Kaposváry György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kaposváry György
Született Vétek György
1886. június 11.
Kaposvár
Elhunyt 1954. február 20. (67 évesen)
Szigetvár
Nemzetisége magyar
Foglalkozása politikus
Sírhely Kaposvár, Keleti temető

Dr. Kaposváry György (születési nevén Vétek György; Kaposvár, 1886. június 11.Szigetvár, 1954. február 20.) Kaposvár egyik legnagyobb hatású polgármestere volt. Összesen mintegy 22 éven át állt a város élén, először 1922-től 1944-ig, majd 1945-ben hét hónapig.

Élete[szerkesztés]

1886-ban született Kaposváron Vétek György néven. Mind apja, mind nagyapja, mind dédapja molnármester volt. Iskoláit négy városban, Kaposváron, Csurgón, Pécsen és Debrecenben végezte, államtudományi államvizsgáját 1907-ben tette le. Először Pécsen kezdett dolgozni, majd Budapestre került, ahol az Állami Legfőbb Számvevőség segédtitkára lett.

1922-ben hazatért szülővárosába, ahol polgármesterré választották. Sikerült stabilizálnia a háború és a trianoni békediktátum által megroppantott városi gazdaságot, javította a szociális és a közegészségügyi helyzetet, rendbe tette a közüzemeket, fejlesztette az oktatást, amellett, hogy a városkép is kedvezően és látványosan fejlődött hivatali ideje alatt. Többek között újjáépítették a háború során megrongálódott utakat és járdákat, csapadékvíz-elvezető csatornák épültek, új kutakat fúrtak, a lakáshiányt pedig szükséglakások építésével enyhítették, de felépült a Tisztviselőtelep is. A cseri városrészben aggápoldát alapított, 1925-ben létrehozta a városi dalárdát, új helyre költözhetett a tűzoltóság, felépült a postapalota, valamint támogatta több iskola (elemi iskola a Pécsi utcában, polgári fiúiskola az Irányi Dániel utcában) megépítését is. Nevéhez kapcsolódik az országszerte híressé vált „Virágos Kaposvár” mozgalom elindítása, virágos járdaszegélyek létesültek, ő alakíttatta ki a színház körülötti parkot, és neki köszönhető a Kontrássy, a Zárda és az Eszterházy (ma: Bajcsy-Zsilinszky) utcák fásítása is. Hozzájárult a keleti városrészben felépült új templom, a Hősök temploma építéséhez is, amiért XI. Piusz pápa a Szent Gergely rend lovagkeresztjével tüntette ki.

1934. február 24-én nevét szeretett szülővárosa iránti tisztelete jeléül Vétek Györgyről Kaposváry Györgyre változtatta.

1944-ben, a német megszállás után bár igyekezett javítani a városból elhurcolt zsidók sorsán, de deportálásukat nem tudta megakadályozni. A nyilasok hamarosan elmozdították hivatalából, de a szovjet megszállás után az új rendszer visszahelyezte. Hét hónapos tevékenysége nagyban hozzájárult a város életének újraindításához, de 1945. augusztus 7-én letartóztatták, és háborús bűnökkel alaptalanul vádolva népbíróság elé állították. Bár a vádak egy része alól felmentették, más részükért december 22-én másfél év szabadságvesztésre ítélték. Ennek letöltése után tisztségét már nem kapta vissza újból, sőt, saját kecelhegyi pincéjébe internálták. Ezután Szigetvárra költözött, ahol segédmunkásként dolgozott, egészen 1954-ben a helyi kórházban bekövetkezett haláláig.

Maradványait hazaszállították, és szinte titokban helyezték el a Keleti temetőben található (XIII. szegély, 1. sír) családi sírboltba. Az eseményen csak legközelebbi családtagjai vettek részt.[1][2]

Emlékezete[szerkesztés]

Emlékmű a róla elnevezett utcában

Róla nevezték el Kaposvár egyik utcáját, ahol 2007-ben emlékművet is állítottak emlékére a következő felirattal: „Kaposvár gazdasági és társadalmi életének nagyívű fejlődését megalapozó arculatteremtő polgármestere emlékére”.[3]

Amikor 2015-ben Kaposvár lecserélte összes helyi járatú buszát, és a következő hónapokban minden új buszra egy-egy helyi híresség arcképe került fel, Kaposváry György az elsők között volt, akik megjelentek valamelyik buszon.[4]

Források[szerkesztés]

  1. Varga Kata: Buszos arcképek: a Virágos Kaposvár mozgalom elindítója. Kaposvár Most, 2016. május 16. (Hozzáférés: 2016. május 17.)
  2. Dr. Kaposváry (Vétek) György. Somogy Temetkezési Kft.. (Hozzáférés: 2016. május 17.)
  3. Balogh János: Kaposvár emléktáblái és egyéb gyűjtemények
  4. A Kossuth téren mutatkozott be az új buszflotta. Kaposvár Most, 2015. november 10. (Hozzáférés: 2016. április 5.)