Lotz János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lotz János
Életrajzi adatok
Született1913. március 23.
Milwaukee
Elhunyt1973. augusztus 25. (60 évesen)
Ismeretes mint nyelvész

Lotz János (Milwaukee, 1913. március 23. – Chevy Chase, 1973. augusztus 25.) nyelvész, magyar mint idegen nyelv tanár, nyelvtaníró, a stockholmi egyetem tanára, a Columbia Egyetem vendégprofesszora, a Center for Applied Linguistics kutatóintézet vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a George Washington-díj díjazottja.

Élete[szerkesztés]

Apja Lotz Márton, anyja May Katalin, akik az 1910-es években vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba. Lotz János 1913-ban született, tehát mint amerikai állampolgár látta meg a napvilágot, életének nagy részét nem Magyarországon töltötte, munkásságának színtere sem hazánk, szinte csak iskolaévei köthetőek ide. Iskoláit Detroitban kezdte. Később, 1920-ban azonban hazahozták szülei az alig 10 éves Jánost. A család régi otthonában éltek Somogyvámoson, Lotz János pedig a somogyvámosi népiskolába járt, ahol egyik tanítója, Böhm (Böjte) Sándor vette szárnyai alá. A tanító meggyőzte a szülőket, hogy taníttassák tovább a fiúkat, és elintézte, hogy felvegyék a bonyhádi evangélikus gimnáziumba, ahová 1923-tól 1931-ig járt.

A bonyhádi gimnáziumban 8 éven keresztül volt Lotz János osztályfőnöke Hajas Béla (1877–1953; Gombocz Zoltán líceumi és egyetemi társa, a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság tagja, magyar- és latintanár), akitől a nyelvészeti munka alapkövetelményeit, a pontosságot, a nyelvi tények tiszteletét megtanulta („későbbi munkáimban igyekeztem elkerülni a tetszetős, de a valóságot nem híven tükröző megoldásokat”[1]), és ő indította el a nyelvészeti pályáján („A nyelvtan iránti érdeklődést Hajas Béla ébresztette fel bennem”[2]). Lotz János tagja (1927-től), majd ifjúsági elnöke (1930-tól) lett a Petőfi Sándor Önképzőkörnek.

1931-ben iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre magyar-angol-német szakra, ahol Kosztolányi Dezső magántitkára lett, később pedig tehetségének köszönhetően felvették az Eötvös Kollégiumba is, ahol Gombocz Zoltán lett a szellemi vezetője. Gombocz Lotz Jánosnak a Jókai-kódex igealakjairól szóló dolgozatát kitüntetésre ajánlotta. Az ő hathatós segítségével kétéves külföldi ösztöndíjat kapott Stockholmba a germanisztika és a filozófia tanulmányozására. 1935-ben a Svédországban folytatta tanulmányait.

„Ez a tanulmányút Lotz János több mint egy évtizedes klasszikus értelemben vett hungarológusi tevékenységének a kezdetét jelenti”.[1] A Stockholmi Magyar Intézet igazgatójának, Leffler Bélának a javaslatára lektorként alkalmazták, először magyart tanított négy éven keresztül, eközben megírta nyelvtanát a Das ungarische Sprachsystem-et (A magyar nyelvrendszer) 1939-ben, közben olvasókönyvet állított össze, a Hungarian Reader-t 1938-ban. Munkájának elismeréséül 1942-ben egyetemi tanárnak nevezték ki.

1947-től a Columbia Egyetem vendégprofesszora volt, kezdetben általános és kontrasztív nyelvészetet tanított, később az uráli-altaji nyelvészeti kutatások központjának igazgatója volt 1953 éss 1967 között, közben továbbra is tanított Stockholmban. 1967-ben felkérték a Center for Applied Linguistics kutatóintézet vezetésére, amelynek központja Washington, európai alközpontja pedig Stockholm. Az intézeti munka keretében világkongresszusokat szervezett, és azokon elő is adott. Jelentős szervezőmunkát végzett, ő hozta létre az első magyarságkutató központot Stockholmban, és olyan nyelvészeket foglalkoztatott, mint Roman Jakobson és Wolfgang Steinitz.

Az időközben magyar állampolgárságától megfosztott tudós 1963-ban vízumot kapott Magyarországra nemzetközi tekintélyének köszönhetően, 1966-ban meghívták vendégprofesszornak a budapesti tudományegyetemre, 1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja lett.

1969-ben Teller Edével egy időben tüntették ki George Washington-díjjal.

