1942-ben egyetemi tanárnak nevezték ki.

1947-től a Columbia Egyetem vendégprofesszora volt, kezdetben általános és kontrasztív nyelvészetet tanított, később az uráli-altaji nyelvészeti kutatások központjának igazgatója volt 1953 éss 1967 között, közben továbbra is tanított Stockholmban. 1967-ben felkérték a Center for Applied Linguistics kutatóintézet vezetésére, amelynek központja Washington, európai alközpontja pedig Stockholm. Az intézeti munka keretében világkongresszusokat szervezett, és azokon elő is adott. Jelentős szervezőmunkát végzett, ő hozta létre az első magyarságkutató központot Stockholmban, és olyan nyelvészeket foglalkoztatott, mint Roman Jakobson és Wolfgang Steinitz.

Az időközben magyar állampolgárságától megfosztott tudós 1963-ban vízumot kapott Magyarországra nemzetközi tekintélyének köszönhetően, 1966-ban meghívták vendégprofesszornak a budapesti tudományegyetemre, 1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja lett.

1969-ben Teller Edével egy időben tüntették ki George Washington-díjjal.

1973. augusztus 25-én, 60. életévében halt meg szívrohamban Chevy Chase-ben. Halála után jelent meg a Szonettkoszorú a nyelvről című gyűjteményes kötete, amelyet az ő instrukciói alapján Szépe György állított össze. Mivel a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság szellemi előfutárának tekintette, emlékérmet alapított a tiszteletére, a Lotz János-emlékérmet.

Munkái[szerkesztés]

Das ungarische Sprachsystem[szerkesztés]

Bevezetés[szerkesztés]

Lotz János nyelvtana 1939-ben jelent meg először Stockholmban, később 1990-ben újra kiadták. 1939-ben a magyarságkutató központ kiadványaként jelent meg, a nyelvtanírás gondolatával már itthon is foglalkozott, de végső ösztönzést az adott, hogy stockholmi diákjainak egy megfelelő munkát adhasson. 1935-ben érkezik Stockholmba, 1937-ben már nyomtatásra kész a munka. Lotz János grammatikájáról Szili Katalin írt tanulmányt.[3] Forrásait nem nevezi meg, Szili Katalin szerint a következő grammatikákat bizonyosan felhasználta: Simonyi Zsigmond: Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon 1895, Simonyi Zsigmond Die ungarische Sprache 1907, Szinnyei József: Ungarische Sprachlehre 1912. Szili Katalin Lotz munkáját a Szinnyei grammatikát követő fejlődés következő lépcsőfokának tekinti, mivel Lotz nyelvtanában már érződik Gombocz Zoltán, és rajta keresztül Wilhelm Wundt hatása is. A munka szemlélete tehát szinkron, de támaszkodik a nyelvtörténeti iskola eredményeire is.[4] Lotz János újítása, hogy nyelvtanának szervező elve az a gondolat lesz, amely Gombocznál is megjelenik, és amely lényege, hogy a szavak mint nyelvi jelek a formának és a tartalomnak a kapcsolatai.

A nyelvtan felépítése[szerkesztés]

Az első fejezet[5] a szóosztályokat és azok ragozását mutatja be, először a szó formai sajátosságait mutatja be tőtípusok szerint csoportosítva, majd következnek a kapcsolható toldalékok a kapcsolódás módjával együtt. Végül a jelentésről szól néhány szót.

Az alaktani csoportok meghatározásához Gombocz történeti alaktanáról szóló előadásainak anyagát használja, sőt, azokon tovább megy, mivel Gombocz csak a történeti változatokat használja, Lotz viszont minden szót besorol valamelyik kategóriába, és a könyvben szereplő minden szót kódszámmal megjelöl, hogy a hovatartozásukat meg lehessen állapítani.

Lotz a toldalékok (affixumok) két csoportját különíti el: a jeleket (Grundaffixe) és a ragokat.

A nyelvtan eredményei és jelentősége[szerkesztés]

Mivel a mű idegen ajkúaknak szól, ezért Lotz részletesen leírja az egyes szóelemek kapcsolódási szabályait, és részletesen kitér a kötőhangzók kérdésére is. Szili szerint ebben a nyelvtanban szerepel először olyan rajz, amely az irányhármasságot kívánja bemutatni. A munka „egyfelől [...] a kor nyelvtudományi eredményeinek előremutató ötvözete, másfelől szemléletében, rendszerében addig példa nélkül álló mű [...][6].

