Galloromán nyelvek
A galloromán nyelvek az újlatin nyelvek nyugati ágának egyik csoportja, amelyek az ókori Gallia, vagyis a mai Franciaország, Svájc bizonyos tartományai, illetve Olaszország északi részén alakultak ki. Két kisebb csoportra oszthatók: galloitáliaira, amelybe az észak-itáliai dialektusok, valamint gallorhaetiaira, ahová a francia és a rétoromán nyelvváltozatok tartoznak. (Az okcitán és a katalán besorolásának kérdését lásd az iberoromán nyelveknél.) A galloromán nyelvek nyelvtanilag és hangtanilag az iberoromán nyelvekhez állnak legközelebb.
Tartalomjegyzék
Főbb közös jellemzőik[szerkesztés]
- A többes számot – a galloitáliai dialektusok kivételével – -s hozzáadásával képzik. A nyelvészek álláspontja szerint történetileg a galloitáliai nyelvek is -s hozzáadásával képezték a többes számot (ennek maradványai megtalálhatóak pl. egyes lombard szóalakokban: tütt [tyt] / tb. tücc [tyʧ] < *tüts), azonban a kétnyelvűség és az olasz hatás miatt elvesztették a szóvégi -s hangot.
- A magánhangzók közötti [p, t, k] zárhangok zöngésültek, a franciában és bizonyos galloitáliai dialektusokban el is tűntek.
- A szavak alaktanilag erősen redukálódtak, a szóvégi -e, -o magánhangzókat (a francia az -a-t is), illetve vele együtt az utolsó szótagot, valamint a franciában az -s-t is elvesztették.
- A szóalakok nagymértékű rövidülése következtében kiterjedt a különböző módosító szók, személyes névmások, valamint az igei körülírások használata (pl. kötelező érvényű az igei hangsúlytalan személyes névmások használata).
Csoportosításuk[szerkesztés]
- Nyugati újlatin nyelvek
- Galloromán nyelvek[1]
- Gallo–rhaetiai csoport
- Francia (vagy „oïl”[2]) alcsoport
- Frankoprovanszál vagy arpitán nyelvjárások[3]
- Okcitán („oc” alcsoport)[4][5]
- gascon és aráni
- lengadòci (franciásan languedoci)
- provanszál
- vivaroaupenc
- auvergnat
- limousin
- zsidóprovanszál (shuadit) †
- Rétoromán dialektusok (rhaetiai alcsoport)
- Galloitáliai (északolasz) csoport
- Gallo–rhaetiai csoport
- Galloromán nyelvek[1]
megjegyzés: A galloromán nyelvek csoportosítását nehezíti a nyelv és dialektus problematikája: a hagyományos nyelvészeti források csak francia, okcitán és rétoromán nyelveket különböztetnek meg; a galloitáliai dialektusokat csak „északolasz nyelvjárásoknak” tekintik.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ VNY p. 1469: „galloromán (galliai) nyelvek”
- ↑ Az elnevezés onnan ered, hogy ezekben a nyelvváltozatokban az „igen”-t a latin HOC [EST] ILLUD, ’az az’ kifejezésből származó szóval mondják.
- ↑ Átmenetet képez a francia és az okcitán dialektusok között.
- ↑ Az elnevezés onnan ered, hogy ezekben a nyelvváltozatokban az „igen”-t a latin HOC, ’az’ kifejezésből származó szóval mondják.
- ↑ Az Ethnologue az okcitánt az iberoromán nyelvekhez sorolja.
Lásd még[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973
- Manual de lingüística románica. José Enrique Gargallo Gil – Maria Reina Bastardas (coords.). Barcelona: Ariel Lingüística. 2007. ISBN 978-84-344-8268-5
