Kiss Lajos (nyelvész)

Kiss Lajos
Élete
Született	1922. június 2. Debrecen, Magyarország
Elhunyt	2003. február 16. (80 évesen) Budapest, Magyarország

Kiss Lajos (Debrecen, 1922. június 2. – Budapest, 2003. február 16.) nyelvész, szlavista, a nyelvtudományok kandidátusa (1960) és doktora (1984), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1998), majd rendes (2001) tagja. A 20. századi magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja volt, akinek a magyar és a szláv nyelvek lexikológiai és etimológiai vizsgálata mellett a lexikográfia és a névtan terén végzett munkássága is jelentős, egyebek mellett nevéhez fűződik a mindmáig egyetlen magyar helynévtörténeti szótár összeállítása (Földrajzi nevek etimológiai szótára). 1951-től Fehértói Katalin (1925–2006) nyelvtörténész második férje.

Életútja

A debreceni piaristák Calasanzi Szent József Gimnáziumának elvégzése után, 1941–1943-ban a Ludovika Akadémián tanult. Ezt követően a második világháborúban szolgált tüzér hadnagyi rangban, mígnem az előrenyomuló Vörös Hadsereg ellen vívott harcok során a szovjetek fogságába esett, s csak 1948-ban térhetett haza. Még ugyanabban az évben beiratkozott a Debreceni Tudományegyetem német–orosz szakára, ahol 1952-ben szerezte meg diplomáját. 1951 és 1954 között az egyetem orosz tanszékének tanársegéde volt, majd átkerült a fővárosi Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol 1957-ig a szlavisztikai tanszék aspiránsként dolgozott, Kniezsa István és Hadrovics László irányítása alatt. Aspirantúrája elvégzését követően állandó egyetemi katedrát nem kapott, így 1957-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, majd munkatársa lett. 1986–1996 között a lexikográfiai és lexikológiai osztály vezetőjeként, 1998-as nyugdíjba vonulása után kutatóprofesszori minőségben dolgozott az intézetben. Ezzel párhuzamosan, 1966-tól címzetes egyetemi docensként, 1985-től haláláig címzetes egyetemi tanárként tartott előadásokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem szlavisztikai tanszéken.

Munkássága

Tudományos kutatásai a nyelvészet számos területére kiterjedtek. Pályája elején főként a ruszin, az orosz és a lengyel nyelv vizsgálata vonzotta, pályája későbbi szakaszában azonban szlavisztikai érdeklődése kiterjedt valamennyi keleti, nyugati és déli szláv nyelvre. Behatóan foglalkozott e nyelvek szóalkotási szabályaival, ezen keresztül jutott el a szláv, majd a magyar szókincs lexikológiai és etimológiai vizsgálatához, a magyarban előforduló szláv eredetű jövevényszavak és az ugyancsak szláv mintára képzett tükörszavak tanulmányozásához.

Etimológiai munkássága örvén szintén jelentős eredményeket ért el a lexikográfia és a névtan területén. Számos szótár összeállításában közreműködőtt, egyebek mellett két ízben is részt vett az Orosz–magyar nagyszótár átdolgozásában és korszerűsítésében (1959, majd 1998), a hétkötetes A magyar nyelv értelmező szótára (1959–1962) szerkesztésében, majd A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (1967–1970) munkálataiban. 1986 után a Nyelvtudományi Intézetben az ő irányításával indultak meg és folytak egy évtizeden át az „akadémiai nagyszótár” szerkesztési munkálatai (ennek 2009-ig két, a segédleteket és A betűs szavainkat tartalmazó kötete jelent meg).

Etimológiai, névtani és lexikográfiai kutatásai a földrajzi nevek etimológiai vizsgálata terén teljesedtek ki az 1970-es években: a több bővített és javított kiadást is megért, Földrajzi nevek etimológiai szótára című műve mindmáig a magyar helynévtörténeti szótárirodalom első és egyetlen képviselője. Ebben a munkájában sorra vette több mint 13 ezer Kárpát-medencei település-, táj-, hegy- és vízrajzi név, valamint a közismertebb európai és távolabbi földrajzi nevek történetét, eredetét és magyar nyelvi adatolását. Akadémiai székfoglalóinak témáját szintén a névtani vizsgálatok köréből választotta (Az új európai víznévkutatás, 1999; A hegyek és a hegységek nevei, 2001). Ugyancsak hozzá fűződik az első magyar szóképzési szótár összeállítása (kandidátusi disszertációja részeként), valamint a magyar etimológiai szótárak címszófelépítésének és a szótörténeti jelölések egységes rendszerének kialakítása. A földrajzi nevek vizsgálata kapcsán – mintegy annak mellékvizén – jelentősek a magyar térkép- és térképészettörténetre vonatkozó közleményei.

