Holland nyelv

Holland nyelv Nederlands
Beszélik	Hollandiában, Belgiumban, Suriname-ban, Arubán, Bonairén, Curaçaón, Sabán, Sint Eustatiuson, Sint Maartenen, Indonéziában, Franciaországban
Terület	Németalföld és volt gyarmatok
Beszélők száma	22 millió (2005-ben) fő
Nyelvcsalád	Indoeurópai nyelvcsalád    Germán nyelvek     nyugati germán nyelvek      déli csoport       holland nyelv
Írásrendszer	Latin írás
Hivatalos állapot
Hivatalos	Hollandia Belgium Suriname Aruba Bonaire Curaçao Saba Sint Eustatius Sint Maarten Európai Unió
Nyelvkódok
ISO 639-1	nl
ISO 639-2	nld (T)dut (B)
A Wikimédia Commons tartalmaz Nederlands témájú médiaállományokat.

A holland, régiesen németalföldi (Nederlands  Nederlands) a germán nyelvek nyugati ágába tartozó nyelv, melyet körülbelül 22 millió ember beszél. A Belgium északi részén beszélt flamand gyakorlatilag azonos vele, a különböző elnevezés a politikai megosztásra utal. A kettőt együtt szabatosabban németalföldi nyelvként emlegetik. Legközelebbi rokona az afrikánsz, vagy más néven búr nyelv, amely eredetileg a hollandból alakult ki. A dél-afrikai holland telepesek nyelvjárásai távol az anyaországtól jelentősen differenciálódtak, s felvettek német, francia, fríz és bennszülött elemeket is. A holland és az afrikánsz beszélők kölcsönösen megértik egymás szavát.

Története

A nyugati germán nyelvek egyrészt az egykori törzsek (fríz, szász, frank, bajor és sváb) szerint oszthatók fel, másrészt aszerint, hogy milyen mértékben vettek részt az ófelnémet hangeltolódásban. A mai holland nyelv jórészt az ófrankból származik, amely csak 600 körül különült el a többi alnémet nyelvjárástól.

A legkorábbi ránk maradt holland nyelvemlék, a Hebban olla vogala nestas hagunnan,...

A legkorábbi ránk maradt holland nyelvemlék („Hebban olla vogala nestas hagunnan, hinase hic enda tu, wat unbidan we nu” – „Már minden madár elkezdett fészket rakni, csak te és én nem, mire várunk hát”) 1100 körül keletkezett egy flamand szerzetes tollából, az angliai Rochester kolostorában.

Korábbi nyelvemlékek is vannak ugyan: „Visc flot aftar themo uuatare” – „Egy hal úszott a vízben” és a 900 körül íródott „Gelobistu in got alamehtigan fadaer” – „Hiszel-e Istenben, mindenható Atyában”, de vitatott, hogy ezek valóban óhollandul vannak; Luc De Grauwe professzor, a ghenti egyetem tanára inkább óangolnak tartja őket. Ebben a korban ugyanis a nyugati germán nyelvek még kevéssé távolodtak el egymástól, így nem könnyű különbséget tenni köztük.

Az egységesülés a középkorban indult el, különösen a burgundi herceg brüsszeli udvarának befolyása alatt. Ebben az időben a köznyelv alapja a flandriai és brabanti nyelvjárás lett. A XVI. században felerősödött az egységesülés folyamata, ekkor már az antwerpeni polgárság nyelvhasználata alapján. 1585-ben Antwerpen a spanyol hadsereg kezébe került, sokan Holland tartományba (értsd: a mai Hollandia nyugati részére) menekültek, erős hatást gyakorolva az ottani dialektusokra. 1618-ban elkészült az első nagyobb holland bibliafordítás, amit a fiatal Holland Köztársaságban bárki megértett. Ez különböző alszász nyelvjárások elemeit is felhasználta ugyan, de nagyrészt a hollandi polgárság nyelvén íródott.

