Bölény
 | ||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: Kora pleisztocén - jelen | ||||||||||||||||||||||||||||
 Amerikai bölény (Bison bison)
| ||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||
| Fajok | ||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bölény témájú kategóriát. |
A bölény (Bison) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjében a kérődzők (Ruminantia) alrendjébe és a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó tulokformák (Bovinae) egyik neme.
Tartalomjegyzék
A faji név eredetéről[szerkesztés]
Pszeudo-Arisztotelész szerint (830a: 1) a bolinthosz (βολινθος) nevezetű jószág – ökörhöz hasonló, de nagyobb, erősebb és szőrösebb, nyakán sörényt visel stb. – a paionoi és a trák (pontosabban trák–szkíta) maidoi nemzetség lakóhelyét elválasztó Hészainosz nevű hegység területén él. A paionok egykor a Vardar folyó környékén, a maidok pedig a Pirin-hegység területén laktak. A szóban forgó hegyek eszerint a Vardar és a Sztruma folyó völgye között keresendők.
Pszeudo-Arisztotelész szerint a paionoi nép körében az állat elnevezése (görögösen) monaiposz (μοναιπος). Utóbb ezen nevet Arisztotelész Περι τα ζωα ιστοριων című munkájában (9: 45) kiigazította: bonaszosz (βονασος) stb.[1][2]
A szóban forgó állat nevét Wilhelm Tomaschek többek között a magyar belény, bölöny szóval hozza kapcsolatba.[2] Lenyesve a görögös bolinthosz kifejezés végéről a névszó (görögben kötelező) jelölését, valamint a théta segédhangzót – valóban –, a magyar bölény főnévhez hasonló, bolin alakú betűsort kapunk eredményül.
Czuczor Gergely és Fogarasi János szerint bölény szavunk „(…) Gyöke böl vagy běl az ideoda járásra vonatkozó bol gyökkel azonos, miszerint bölény am. bolygó, bolyongó. V. ö. BOL, gyök.”[3]
Megjelenése[szerkesztés]
A mérsékelt öv legnagyobb szárazföldi emlőse, amely 3,5 méter hosszúságot és 1,86 méter magasságot ér el. Testfelépítése a szarvasmarháéhoz hasonló, a következő különbségekkel: a marja (válltája) jóval magasabb és púposan kiemelkedik; a homloka szélesebb; a szarvai a feje elejéből indulnak ki, nem pedig a homlokcsont hátsó szögletéből, mint a szarvasmarha és a bivaly szarvai, aránylag kicsik, hengeresek, simák, ki- és fölfelé hajlóak; bojtban végződő farka rövid, vastag; szőrzete puha, sűrű, a teste hátulsó felében rövid, sima, a homlokán, fején, nyakán és marján hosszú gubancos sörénnyé, az állán szakállá hosszabbodik; a színe barna, lábainak végei, valamint sörénye sötétebb, farkbojtja barnásfekete.
Fajai[szerkesztés]
Két ma élő faja, az európai bölény (Bison bonasus) és az amerikai bölény (Bison bison), igen közel állnak egymáshoz, csak néhány kevésbé lényeges tulajdonságban különböznek egymástól.
Amerikai bölény[szerkesztés]
Európai bölény[szerkesztés]
Az európai bölényt egész a legújabb időig sokszor összetévesztették a vad őstulokkal (Bos primigenius), amely az ókorban és középkorban szintén élt még Közép-Európában, és ezzel együtt a szarvasmarha ősének tekintették. Az európai bölény a középkorban még gyakori volt Európa erdeiben. A középkori Magyarországon gyakori vad volt, amit bizonyítanak a bölény összetételű helynevek és a korabeli krónikák is. A bölényt Európa legnagyobb részén az újkorban pusztították ki végleg. 1735-ben a Bakony vadjai között még megemlítik. Az utolsó Kárpát-medencei példányt 1762-ben ejtették el Erdélyben, a Borgói havasokban.[4] Az utolsó vadon élő európai bölényt 1927-ben lőtték le a Szovjetunióban. Ekkorra csupán 50 egyed maradt különböző állatkertekben. 1951-ben, Lengyelországban kezdték visszatelepíteni őket a vadonba – valamennyi, ma vadon élő bölény őse az akkor visszatelepített 12 példány. Ma Lengyelország, Oroszország, Fehéroroszország, Litvánia, Ukrajna és Kirgizisztán természetvédelmi területein mintegy 3000 példány él vadon. A nagyfokú beltenyészet miatt igen hajlamosak a betegségekre.
Ősbölény[szerkesztés]
A pleisztocén korban Eurázsiában élt a sztyeppi bölény (sztyeppei bölény avagy ősbölény, Bison priscus) – ez a faj a jégkorszak végén halt ki. A mai bölényeknél valamivel nagyobbra nőtt és a szarva is hosszabb volt. Ivari dimorfizmusuk meglehetősen erőteljes volt: a hímek teste és szarva is nagyobb volt, mint a nőstényeké.
Föltételezhetően a mai bölényekhez hasonlóan hatalmas csordákban élhetett az eurázsiai sztyeppeken.
Származása jobbára tisztázatlan. Valószínűsítik, hogy ősei Ázsia trópusi régióiban fejlődtek ki, majd a hidegebb éghajlathoz alkalmazkodva a középső pleisztocénben (mintegy 700 000 éve) elterjedtek Eurázsia északi részein Nyugat-Európától Kelet-Szibérián át egészen Alaszkáig. Őseink vadásztak rá, alakját gyakran barlangrajzokon örökítették meg. Európai populációjából mintegy 10.000 éve, az utolsó jégkorszak végére fejlődött ki az európai bölény.
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Aristoteles in Bekker 1831
- ↑ a b Tomaschek 1894
- ↑ Czuczor és Fogarasi 1862
- ↑ Újfalvi Sándor: Az erdélyi régibb és közelebbi vadászatok és vadak. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990.
Források[szerkesztés]
- Aristoteles in Bekker, I. (1831): Περι τα ζωα ιστοριων. Pp. 486–638. In Aristoteles Greace. Volumen prius. Berolini.
- Czuczor Gergely és Fogarasi János (1862): A magyar nyelv szótára. Első kötet. Pest. (Bölény szócikk.)
- Pseudo-Aristoteles in Bekker, I. (1837): De Mirabilibus Auscultationibus. Pp. 101–143. In Aristotelis Opera. Tomus VI. Oxonii.
- Pseudo-Aristoteles in Thayer, W. P. (n. d.): Aristotle: Minor Works. On Marvellous Things Heard (de Mirabilibus Auscultationibus). Bill Thayer’s Web Site.
- Tomaschek, W. (1894): Die alten Thraker. Eine ethnologische Untersuchung. II. Die Sprachreste. 1. Hälfte. Glossen aller Art und Götternamen. Sitzungsberichte der Philosophisch-Historischen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 130 (2): 1–70.
- Vadász István: Ősbölény koponya a régi egyleti gyűjteményből
|