Szonettkoszorú a nyelvről[szerkesztés]

A kötet posztumusz jelent meg 1976-ban Budapesten, anyagát Lotz János közreműködésével Szépe György válogatta és szerkesztette. A könyv hat nagy fejezetből áll.

Az első fejezet a nyelvről magáról és a nyelvről mint jelrendszerről szól. Azaz az olyan általános nyelvészeti kérdéseket foglal magában, mint a nyelv és az ember vagy a nyelv és a kultúra kapcsolata.

A második fejezet a magyar nyelv hangrendszerét mutatja be. Ír a hangok rendszeréről, az egyes hangok kapcsolódásáról és a hangok beszédben való megjelenésének gyakoriságáról.

A harmadik fejezet a magyar nyelv nyelvtanát mutatja be. Sorra veszi a magyar nyelv grammatikai kategóriáit, és állást foglal olyan vitatott besorolású szóelemek kapcsán, mint a -lak/-lek bennfoglaló igei személyrag, birtokjel vagy az -ék heterogén többest kifejező jel.

A negyedik fejezet az írást veszi górcső alá: arról ír, hogy az írás hol helyezhető el a nyelvtanban, és hogy milyen a magyar írásrendszer.

Az ötödik fejezet a verstan. Nem csak az általános metrikai szabályokat foglalja össze, hanem kitér az uráli népek verselésére (különösképpen a magyarra, „kamasz-szamojédra” és a mordvinra. Ír József Attila szonettkoszorújának szerkezetéről is (A kozmosz éneké-t veti össze a késő olasz reneszánszból származó sonetti a corona szerkezetével).

A hatodik fejezet más nyelvekkel kapcsolatos kérdéseket tárgyal (pl.: török magánhangzók rendszere, a svéd névszói paradigma struktúrája stb.).

További művei[szerkesztés]

Magyar nyelven[szerkesztés]

  • A történelmi világkép. Az ember az időben; Kultúra Ny., Pécs, 1936 (Specimina dissertationum Facultatis Philosophicae Regiae Hungaricae Universitatis Elisabethinae Quinqueecclesiensis)
  • Magyar olvasókönyv idegenek számára; Stocholmi Magyar Intézet, Bp., 1938 (A Stockholmi Magyar Intézet kiadványai)
  • Az igék alakja a Jókai-kódexben; Stockholmi Magyar Intézet, Bp., 1939 (A Stockholmi Magyar Intézet kiadványai)
  • Jakobson Roman–Lotz János: Két tanulmány / Egy versrendszer axiomatikája a mordvin népdalok alapján / Megjegyzések a francia fonéma-rendszerről; Roman Jakobson, Lotz János, ford. Petőfi Sándor János, Szépe György; Akadémiai, Bp., 1968 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)
  • Egy nyelvtani modell. Két fejezet a magyar nyelvtanból; Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp., 1968 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)
  • Szonettkoszorú a nyelvről; vál., szerk. Szépe György; Gondolat, Bp., 1976
  • Az igék alakja a Jókai-kódexben; Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp., 1982 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)

Idegen nyelven[szerkesztés]

  • Hungarian reader, folklore and literature (Bloomington, 1962)
  • The structure of the „sonetti a corona” of Attila József (Stockholm, 1965)
  • Two papers on English-Hungarian contrastive phonology (Budapest–Washington, 1972)
  • Script, grammar and the Hungarian writing system (Budapest–Washington, 1972)

Elmékezete[szerkesztés]

Nevét viseli emlékérem,[7][8] általános iskola,[9] szövegértési és helyesírási verseny,[10] nyári diákegyetem[11] és az 1990-es években utcát neveznek el róla Bonyhádon.

Jegyzetek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Szépe György: Lotz János (Magyar Nyelv, 1973. 3. sz.)
  • Hajdú Péter: Lotz János (Magyar Tudomány, 1974. 3. sz.)
  • Sőtér István: Lotz János (Helikon, 1973. 1. sz.)
  • Ruffy Péter: Halotti beszéd (Magyar Nemzet, 1974. jan. 6.)
  • Sőtér István: Piros pünkösd. Egy nyelvtudós halálára (novella, Tiszta Emma, Bp., 1979).

Források[szerkesztés]

  • Szili Katalin 1991. Lotz János nyelvtanáról. Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből. 24. szám. Budapest. ISSN 0236-6800
  • Lotz János 1976. Szonettkoszorú a nyelvről. Gondolat. Budapest. ISBN 963 280 163 6

Külső hivatkozások[szerkesztés]