Pál apostol

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Disambig.svgEz a szócikk az egyik apostolról szól. Hasonló címmel lásd még: Júdás (egyértelműsítő lap).
Szent Pál
Szent Pál. (Bartolomeo Montagna festménye, 1582)
Szent Pál.
(Bartolomeo Montagna festménye, 1582)
apostol
Születése
kb. 5
Tarzus, a mai Törökország területén
Halála
67. június 29.
Róma
Tisztelete
Tisztelik Római katolikus egyház
Ortodox kereszténység
Ókeleti egyházak
Ünnepnapja január 25.
Pál megtérése
június 29.
Római katolikus egyház
Jelképei kard
Védőszentje misszionáriusok, teológusok
Irodalmi munkássága
Fő művei

Kanonikusak:

Apokrifok:

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Pál témájú médiaállományokat.

Pál apostol vagy Szent Pál (a katolicizmusban), az őskereszténység kiemelkedő egyénisége; a "tizenharmadik apostol".

A kilikiai Tarsusban született i. sz. 5-ben[1] vagy 8/10-ben[2], zsidó szülők gyermekeként. A farizeusnak nevelt Saul néven ismert fiú fiatalemberként a keresztények kegyetlen üldözője lett. Ám ennek során egy alkalommal a damaszkuszi úton látomása volt, melynek hatására kereszténnyé vált, s nevét is Saulból Paulusra, azaz Pálra változtatta. Ettől kezdve Pál az új vallás leghevesebb és legbefolyásosabb védelmezőjeként terjesztette a kereszténységet a Római Birodalomban misszionáriusi útjain. A nem-zsidók (pogányok) között olyannyira sikeres volt, hogy gyakran mint a „körülmetéletlenek apostolá”-t (pogányok apostolát) emlegették. Pálhoz mérhető nagy szerepet senki nem játszott a kereszténység elterjesztésében. Tevékenysége miatt többször letartóztatták. Utolsó fogsága alatt mint római polgárt Rómában állították bíróság elé, s valószínűleg i. sz. 64-ben[3] vagy 67-ben[4] a birodalmi főváros közelében kivégezték.

Pál apostol hatása három tényezőre épült: 1. misszióinak sikere; 2. az Újszövetség fontos részeit alkotó írásai; 3. szerepe a keresztény teológia kifejlődésében.

Élete[szerkesztés]

Családja római polgárjoggal rendelkezett és Benjámin törzséhez tartozott. Zsidóként a Saul, római polgárként a Paulus nevet viselte. Születésére vonatkozóan nincsen megbízható forrás, az valamikor i. sz. 4. és 10 között történt. A gazdag szülői házban Saul szigorú rabbinikus nevelésben részesült, jól beszélt görögül, megtanult héberül, majd Jeruzsálemben egy kiváló zsidó tanító, Gamlíél (vagy Gameliel) rabbi tanítványa volt. Itt Saul csatlakozott a farizeusokhoz és részt vett a keresztények üldözésében, akiket Jézus halála után eretneknek tekintettek. Valószínűsíthető, hogy Jézussal egy időben tartózkodott Jeruzsálemben, de nincs bizonyíték arra, hogy találkoztak volna. Egyes források azonban azt állítják, hogy István vértanú kivégzésénél jelen volt. Saul kétkezi foglalkozásként a sátorkészítést tanulta ki, de nincs adat, mely szerint ezt művelte is. Életének fordulópontját az jelentette, amikor saját kérésére a főpaptól kapott megbízólevéllel kísérőivel Damaszkuszba indult, hogy ott összeszedje a keresztényeket, akiket törvény elé akartak állítani. A város közelében – az egymásnak több ponton ellentmondó leírások szerint – azonban látomása révén találkozott Jézussal, melynek hatására egy csapásra buzgó keresztény lett. A látomástól elvesztette a szeme világát, de amikor Damaszkuszban megkeresztelkedett, csodálatos módon visszanyerte a látását. A damaszkuszi látomás - i.sz. 34 körül - okozta „Pálfordulás” után Saulból végérvényesen Pál lett, aki ettől kezdve minden erejét a kereszténység védelmére és terjesztésére fordította.

