Start nyelvstratégia!
Mi az, hogy Stop Soros? Mi az, hogy stop?
Immár hivatalos, hogy a magyar kormány készülő törvénycsomagját Stop Soros-nak fogják hívni (ha a törvény szövegében nem is, de a kormánypropagandában mindenképpen, sőt a fent idézett eredeti kormánydokumentumban is).
Bár újságíró barátainknak még nem sikerült elérniük a kormány Nyelvstratégiai Intézetének felelős munkatársait, így nem tudtuk megkérdezni őket, hogy mit szólnak ehhez az elnevezéshez, kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy megkérdezték őket, és nekik tetszett is. Hiszen mire is lenne jó egy ilyen intézet, ha nem arra, hogy hasonló nyelvhasználati, névadási kérdésekben útbaigazítást adjanak? Hát nem az a lényege a kormány nyelvstratégiájának, hogy irányt adjon a hivatalos nyelvhasználat és a köznyelv hosszú távú alakulásának?
Soros stoppolása – egy értelmezési lehetőség
A stop szó természetesen már meggyökeresedett a magyar nyelvben: ez szerepel a kötelező megállást előíró KRESZ-táblán, benne van a már teljesen bevett non-stop szóban, és így tovább. Az előbbi használat elsősorban az angol stop '(meg)áll' tárgyatlan ige felszólító módú értelmének felel meg: 'állj (meg)!', de a non-stop és még néhány félig-meddig idegennek hangzó használat (pl. a Stop Shop üzletek) hatására az angol stop 'megálló' főnév használata is félig-meddig ismertnek tekinthető.
Az angol stop igének, sok más angol igéhez hasonlóan, van tárgyatlan és tárgyas használata is (bár a magyar beszélő számára furcsa, hogy ez teljesen változatlan formában, morfológiai eszközök, képzők nélkül lehetséges), pl. break 'összetörik' és 'összetör valamit', sell 'kelendő, el lehet adni' és 'elad, árusít', és így tovább. A most bedobott új kifejezésben, a Stop Soros-ban az angol stop igének a tárgyas használatát figyelhetjük meg: '(meg)állít'. Azon belül itt is felszólító módú alakról van szó: 'Állítsd meg (állítsátok meg) Sorost!'
Levonhatjuk tehát a következtetést (és ezt várhatóan egyszer majd a nyelvstratégák is megerősítik), hogy a kormány nyelvstratégiájának szerves része az angol szavak egyre nagyobb számának és egyre többféle használatának terjesztése legalább a saját hatáskörében (a hivatalos kommunikációban). Sőt, mivel a Stop Soros kifejezésben a Soros szó nincs is magyar módra tárgyesetbe téve, hanem csak az ige után tették, ahogy az angolban a tárgyat illik, tovább is mehetünk. Lehet, hogy a kormány nyelvstratégiája abban áll, hogy a magyar mondatokat kezdjük angol mondatokkal felváltani?
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Hozzászólások (89):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
89
Sultanus Constantinus
2018. december 3. 11:17
@szigetva: @PI: Mint érdekesség, spanyolul 'megáll(ít)' jelentésben a "parar(se)" igét használják, a latin "paro, parare", eredetileg 'elkészül/-készít, elintéz, lerendez' jelentésű igéből, mivel az 'áll' jelentésű "sto, stare" < ieu. *steh-, *stoh- már foglalt (estar) és a 'van' egyik árnyalatát fejezi ki ('vhol v. vhogy van', ill. 'elhelyezkedik').
88
szigetva
2018. december 1. 11:47
87
PI
2018. november 30. 19:08
sztoj! (oroszból, fonetikusan)≡ állj (meg)!
A "Stop" hajaz a sztoj!-ra?