Élete utolsó szakaszában nyelvészeti kritikával és a magyar nyelvtudomány történetével egyaránt foglalkozott. Utóbbi kapcsán megemlítendőek a magyar szlavisztika nagy alakjairól, Asbóth Oszkárról, Melich Jánosról, Kniezsa Istvánról és Hadrovics Lászlóról írott életrajzi könyvei, valamint a Nyelvtudományi Intézet történetének összefoglalása.

Pályája során az általa írt kötetek és közreműködésével szerkesztett szótárak mellett közel négyszáz tanulmánya, közleménye, ismertetése jelent meg, jobbára a Magyar Nyelv, Magyar Nyelvőr, Studia Slavica folyóiratokban, valamint külföldi nyelvészeti periodikákban.

Társasági tagságai és elismerései

Tudományos eredményei elismeréseként 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2001-től pedig rendes tagja volt, részt vett a nyelvtudományi, illetve a magyar nyelvi bizottságok munkájában. Számos tudományos társaságban és bizottságban vállalt tisztséget: alelnöke volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, tagja a Földrajzinév-bizottságnak.

Nyelvészeti munkásságáért 1978-ban és 1991-ben Akadémiai Díjat kapott, emellett 1994-ben elnyerte a Magyar Nyelvtudományi Társaság Pais Dezső-emlékérmét, 2002-ben pedig életművéért az MTA Munkácsi Bernát-díját vehette át.

Emlékezete

Emlékezetére és tiszteletére alapították 2005-ben a Kiss Lajos-díjat, amelyet a Debreceni Egyetem magyar nyelvtudományi tanszéke olyan negyven év alatti hazai vagy külföldi nyelvészeknek ítél oda, akik a magyar nyelvtörténeti kutatásokat jelentős eredményekkel gazdagították.[1]

Főbb művei

• Die erklärenden Wörterbücher der slawischen Sprachen. in: Studia Slavica IX. 1963. 75–122.
• A szláv nyelvek értelmező szótárai. in: Szótártani tanulmányok. Szerk. Országh László. Budapest, Tankönyvkiadó, 1966, 281–322.
• Hatvanhét szómagyarázat. Budapest, Akadémiai, 1970, 98 p. = Nyelvtudományi Értekezések.
• Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban. Budapest, Akadémiai, 1976, 231 p. = Nyelvtudományi Értekezések.
• Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, Akadémiai, 1978, 727 p.
  Negyedik, bővített és javított kiadás: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Budapest, Akadémiai, 1988, 1643 p.
• Kniezsa István. Budapest, Akadémiai, 1994, 144 p. = A Múlt Magyar Tudósai.
• Földrajzi neveink nyelvi fejlődése. Budapest, Akadémiai, 1995, 66 p. = Nyelvtudományi Értekezések.
• Melich János. Budapest, Akadémiai, 1995, 94 p. = A Múlt Magyar Tudósai.
• Asbóth Oszkár. Budapest, Akadémiai, 1996, 176 p. = A Múlt Magyar Tudósai.
• Hadrovics László. Budapest, Akadémiai, 1999, 121 p. = A Múlt Magyar Tudósai.
• Magyar írók a térképről. Budapest, Magyar Térképbarátok Társulata, 1999, 127 p.
• Történeti vizsgálatok a földrajzi nevek körében. Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 1999, 355 p.
• A Nyelvtudományi Intézet fél évszázada (1949–1999). Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet, 2001, 29 p.
• Szófejtés, szótárírás és nyelvtudomány-történet. Szerk. Gerstner Károly és Kiss Gábor. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2004, 391 p.
• A hegyek és hegységek nevei; MTA, Bp., 2005 (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián)

Források

• Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 81. o. ISBN 963-9257-04-4  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 682–683. o.
• Kiss Lajos nekrológja a Magyar Tudományban
• Elekfi László: Friss emlékezés egy tartalmas életpályára: Kiss Lajos 1922–2003. in: Magyar Nyelvőr CXXVII. 2003. 2. sz. 137–143.

További információk

• Hoffmann István: Kiss Lajos (1922–2003). in: Magyar Nyelvjárások XLII. 2004. 217–232.
• Szavak, nevek, szótárak: Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Szerk. Kiss Gábor és Zaicz Gábor. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet, 1997, 502 p.