1973. augusztus 25-én, 60. életévében halt meg szívrohamban Chevy Chase-ben. Halála után jelent meg a Szonettkoszorú a nyelvről című gyűjteményes kötete, amelyet az ő instrukciói alapján Szépe György állított össze. Mivel a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság szellemi előfutárának tekintette, emlékérmet alapított a tiszteletére, a Lotz János-emlékérmet.

Munkái[szerkesztés]

Das ungarische Sprachsystem[szerkesztés]

Bevezetés[szerkesztés]

Lotz János nyelvtana 1939-ben jelent meg először Stockholmban, később 1990-ben újra kiadták. 1939-ben a magyarságkutató központ kiadványaként jelent meg, a nyelvtanírás gondolatával már itthon is foglalkozott, de végső ösztönzést az adott, hogy stockholmi diákjainak egy megfelelő munkát adhasson. 1935-ben érkezik Stockholmba, 1937-ben már nyomtatásra kész a munka. Lotz János grammatikájáról Szili Katalin írt tanulmányt.[3] Forrásait nem nevezi meg, Szili Katalin szerint a következő grammatikákat bizonyosan felhasználta: Simonyi Zsigmond: Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon 1895, Simonyi Zsigmond Die ungarische Sprache 1907, Szinnyei József: Ungarische Sprachlehre 1912. Szili Katalin Lotz munkáját a Szinnyei grammatikát követő fejlődés következő lépcsőfokának tekinti, mivel Lotz nyelvtanában már érződik Gombocz Zoltán, és rajta keresztül Wilhelm Wundt hatása is. A munka szemlélete tehát szinkron, de támaszkodik a nyelvtörténeti iskola eredményeire is.[4] Lotz János újítása, hogy nyelvtanának szervező elve az a gondolat lesz, amely Gombocznál is megjelenik, és amely lényege, hogy a szavak mint nyelvi jelek a formának és a tartalomnak a kapcsolatai.

A nyelvtan felépítése[szerkesztés]

Az első fejezet[5] a szóosztályokat és azok ragozását mutatja be, először a szó formai sajátosságait mutatja be tőtípusok szerint csoportosítva, majd következnek a kapcsolható toldalékok a kapcsolódás módjával együtt. Végül a jelentésről szól néhány szót.

Az alaktani csoportok meghatározásához Gombocz történeti alaktanáról szóló előadásainak anyagát használja, sőt, azokon tovább megy, mivel Gombocz csak a történeti változatokat használja, Lotz viszont minden szót besorol valamelyik kategóriába, és a könyvben szereplő minden szót kódszámmal megjelöl, hogy a hovatartozásukat meg lehessen állapítani.

Lotz a toldalékok (affixumok) két csoportját különíti el: a jeleket (Grundaffixe) és a ragokat.

A nyelvtan eredményei és jelentősége[szerkesztés]

Mivel a mű idegen ajkúaknak szól, ezért Lotz részletesen leírja az egyes szóelemek kapcsolódási szabályait, és részletesen kitér a kötőhangzók kérdésére is. Szili szerint ebben a nyelvtanban szerepel először olyan rajz, amely az irányhármasságot kívánja bemutatni. A munka „egyfelől [...] a kor nyelvtudományi eredményeinek előremutató ötvözete, másfelől szemléletében, rendszerében addig példa nélkül álló mű [...][6].

Szonettkoszorú a nyelvről[szerkesztés]

A kötet posztumusz jelent meg 1976-ban Budapesten, anyagát Lotz János közreműködésével Szépe György válogatta és szerkesztette. A könyv hat nagy fejezetből áll.

Az első fejezet a nyelvről magáról és a nyelvről mint jelrendszerről szól. Azaz az olyan általános nyelvészeti kérdéseket foglal magában, mint a nyelv és az ember vagy a nyelv és a kultúra kapcsolata.

A második fejezet a magyar nyelv hangrendszerét mutatja be. Ír a hangok rendszeréről, az egyes hangok kapcsolódásáról és a hangok beszédben való megjelenésének gyakoriságáról.

A harmadik fejezet a magyar nyelv nyelvtanát mutatja be. Sorra veszi a magyar nyelv grammatikai kategóriáit, és állást foglal olyan vitatott besorolású szóelemek kapcsán, mint a -lak/-lek bennfoglaló igei személyrag, -é birtokjel vagy az -ék heterogén többest kifejező jel.

A negyedik fejezet az írást veszi górcső alá: arról ír, hogy az írás hol helyezhető el a nyelvtanban, és hogy milyen a magyar írásrendszer.

