Manicheizmus
| Manicheizmus | |
| Kialakult | 3. század |
| Alapító | Mání |
| Szent iratok | Mání Evangéliuma |
| Korábban | Ujgur Kánság (762–847) |
| Követők száma | napjainkra kihalt |
| Főbb események: 250 körül – Mani fellépése 276 – Mani kivégzése 297 – követésének tilalma a Római Birodalomban 762 – államvallás az Ujgur Birodalomban | |
A manicheizmus (újperzsául: آیین مانی, átírva Āyin e Māni; kínaiul: 摩尼教; pinjin: Móní Jiào) iráni eredetű, az egyik legnagyobb gnosztikus, szinkretista vallás. Habár az alapító próféta, Máni írásainak többsége elveszett, számos fordítás és töredékes szöveg fennmaradt.
A manicheizmusban buddhista és keresztény elemek egyaránt jelen voltak, alapvető tanításában és kozmológiájában azonban tipikus zarathusztrai dualista, leírja a jó és spirituális Fényvilág és az ördögi, materiális világ közti harcot. Mindez olyannak tűnik, mint a kereszténységben Isten és Sátán harca, de a manicheizmusban a Jó és Gonosz alapjában véve azonos hatalommal bírt. A manicheusok az ember lelkét a Jó-val, testét a Gonosz-szal azonosították. [1]
Tartalomjegyzék
Története[szerkesztés]
A 3. századi Máni (az alapító próféta) Zarathusztra, Buddha, az ószövetségi zsidó próféták és Jézus utódjának tartotta magát, akiknek a vallását beteljesíteni volt hivatott.[2] Máni, miután Indiában 1 évig prédikált, 242 körül visszatért Perzsiába, ahol a szászánida uralkodó pártfogását élvezte. A manicheizmus I. Bahrám király trónra lépéséig virágzott, aki Mánit börtönbe vetette, majd 276-ban kivégeztette. A manicheizmust ekkor már itt elnyomták, de nyugati és keleti irányban is gyors ütemű terjeszkedésnek indult. Már Máni életében rendkívül erős térítőtevékenységet végeztek hívei. Csakhamar az egész Római Birodalomban is voltak követői. Nagy számban voltak Észak-Afrikában, mintegy 9 évig hozzájuk tartozott Szt. Ágoston is.
- lásd még: Szt. Ágoston manicheista évei
Ágoston ugyan szakított a manicheizmussal – és ádázan támadta azt – de sohasem tudta magát teljesen függetleníteni a radikális dualizmus eszméjétől. Más formákban ugyan – mint az eredendő bűn gondolata – de belecsepegtette a katolicizmusba a dualizmus ideáját. [3]
A Római Birodalomban 297-től tiltott vallás lett. Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár ekkor mondta el alexandriai beszédét, amelyben az ellenséges perzsáktól származó „rút és visszataszító vallás”t üldözendőnek nyilvánította.
A római, majd később a bizánci állam is tűzzel-vassal irtotta a híveit. Az egykori Római Birodalom területén teljesen eltűnt a 6. században, de tanaikat Európában több eretneknek nyilvánított szekta újította fel a középkorban.
A manicheizmust Nyugat-Ázsiában a megjelenő iszlám szorította ki, de Közép- és Kelet-Ázsiában tovább élt a 16. századig.[2] A nesztoriánus keresztények és a buddhisták méltó riválisaként, a manicheus hittérítők végigjárták az egész selyemutat. [3] 700 körül Kínába is eljutottak.