Hittérítő tevékenysége[szerkesztés]

Az i. sz. 1. században a nyugati és a keleti kultúrák állandóan keveredtek, a különböző vallások egymással kölcsönhatásban voltak. A Római Birodalomban élők népek a sors hatalma alól való megváltásban, isteni oltalomban reménykedtek. A Birodalom ugyanakkor egységes közigazgatást, egységes jogrendszert, egységes pénzt, egységes súly és mértékrendszert, a kor viszonyai között kiváló közlekedési hálózatot és virágzó kereskedelmet is teremtett. Az úgynevezett koiné-görög pedig egységes nyelvként funkcionált. Pál életművében ezek a körülmények jelentős szerepet játszottak.

Pál térítő tevékenységét megkeresztelkedése után három évvel kezdte meg. Ám magatartása Damaszkuszban ellenérzéseket keltett és a zsidók fenyegetése elől menekülnie kellett. Arábiába távozott, majd Jeruzsálembe ment, ahol találkozott Péter és Jakab apostolokkal. De itt a keresztények bizalmatlanul fogadták, a zsidók pedig az életére törtek, s ezért az apostolok Tarsusba küldték, majd Barnabással Ciprusra és Kis-Ázsiába utazott téríteni. Ciprus szigetén Sergius Paulus római helytartó is meghallgatta. A zsidók közül azonban kevesen fogadták el Pál tanítását, de az úgynevezett pogányok tömegesen csatlakoztak hozzá. Visszatérve Antiochiába az apostolok előtt igazolnia kellett eljárását. Az apostoli zsinaton vita támadt a mózesi törvény kötelező ereje körül. A zsinaton született kompromisszum eredményeként Pál lett a nem zsidók vagy pogányok apostola és ezentúl ő a kimondottan pogány vidékeken végezte missziós ténykedését. A konfliktusok azonban később mégis felszínre kerültek, s törés következett be a Barnabáshoz és az antiochiai egyházhoz fűződő kapcsolatában.

Második körútja Szilás kíséretében Makedóniába vezetett, ahonnan menekülniük kellett. Ezután Athénban és Korinthoszban térített, majd visszatért újra Antiochiába.

Harmadik útján végig járta Galatia és Frígia egyházait, s innen ment Efezusba, ahol hosszabb ideig tartózkodott. Itt az ezüstművesek Demetrius vezetésével rátámadtak, mivel féltették az általuk készített Diana (Arthemisz) szobrok kelendőségét Pál sikerei miatt. A fenyegetések miatt Jeruzsálembe menekült.

Searchtool right.svgBővebben: Pál apostol térítőútjai

Fogsága és halála[szerkesztés]

Pál apostolt Jeruzsálemben elfogták i.sz. 58-ban és a főtanács elé állították. Az azonban nem talált okot az elítélésére. Ellenségei viszont megölését tervezték, melyről Pál tudomást szerezve tájékoztatta a római katonai parancsnokot, aki őt Cezareába szállíttatta a helytartó elé. A zsidók Portius Festus helytartó előtt vádat emeltek Pál ellen, aki őt át akarta adni a zsidóknak, ez ellen azonban Pál, hivatkozva arra, hogy római polgár, a császárhoz fellebbezett. A helytartót meglátogató Heródes Agrippa király is maga elé idézte Pált, s ő sem találta bűnösnek. Kétévi raboskodás után i.sz. 60-ban Pál apostol Rómába indult, de hajótörést szenvedett és Málta szigetére vetődött. Végül egy alexandriai hajón jutott el Rómába, ahol két évig magánőrizetben készülhetett a perére. A hagyomány szerint kiszabadult és folytatta a térítést és Hispániába is eljutott, bár ennek tényszerűségét több forrás cáfolja. A Néró császár uralkodása alatt kezdődött keresztényüldözés során i. sz. 64-ben újra elfogták, s fogsága i. sz. 67. június 29-én történt lefejezésével végződött. A legenda szerint a hóhér pallosa alól feje elgurult, hármat ugrott, melyek helyén három forrás fakadt. Sírja helyén Constantinus császár alatt hatalmas bazilika épült.

