Unitarianizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az unitarianizmus, másképp: unitarizmus vagy unitáriusok egy keresztény kötődésű, a szentháromsági istenképet elutasító vallási irányzat (antitrinitarizmus). Jóllehet az unitarianizmusnak számos előzménye van, az irányzat megszületését rendszerint Szervét Mihályhoz és az itáliai Sozzinikhez (Lelio Sozzini (wd), Fausto Sozzini (wd)) szokás kapcsolni.

Az anti-trinitarius (szentháromság-tagadó) nézeteket a katolicizmus eretnekségnek, a protestáns egyházak zöme a reformáció vadhajtásának tekinti, gyakran kétségbe vonva annak keresztény jellegét is.

Történelem[szerkesztés]

A szentháromság-tagadó nézetek az ókori egyházban arianizmus néven voltak ismertek.

A 16. századi reformáció nyomán, amely a Bibliát tette a hit egyedüli forrásává, többen felléptek azzal a tanítással, hogy a szentháromság dogmáját nem találják az evangéliumokban. Így jöttek létre a szentháromságtagadó mozgalmak, amelyek azt a tant, hogy Istenben három személy van, mint értelmetlenséget elvetették. Az ilyen tanok vallóit azonban mind a katolikus egyház, mind pedig a protestáns egyházak kegyetlenül üldözték és halállal büntették.

Az újkori antitrinitarizmus Spanyolországban (Szervét Mihály) és Itáliában (Gentilis Bálint) született meg, ám az inkvizíció és a reformált egyházak türelmetlensége folytán sem keletkezési helyükön, sem Nyugat-Európában nem tudott elterjedni. Szervét Mihályt először az inkvizíció tartóztatta le, majd miután sikerült Genfbe menekülnie, a protestánsok vetették fogságba, elítélték és máglyán megégették (†1553). Gentilis Bálintot (Giovanni Valentino Gentile) 1566-ban ugyancsak kivégezték.

Az unitáriusok keletre szorultak: Lengyelországban és Erdélyben találtak menedéket. A tanaik megfogalmazója Lelio Sozzini (Socinus, 1525-1552) volt, kinek nézeteit unokaöccse, Fausto Sozzini (1539-1604) terjesztette el számos művében. Ugyancsak ő volt az, aki Lengyelországban a különböző unitárius irányzatokat egy egyházba foglalta össze. [1] A szociniánusok a nevüket a Sozzinik után kapták.

Lengyelországi terjedés[szerkesztés]

Giorgio Biandrata (Blandrata György) hívta meg 1579-ben Fausto Sozzini-t (wd), Lelio Sozzini (wd) unokaöccsét, aki azután a Pax dissidentium védelme alatt megalakította szociániánusok unitárius egyházát, amelynek központja Raków (wd) lett.[2]

Erdélyi terjedés[szerkesztés]

Az unitárius tanok Fausto Sozzini igehirdetésével jutottak el Erdélybe. Az 1560-as években Giorgio Biandrata (Blandrata György), János Zsigmond erdélyi fejedelem orvosa is meggyőzte a fejedelmet ezen eszmék igazságáról.[3] Szélesebb körű hirdetése és terjesztése Dávid Ferenc munkájával következett be.

Nyugat[szerkesztés]

Az első unitárius gyülekezet Angliában 1774-ben, Amerikában 1782-ben jött létre, de az unitárius egyházszervezet csak W.E. Channingnek az unitárius kereszténységről mondott 1819-es Baltimore-i beszéde nyomán alakult ki. Az Amerikai Unitárius Szövetséget 1825-ben alapították. [4]

1961-ben az unitáriusok egyesültek az univerzalistákkal, kialakítva az Unitárius Univerzalista Szövetséget, melynek tagjai nem az emberi tapasztalat alapján, nem hitvallások és tanok rendszerének segítségével próbálják megtalálni az igazságot. A több mint ezer gyülekezet nagy része az USA-ban és Kanadában működik. [4]

Egyházak[szerkesztés]

Unitárius egyházak Magyarországon és Romániában:

Hitalapelvek, vallásgyakorlat[szerkesztés]

Az unitarianizmus nem ismeri el a Fiú és a Szentlélek istenségét, tehát antitrinitárius (szentháromság tagadó). [5]

További elvetett hittételek [5]:

A keresztség csak a közösségbe való felvétel aktusa. Nincsenek szentségek.[5]

A kommúniót (úrvacsorát) két szín alatt végzik, évente legfeljebb négyszer, ami nem több, mint megemlékezés az utolsó vacsoráról. [5]

A kereszt használata tilos.[5]

Források[szerkesztés]

  1. Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység
  2. Karl Heussi: Az egyháztörténet kézikönyve, 340. o.
  3. Akadémiai Kiadó: Világvallások → unitárius egyház
  4. a b Akadémiai Kiadó: Világvallások →unitarianizmus
  5. a b c d e Nanovfszky György
  • Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009
  • Gecse Gusztáv: Vallástörténet, 1980
  • Nanovfszky György: Nanovfszky György: Vallástörténeti olvasókönyv, 2008