Az Ujgur Birodalom 762-ben államvallássá is tette.[4] Amikor ez a birodalom a 840-es években romba dőlt, a manicheizmus elvesztette állami pártfogását. A kínaiak üldözni kezdték a manicheusokat, akiket vegetáriánusoknak és ördögimádóknak neveztek. Mindazonáltal a manicheizmus továbbra is kitartott Kínában, főképp Fucsien tengerparti vidékén. A későbbiekben elszórtan, titkos társaságok álcája mögött létezett tovább, egészen a 19. századig. [3] Az időnkénti ellenállás dacára, a jelek szerint egészen a közelmúltig fennmaradt. [5]
Keleten olyan tradíciók bizonyítják a manicheizmus befolyását, mint a taoizmus vagy a tibeti vallások.[6]
Életvitelük, nézeteik[szerkesztés]
Mání szerint kezdetben két őselv létezett: a Fény és a Sötétség. A Fény Atyja vagy a Fény Birodalmának Istene több konkrét "nyúlvánnyal", emanációval rendelkezik: ezek az Ész, az Értelem, a Felfogóképesség, a Gondolat és a Megértés. Továbbá számtalan eón – isteni lény – veszi körül őt. A Fény Birodalmának tükörképe a Sötétség Birodalma. A Sötétség Atyját Sátánnak vagy Ahrimannak nevezi. Neki is vannak attribútumai, méghozzá a Fény Atyjának negatív megfelelői, mint a Sötét Ész, a Sötét Értelem stb. [3]
Mání szerint a jó erői számtalan isteni hírnököt küldtek, hogy észre térítsék az emberiséget gyötrelmes szendergéséből, s ezáltal az emberekben rejlő Fény visszatérhessen őseredeti helyére. Az elődei (Zoroaszter, Buddha, Jézus) az igazságot hirdették, de a követőik az idők folyamán beszennyezték a tanításukat. Mání (a „Fény Apostola”) – aki a tökéletes, végső kinyilatkoztatást hirdette – azért jött, hogy helyreállítsa mindazt, ami megromlott. [3] Az ember legfőbb feladata az, hogy válaszoljon a minduntalan hozzá szóló isteni szózatokra, a magasabb rendű Fényvilág hívó üzenetére. [7]
Az üdvözülés két dologtól függ. Minden embernek fel kell ismernie helyzete igazi, valós természetét és meghatározott gyakorlatokat kell folytatnia.[3] Tudatára kell ébredünk saját magunknak, aminek radikális önmegtartóztatással kellett egybekapcsolódnia.
Nincs isten, aki a bűnöket megbocsáthatná, vagy azoktól megváltást nyújthatna: éppen ellenkezőleg mindaddig, amíg a Fény egy része a sötétséggel keveredik, vagy annak fogságában van, addig maga a Fény Atyja szorul megváltásra – nem Isten váltja (vagy váltotta) meg az embert, hanem az ember váltja meg az isteni világot. [7]
Az ember halála jó, hiszen annak a folyamatnak a tartozéka, amelynek során az emberi testbe zárt fény egy újabb részecskéje kiszabadul börtönéből. Ez a fényrészecske azután vagy – immár egy fokkal megtisztultabb állapotban – visszatér egy újabb testbe (reinkarnáció), vagy végleges megváltást nyerve a Fény birodalmába tér vissza. A megváltási folyamat addig tart, amíg minden emberi lélek el nem éri a tökéletesség fokát, és vissza nem tér a Fény birodalmába. [7]
A manicheus "egyház" két csoportra tagolódott: a kiválasztottakra (igazak) és a hallgatókra. Nézetük alapján a kiválasztottak lelke haláluk után egyenesen a Paradicsomba jutott, míg a hallgatóké valamivel hosszabb utat kellett hogy megtegyen odáig.[1] A manicheus etika legfontosabb feladatai a kiválasztottakra hárult. [5]
A vallásos szertartások jól ismert formákban öltöttek alakot: imádság, böjt, heti bűnmegvallás.[3] A manicheisták hetente két napot böjtöltek, a Béma-ünnep előtt pedig 1 teljes havi böjt volt előírva. [5] Nem ettek húst, nem ittak bort, állatot nem öltek, a "választottak" pedig szüzességben éltek. Mání nekik megtiltotta, hogy bármit is szerezzenek, kivéve egy napi táplálékot és egy évre elegendő ruházatot (anyagi lemondás). Mindig úton kellett lenniük a világon igehirdetés és útmutatás végett (misszió). [8] A nép számára (hallgatók) előírt életszabályok már enyhébbek voltak, de nekik is javaik egytizedét kellett alamizsnaként odaadni, életük hetedrészében böjtölni, egyetlen asszonnyal megelégedniük, és a választottakat segíteniük, bajaikat enyhíteniük. [8]
Naptáruk egyetlen jeles napot tartalmazott: a Mání szenvedéstörténetének emlékére megült évenkénti Béma-ünnepet. [5]
A főpapok Máni utódjának tartották magukat, nekik volt alárendelve tizenkét magister, hetvenkét püspök és sok presbiter, diakónus. Víz helyett olajjal kereszteltek. Az úrvacsoránál csak kenyeret használtak, bor nélkül. [9]
Szent Könyvek[szerkesztés]
Mání hét vagy nyolc könyvet írt, amelyek tartalmazzák a vallás tanait. Az üldözések miatt mára csak szétszórt töredékek és az eredetik fordításai maradtak ránk.
