Az írás az emberiség egyik legfontosabb találmánya. Hosszú út vezetett a hajdani barlangrajzoktól napjaink modern ábécéihez és más rendszereihez: látható, hogy az emberben már igen hamar megfogalmazódott gondolatai tartós lejegyzésének igénye. A nagy ókori civilizációk, mint Sumer, vagy Egyiptom, sem képzelhetők el az írás ismerete nélkül, mint ahogy napjaink modern államai se.
Az írás egyúttal alkotói tevékenység is: a betűalakok szépsége, a lejegyzett gondolat megfogalmazása is egyfajta művészet.
Az arab írás arámi eredetű, 28 betűből álló mássalhangzó-írás, amelyben a rövid magánhangzókat és a mássalhangzókettőzést mellékjelekkel lehet jelölni, ám ezekkel csak nyelvkönyvekben, szótárakban és régi, nehezen érthető szövegekben találkozhatunk. A három hosszú magánhangzó (á, í, ú) közül kettő (í, ú) mássalhangzójellel íródik (j és v), míg az á hangértékű alif sok esetben más magánhangzóként ejtendő, illetve lehet a torokzárhang (hamza) jelének az ún. „széke”.