Elnevezései más nyelveken

Hollandia és Belgium mozgalmas történelme miatt a nép és a nyelv elnevezései jóval változatosabb képet mutatnak, mint más népek, nyelvek esetében.

Az angol Dutch szó az ógermán theodisk-ből ered, ami népit, hazait jelent (az alapszava pedig egész egyszerűen törzset – nem ritka népi önelnevezésekben, hogy az alapjelentés egyszerűen „ember” legyen); idővel a nemzetközi és tudományos élet, az írásbeliség, az oklevelek és az egyház latinjával szemben. Ugyanez a szó a németek önelnevezése, a deutsch, és ennek a tőnek egy régies alakja őrződött meg az olasz tedesco-ban is. A szó persze nem egyenes ágon öröklődött a modern angolba, hanem a németből vette át; az angolok valaha dutchnak neveztek minden, a kontinensen élő germán nyelvű népet. Peter Heylyn 1677-ben megjelent Cosmography in four books containing the Chronography and History of the whole world című könyvében dutchnak nevezi azt a nyelvet, amit Magyarország egyes vidékein beszéltek. Persze a németre gondolt.

A hollandok önmagukat és nyelvüket Nederlands-nak, magyarul németalföldinek nevezik (szó szerint: alföldi). Ezt a szót használja még az afrikánsz (Nederlands), az alnémet (nederlannsch), az angolszász (niðerlandisc), a baszk (neerlandera), a dán (nederlandsk), az eszperantó (nederlanda), a francia (néerlandais), a fríz (nederlânsk), a latin (nederlandiensis), a lengyel (niderlandzki), a német (niederländisch), a norvég (nederlandsk) és a román (neerlandeză), de példának okáért a szlovén nyelv is nizozemski, nizozemščina névvel illeti, ami szó szerint annyit tesz mélyföldi.

Németalföld legfontosabb tartományának, Hollandnak a nevét vette át a magyar nyelv, valamint a dán (hollandsk), az észt (hollandi keel), az ír (ollainnis), az izlandi (hollenska), a német (holländisch), a jiddis (האָלענדיש, holendish), az olasz (olandese) és a román (olandeză), sőt az említett szlovén is ismeri a holandski, holandščina elnevezést, ám ennek használata igen ritka a nizozemski-hez képest Szlovéniában.

Spanyolul a hivatalos elnevezése neerlandés (francia átvétel), de a Spanyol Királyi Akadémia által éppúgy elfogadott és használatos az holandés szó is (amely szigorú értelemben véve csak a Hollandban beszélt nyelvjárás neve).

Egy másik tartomány, Flandria nevét alkalmazza a nyelvre a dán (flamsk), a török (flemenkçe), továbbá néha a magyar (flamand) és az angol (Flemish).

Az indonéz belanda elnevezés annyit tesz: fehér ember; a szó nyilván a holland telepesek emlékét őrzi. A nederlands, tehát alföldi szó szerinti fordítása a cseh nizozemština és a szlovén nizozemščina. Ismeretlen eredetű a walesi iseldireg és a korni iseldiryek.

Hangtana

Hangtanilag a holland az alnémet nyelvekhez, nyelvjárásokhoz áll közel, hiszen a felnémet hangváltásban nem vett részt.

Nyelvtana

Nemek

A germán alapnyelvi hím- és nőnem a hollandban összeolvadt, ilyenformán a főnevek két csoportra oszlanak: közneműekre (de névelővel) és semlegesekre (het névelővel). A legtöbb nyelvkönyv így, de és het-szavakként említi őket. A két nyelvtani nem összeolvadása egyébként a legutóbbi időben következett be: Zugor István 1968-ban megjelent holland-magyar szótára, hasonló korabeli más nyelvkönyvekkel együtt, még külön jelzi a hím- és a nőnemet. Nyelvvédők panaszai szerint a semlegesnem is beolvadóban van.