Eredetileg szír nyelven íródott művek[szerkesztés]
- A Mání Evangéliuma (wd) (görögül: Ευαγγελιον, és jó híreket jelent) Az első fejezettől szereplő idézetek arabul íródtak és szerzőjük al-Nadim (wd) volt, aki még abban az időben élt Bagdadban, amikor a manicheusok is ott éltek. Fihrist című könyvében, ami 938-ban íródott, minden művet leír, ami számára ismert volt.
- Az Élet Kincse
- Az értekezés (Pragmateia)
- Titkok
- Az Óriások Könyve (wd): Az eredeti töredékeket Kumránban és a kínai Turfan régiójában fedezték fel. "Protomanicheus" írás.
- Episztolák: Szent Ágoston Mani "Fundamentális Leveléből" idéz latinul néhány antimanicheus munkájában.
- Zsoltárok és Imák: Felfedeztek egy kopt manicheus zsoltárt Egyiptomban az 1900-as évek elején. Charles Allberry adta ki a Chester Beatty-féle gyűjteménybeli és a Berlini Akadémiától származó manicheus kéziratokból.
Eredetileg középperzsául íródott művek[szerkesztés]
- Shabuhragan (wd): Eredeti középperzsa szövegeket fedeztek fel Turfánnál, amelyek al-Birúni által írt arab nyelvű idézeteket tartalmaztak és Mani I. Sápúrnak ajánlotta.
Egyéb művek[szerkesztés]
- Arzsang (Arzhang) (wd), a "Képes Könyv": Az iráni hagyomány szerint ez Mani szent könyveinek egyike volt, amelyek emlékezetessé váltak a későbbi perzsa történelemben. Aržangnak is hívják, amely szó pártus nyelven Bölcsességet jelent. Gyönyörű festéssel is díszítették. Ezért az irániak a Festő címet adták neki, a kopt fordításban pedig a Kephalaia nevet adták neki, mely Beszélgetéseket jelent.
- Az Ő teste eredetéről: ez a címe egy Mani-kódexnek, mely egy, eredetileg arámi nyelven írt könyv görög fordítása. Ez a mű Mani előéletéről szól.[10]
A Manicheus Egyház által fennmaradt nem manicheista művek[szerkesztés]
Az Enoch könyve bibliográfiájának néhány része és egy kevés irodalom, amely Tamás apostolra vonatkozik, aki a hagyomány szerint Indiába ment, de még Szíriában is tisztelték. Ilyenek Tamás cselekedeteinek néhány része és Tamás zsoltárai.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Michael H. Hart: 100 híres ember, Magyar Könyvklub, 1994
- ↑ a b Herbert Vorglimler: Új teológiai szótár
- ↑ a b c d e f g Richard Smoley: Tiltott hit
- ↑ Manichaeism and Nestorian Christianity, H. J. Klimkeit, History of Civilizations of Central Asia, Vol.4, Part 2, ed. Clifford Edmund Bosworth, M.S.Asimov, (Motilal Banarsidass, 2003), 70.
- ↑ a b c d Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009
- ↑ Stoyanov: The other God, 117-19.
- ↑ a b c Hahn István: Istenek és népek, 1968
- ↑ a b Máni és a fény vallása, 343. oldal, Corvina, Bp., 2011.
- ↑ Dr. Ottlyk Ernő: Az egyház története, 1979
- ↑ L. Koenen and C. Römer, eds., Der Kölner Mani-Kodex. Über das Werden seines Leibes. Kritische Edition, (Abhandlung der Reinisch-Westfälischen Akademie der Wissenschaften: Papyrologica Coloniensia 14) (Opladen, Németország) 1988.
Források[szerkesztés]
- Simon Róbert, Simonné Pesthy Mónika (szerk.): Máni és a fény vallása - A manicheizmus forrásai, Corvina, Budapest, 2011.
- Krawczuk, Aleksander. Nagy Konstantin. Gondolat Kiadó (1981). ISBN 963-281-026-0, 54–55. old.
Fordítás[szerkesztés]
- Szent Könyvek: Ez a szócikk részben vagy egészben a Manicheism című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
|