Az ötödik fejezet a verstan. Nem csak az általános metrikai szabályokat foglalja össze, hanem kitér az uráli népek verselésére (különösképpen a magyarra, „kamasz-szamojédra” és a mordvinra. Ír József Attila szonettkoszorújának szerkezetéről is (A kozmosz éneké-t veti össze a késő olasz reneszánszból származó sonetti a corona szerkezetével).

A hatodik fejezet más nyelvekkel kapcsolatos kérdéseket tárgyal (pl.: török magánhangzók rendszere, a svéd névszói paradigma struktúrája stb.).

További művei[szerkesztés]

Magyar nyelven[szerkesztés]

  • A történelmi világkép. Az ember az időben; Kultúra Ny., Pécs, 1936 (Specimina dissertationum Facultatis Philosophicae Regiae Hungaricae Universitatis Elisabethinae Quinqueecclesiensis)
  • Magyar olvasókönyv idegenek számára; Stocholmi Magyar Intézet, Bp., 1938 (A Stockholmi Magyar Intézet kiadványai)
  • Az igék alakja a Jókai-kódexben; Stockholmi Magyar Intézet, Bp., 1939 (A Stockholmi Magyar Intézet kiadványai)
  • Jakobson Roman–Lotz János: Két tanulmány / Egy versrendszer axiomatikája a mordvin népdalok alapján / Megjegyzések a francia fonéma-rendszerről; Roman Jakobson, Lotz János, ford. Petőfi Sándor János, Szépe György; Akadémiai, Bp., 1968 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)
  • Egy nyelvtani modell. Két fejezet a magyar nyelvtanból; Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp., 1968 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)
  • Szonettkoszorú a nyelvről; vál., szerk. Szépe György; Gondolat, Bp., 1976
  • Az igék alakja a Jókai-kódexben; Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp., 1982 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)

Idegen nyelven[szerkesztés]

  • Hungarian reader, folklore and literature (Bloomington, 1962)
  • The structure of the „sonetti a corona” of Attila József (Stockholm, 1965)
  • Two papers on English-Hungarian contrastive phonology (Budapest–Washington, 1972)
  • Script, grammar and the Hungarian writing system (Budapest–Washington, 1972)

Elmékezete[szerkesztés]

Nevét viseli emlékérem,[7][8] általános iskola,[9] szövegértési és helyesírási verseny,[10] nyári diákegyetem[11] és az 1990-es években utcát neveznek el róla Bonyhádon.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Szili 1991: 4.
  2. ↑ Archivált másolat. [2014. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 9.)
  3. ↑ Szili 1991.
  4. ↑ Szili 1991: 6-8.
  5. ↑ Ez a rész Szili Katalin összefoglalása alapján készült: Szili 1991: 10-17.
  6. ↑ Szili 1991: 16.
  7. ↑ http://hungarologia.net/hu/about-iahs/prizes-and-awards-of-the-international-association-of-hungarian-studies/the-janos-lotz-medallion/
  8. ↑ http://www.nmtt.hu/dijteljes.php?azon=2[halott link]
  9. ↑ Archivált másolat. [2012. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 9.)
  10. ↑ http://www.lotzjanos.eoldal.hu/cikkek/orszagos-lotz-janos-szovegertesi-es-helyesirasi-verseny-2011-2012.html[halott link]
  11. ↑ http://www.kuttanar.hu/esemeny/lotz-j%C3%A1nos-ny%C3%A1ti-di%C3%A1kegyetem-bonyh%C3%A1d-2011-augusztus-8-14

Irodalom[szerkesztés]

  • Szépe György: Lotz János (Magyar Nyelv, 1973. 3. sz.)
  • Hajdú Péter: Lotz János (Magyar Tudomány, 1974. 3. sz.)
  • Sőtér István: Lotz János (Helikon, 1973. 1. sz.)
  • Ruffy Péter: Halotti beszéd (Magyar Nemzet, 1974. jan. 6.)
  • Sőtér István: Piros pünkösd. Egy nyelvtudós halálára (novella, Tiszta Emma, Bp., 1979).

Források[szerkesztés]

  • Szili Katalin 1991. Lotz János nyelvtanáról. Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből. 24. szám. Budapest. ISSN 0236-6800
  • Lotz János 1976. Szonettkoszorú a nyelvről. Gondolat. Budapest. ISBN 963 280 163 6

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Nemzetközi katalógusok
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Lotz_János&oldid=20899477”