A szavak nemét nem határozza meg semmilyen szabály, bár néha a végződésből sejthető (például -ij és -ing végű szavak közneműek). A némettudás is segítséget nyújthat a nemek megállapításában, hiszen a német hím- és nőnemű szavak a hollandban jobbára közneműek, a német semleges szavai pedig jobbára a hollandban is semlegesek. Viszont kivételek is akadnak: például das Auto a németben semleges, de auto a hollandban köznemű, die Prosa a németben nőnemű, het proza a hollandban semleges.

Előfordul, hogy a névelőnek jelentésmegkülönböztető szerepe van: de portier portást jelent, het portier az autó ajtaját. De blik jelentése pillantás, het blik-é bádog. Egyes szavak esetében a névelő a jelentést nem, de a stílust módosítja: schilderij festményt jelent, de névelővel irodalmias, het névelővel köznyelvi stílusban.

Névszók

A szintetikus germán névszóragozás a hollandban eltűnt, illetve analitikussá vált, ragok helyett elöljárókkal fejezik ki a nyelvtani viszonyokat, a birtokos esetet a van elöljáróval: het huis van de vrouw – „a nő háza”, a részes esetet az aan szóval: geef fooien aan de kelner – „adj borravalót a pincérnek”.

Az analitikus szerkezetek előbb délen, Belgiumban hódítottak teret (ugyancsak a legutóbbi időben, talán éppen az analitikus francia nyelv hatására), majd innen terjedtek észak felé. A régies, németre emlékeztető ragos főnevek és névelők ma már csak egyes állandósult kifejezésekben élnek, például Beatrix koningin der Nederlanden – „Beatrix, Hollandia királynője” (ez áll a holland euróérméken).

Igék

Szabályos igék: A szó szoros értelmében csak két igeidő létezik, de a nézőponttal és alakkal újabb igeidőket hozhatunk létre, mint a befejezett, jövő és feltételes igeidők. A hollandban összesen nyolc alap igeidő létezik.

Egyéb ragozások: folyamatos mód, felszólító mód, szenvedő alakok, kötőmódok.

Rendhagyó igék: a legtöbb rendhagyó holland ige csak a múlt és befejezett igeidőkben rendhagyó. Ezeket az igéket más néven erős igéknek is nevezzük, a gyenge (szabályos) igékkel szemben.

Segédigék: Akárcsak az angolban, a hollandban is használatosak segédigék. A befejezett igeidőkben használatosak, illetve az eredeti ige jelentésének módosítására.

A hollandban gyakori a több tagból álló összetételek képzése. Ezen szokásukat az igékre is alkalmazzák. Az összetett ige egy igéből és egy másik szóból áll össze. A szétváló összetett igék ragozáskor szétesnek - vissza az eredeti darabjaikra -, a nem szétválóak sértetlenek maradnak.

Helyesírása

A holland helyesírás egyik érdekes fejezete a hosszú magánhangzók írásmódja: ha a szó utolsó szótagjában állnak, kettőzve írjuk őket, más esetekben csak egy betűvel, annak ellenére, hogy a kiejtésük nem változik. Például az ik maak (én csinálok, ejtsd ik mák) kifejezést két a-val írjuk, a ze maken-t (ők csinálnak, ejtsd zö mákö) eggyel, mert a ragozott alakban a hosszú magánhangzó már nem az utolsó szótagban van. Ugyanez a viszony van a boom (fa, ejtsd bóm) szó és többes számú alakja (bomen, ejtsd bómö) között. Összetett szavakban a tagok külön értelmezendők, az első tag végén is kettőzve írjuk a hosszú magánhangzót, például a raadhuis (városháza) szóban.