Hatása a keresztény ideológiára[szerkesztés]

Pál korában a fiatal kereszténység egységét fenyegette az az eldöntendő kérdés, hogy felvehetők-e a pogányok a zsidó-keresztény közösségekbe az ősi mózesi szertartások elvetése nélkül. A kérdés eldöntésére 48 vagy 58 körül összehívott apostoli zsinaton a két pogány-hittérítő, Pál és Barnabás is részt vettek. A zsinaton Pál ismertette elképzeléseit, melyek szerint Jézus nem csupán próféta volt, hanem valójában isteni lény, akinek szenvedése és halála megválthatja a keresztényeket, s ha elfogadják Krisztust, akkor bűneik megbocsáttatnak. Pál szerint az ember nem a bibliai parancsok puszta megtartásának kísérlete által, hanem Krisztus elfogadásával üdvözülhet. A mózesi törvények szerepét ugyan elismerte a Megváltó eljövetelének segítésében, de azt tartotta, hogy azok a Megváltó megjelenése után elveszítették jelentőségüket. Egyedül a keresztelési szertartás a fontos, mivel ennek révén minden ember egyenlővé válik Isten előtt. Pál hangsúlyozta, hogy a keresztények számára szükségtelen a zsidó étkezési tilalmak betartása, a mózesi törvényekhez való ragaszkodás és a körülmetélés. De tartózkodniuk kell a vérfertőzéstől és a pogány áldozatokra szánt hús fogyasztásától. A zsinaton megegyezés jött létre, melynek eredményeként Pál elérte a zsidó Törvénytől való szabadság elismerését. Ennek nyomán a hittérítő tevékenységet felosztották. A zsidók körében Péter, míg a pogányok között Pál folytatta misszióit. Pál érdemének tekinthető, hogy tanítása a keresztény hívőket teológiailag előkészítette a Jézus mennybemenetele és visszatérése közötti meghatározhatatlan hosszú időszakra. A hívők ugyanis ekkor még meg voltak győződve arról, hogy az „Ítélet napja” közel van. Pál a gyülekezetet Krisztus testeként fogta fel, melyben minden testrész – valamennyi hívő – egyaránt fontos. Az Istennek tetsző közös életet a gyülekezet tagjai az igehirdetés, a gyülekezet vezetése, a prófétálás és a rászorulók segítése révén teszik lehetővé. Pál tanítása szerint a testi és a szellemi lét között az emberben harc dúl és a test parancsának engedve az Istentől való eltávolodás mellett döntünk. A lelkiismeret ugyanakkor erősíti a Jó és a Gonosz közötti különbségtételt, s a Jó melletti döntés elhozza a Lélek számára a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség és az önmegtartóztatás gyümölcsét. A gyülekezet erkölcsi élete számára adott útmutatása szerint a család feje a Krisztust követő férfi, aki önfeláldozóan szereti a feleségét. Az erősebb tekintettel van a gyengébbekre, s szembeszáll a házasságtöréssel, a paráznasággal, a bujálkodással, a bálványimádással, a varázslással, az ellenségeskedéssel, a viszálykodással, a féltékenységgel, a haraggal, az önzéssel, a széthúzással, a pártoskodással, az irigységgel, a gyilkossággal, részegeskedéssel, a tobzódással és az ezekhez hasonlókkal. A nemiségről és a nőkről alkotott nézetei jelentős mértékben hatottak a történelem későbbi korszakaiban. Talán leghíresebb nyilatkozata a témában : „Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy ó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is. De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.” A nők helyéről a következőket mondta: „Az asszony csendességben tanuljon engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva.” Hite szerint az „Úr napján”, amikor maga az Úr száll alá a mennyből, minden hívő ember feltámad.