• Ennek magyarázata
• A holland nyelvben megkülönböztetünk zárt és nyílt szótagokat:

Zárt:

bed - [bed]

grot - [hhrot]

Nyílt:

ma-ken - [mákən]

gro-te - [hhrótə]

Nyílt szótagban lévő szimpla magánhangzókat hosszúnak kell ejteni

• csinálni - maken [mákən]
• Az igetövet az -en levágásával 'mak'-t kapnánk. Ennek kiejtésében az a-t röviden ejtjük, így tehát elveszne a hosszúsága. Hogy megtartsuk, meg kell kettőznünk. Így tehát a helyes tő: 'maak'

E/1 Ik maak (tő);

E/2 Jij maakt (tő+t); Maak jij? (tő);

E/3 Hij/Zij/Het maakt (tő+t);

T/1 Wij maken (főnévi igenév);

T/2 Jullie maken (főnévi igenév);

T/3 Zij maken (főnévi igenév);

• Szó végén nem állhat két azonos mássalhangzó, tehát a drukken (nyomtatni) ige töve druk. Ezen szabály értelmében a 't' betűre végződő igetövű főnevek nem kapnak személyragot E/2 és E/3-ban.

weten (tudni), eten (enni)

E/1 Ik weet, eet (tő);

E/2 Jij weet, eet (tő+t); Weet jij? Eet jij?

E/3 Hij/Zij/Het weet, eet (tő+t);

T/1 Wij weten, eten (főnévi igenév);

T/2 Jullie weten, eten (főnévi igenév);

T/3 Zij weten, eten (főnévi igenév);

• Szó végén soha nem állhat v, helyette f-et írunk, z sem, helyette s-et.

schrijven (írni) igének a töve tehát schrijf;

leven (élni) igetöve leef;

reizen (utazni) igetöve reis;

lezen (olvasni) igetöve lees

Egyéb példák:

huizen (házak) egyes száma huis;

brieven (levelek) egyes száma brief

• A magánhangzó feletti két pont (holland neve trema) nem hangváltást jelez, mint a németben: azt mutatja, hogy a betűt külön, a szomszédos betűktől függetlenül kell ejteni, tehát az nem egy diftongus része. Például Izraël nevében az ae betűkapcsolatot aa-nak(!) megfelelő hanggal jelölnék, ha nem lenne ott a két pont. Összetett szavakban is alkalmazzák, ha a szóhatárokon magánhangzók kerülnek egymás mellé. Ilyenkor magyar szemnek egészen furcsa szóalakok is létrejöhetnek, akár három-négy azonos betű is állhat egymás mellett, például tweeëntwintig (=huszonkettő, tulajdonképpen twee-en-twintig).
• Ha egy szó, illetve szótag hangsúlyos ejtését írásban is jelölni akarják, vesszőt tesznek a magánhangzóra. Például a nu (=most, ejtsd nü) szót reklámtáblákon gyakran látni ékezettel (nú), ha egy „csak most” érvényes leárazásra hívják fel a figyelmet. Ha a hangsúlyos szótag hosszú magánhangzót tartalmaz, mindkét betűre kiteszik a vesszőt: een hond (=egy kutya, itt az een határozatlan névelő) – één hond (=egy kutya, itt az één számnév, tehát egy darab kutyáról van szó). Een és één kiejtése nem azonos. Az een mint határozatlan névelő kiejtése rendhagyó: [ən]. Az één kiejtése [é(j)n]. Ezenkívül a vessző jövevényszavakban is előfordul (például café).

Források

• Fodor I. (szerk.): A világ nyelvei, Akadémiai, Bp. (1999).
• Hutterer M.: A germán nyelvek, Gondolat, Bp. (1986).
• Franck, J.: Altfränkische Grammatik. Laut- und Flexionslehre, University of Michigan Library (1909).
• Vooys, C. C. N. de: Geschiedenis van de Nederlandse taal, Wolters-Noordhoff, Groningen (1970).
• Zugor I.: Holland-magyar kisszótár, Akadémiai, Bp. (2010).
• Zugor I.: Magyar-holland kisszótár, Akadémiai, Bp. (2002).
• Kammer, H., Boschné Ablonczy E.: Magyar-holland szótár: Hongaars-Nederlands Woordenboek, Akadémiai, Bp. (2007).

Lásd még

• Az afrikaans és a holland nyelv összehasonlítása