Írásai[szerkesztés]

Az Újszövetség huszonhét könyvéből 13 vagy 14 tulajdonítható Pálnak. Ezek közül hét levél szerzőjeként minden forrás Pált jelöli meg. Ezek a következők: a thesszalonikaiakhoz írt 1. levél; a galatákhoz írt levél; A korinthusiakhoz írt 1. levél; a korinthusiakhoz írt 2. levél; a rómaiakhoz írt levél; a filippiekhez írt levél és a Filemonhoz írt levél. Az újtestamentumi kánon a fentieken kívül még az úgynevezett pasztorális leveleit említi, amelyek egyes személyekhez szólnak, de általánosabb érvényűek. (Timóteus-levelek, Titushoz írt levél) Nevével számos apokrif iratot is kapcsolatba hoztak. Ezek közül Pál apokalipszise az I. sz. III. század elején keletkezett, s elképzeléseit, melyek Pál túlvilági tapasztalatait foglalta össze, Dante is felhasználta az ”Isteni színjáték”-ban. Az I. sz. III. század végéről származik egy levélgyűjtemény, ami Pál és Seneca egymásnak írt leveleit tartalmazza. Ugyancsak az I. sz. III. századból származik a Pál cselekedetei című, ami kiegészíti az Apostolok cselekedetei leírását és beszámol Pál vértanúságáról. Pál leveleit tollba mondta, többek között Tertius nevű titkárának, de egyes levelek végén a címzettekhez intézett jókívánságait a hitelesség megerősítéseként saját kezűleg írta. Antiochiai Szent Ignác a II. század elején már említi a páli levelek gyűjteményét, melyet valószínűleg a gyülekezetek egymás között kicseréltek.

Searchtool right.svgLásd még: Újszövetség

Történelmi szerepe[szerkesztés]

Pál apostol történelmi érdeme, hogy egy zsidó szektából a kereszténység világvallássá lett. Ő rakta le Krisztus isteni mivoltáról és egyedül a hit általi megigazulásról szóló teológiai alapvetést, ami nagy hatással volt mindegyik későbbi keresztény teológusra Szent Ágostontól, Aquinói Szent Tamáson keresztül Luther Mártonig és Kálvin Jánosig. Legfontosabb kultuszhely Rómában található, a San Paolo fuori le Mura-templom. Fejereklyéjét a Lateráni-bazilikában őrzik.

Neve alatt fennmaradt művek[szerkesztés]

A kereszténység története
Sablon:A kereszténység története

Kanonikusak[szerkesztés]

Apokrifok[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

Rómában, a sírja fölé épített Szent Pál-katedrálisban (olaszul: San Paolo) nyugszik.

Galéria[szerkesztés]

  • Valentin de Boulogne:
    Pál levelet ír (Blaffer Foundation Collection, Houston, TX.)

  • Albrecht Dürer: A négy apostol, János evangélistát, Pétert, Pált és Márkot ábrázolja

  • Szent Pál megtérése

  • Szent Pált ábrázoló faragás bélyegen

  • Caravaggio: Szent Pál megtérése

  • Michael Willmann: Szent Pál megtérése

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Nemzetközi katalógusok
  1. ↑ Peter and Paul . In the Footsteps of Paul . Tarsus . 1. PBS. Retrieved 2010–11–19.
  2. ↑ Magyar Nagylexikon 14. kötet
  3. ↑ Michael H. Hart: 100 híres ember
  4. ↑ Magyar Nagylexikon 14. kötet
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pál_apostol&oldid=20645312”