86
aphelion
2018. február 28. 18:48
@Kormos: Mik nem vannak :)) Azt tudtam hogy C64 demó partykat még most is tartanak, de azt nem gondoltam volna hogy DOSra is aktívan fejlesztenek, ehhez már tényleg nagyon hipszter nagyon nerdnek kell lenni..XD
85
Kormos
2018. február 28. 15:05
@Irgun Baklav: Csak félig off, végülis az oldallal kapcsolatos. Én BlackBerryről nem tudok bejelentkezni egyáltalán, sem mobilos, sem desktop felülettel. DOS-ról legalább mindkettő megy, és ugyan kézzel kell megírnom a POST-ot, de legalább meg tudom - szemben mondjuk egy telefonnal - és így elmegy a kommentem :D
84
Kormos
2018. február 28. 15:02
@aphelion: :D A gép maga egy Dell Inspiron 15, i3-as procival. Kísérletezéssel kezdődött az egész, miszerint mire és hogyan tudok jutni rajta DOS-szal. Érdekes, hogy vannak még emberek, akik fejlesztenek is DOS-ra. A böngészőm is egy-két éves, a médialejátszóim sem sokkaal régebbiek, a hangkártyadriverek sem valami idősek, lassacskán lehet, hogy én is fogok fejleszteni rá :D Amúgy meg jobb ezen olvasni a Nyestet, mint telefonon, és gyorsabb, mint Windowson. Mivel nem vesződik a scriptek zömével, csak úgy száguld. :D
83
Kormos
2018. február 28. 14:55
@El Vaquero:
A Linux túl mainstream :D A DOS annyira hipster, hogy még a hipsterek is szégyellnek miatta. A telefonomat nem cserélem le azért, hogy ide be tudjak jelentkezni. Másra jó a BB, ide meg írok DOS-ról. Amúgy ugyanerre a gépre Windows 7 is van telepítve, de ha csak tehetem, nem bootolok bele. :D
82
aphelion
2018. február 26. 12:49
@Kormos: @El Vaquero: Én nem is tudtam, hogy egyáltalán még létezik a DOS. Valami Amish 2.0 szekta tagja vagy, ami a 2000 utáni technológiákat tiltja? Vagy mi célból használsz DOSt?
81
Irgun Baklav
2018. február 24. 15:13
@El Vaquero: Picit off a dolog, de az a baj, hogy a nyest-nek az okostelefonokra optimalizált felülete (m.nyest.hu > mobil nézet) szerintem elég gagyi.
Nekem igazság szerint már a bejelentkezés se nagyon működik benne, de amikor még működött, akkor is igaz volt, hogy az ottani kommentfelületen pl. nincs „válasz erre” gomb (így max. manuálisan lehet belinkelni a komment elején, hogy mire válaszolsz). Bár okostelefonon is lehet normál nézetre váltani, de sok szempontból kényelmetlen (pl. láthatóság szempontjából is).
80
El Vaquero
2018. február 24. 05:04
@Kormos: jó tudni. Amúgy miért pont DOS-t használsz? Valami modernebb nem opció? Pl. Linux? Vagy akár csak egy androidos telefon?
79
Kormos
2018. február 20. 11:03
@El Vaquero: a Links (nem Lynx) böngésző tudja és grafikus módja is van. Amúgy szerintem a Dillo is tudja. Szóval tényleg a POST-kérés a legnagyobb baj, legalábbis itt, mert kézzel kell megírnom. Most is :D
78
El Vaquero
2018. február 20. 04:45
@Kormos: biztos, hogy DOS? Mert nem tudok olyan DOS-os browserről, amelyik tud https-t kezelni, szóval elvileg pont a POST kérésnek kéne a legkisebb bajnak lenni. Nyomj be egy Live Linuxot, böngéssz azzal.
77
Kormos
2018. február 19. 17:43
@El Vaquero: Nem a topikot néztem el, csak elírtam a scriptet. DOS-ról vagyok és ez weblap úgy van megírva, hogy egyik böngészőm sem tud automatikusan válaszoln i egy kommentre, így meg kell írnom a POST kérést. Itt az emberi tényező elcseszte :D Amit írsz, azzal egyetértek, én csak a puszta genetikai részhez szóltam hozzá. Illetve akartam.
76
El Vaquero
2018. február 19. 15:36
@Kormos: elnézted a topikot, a szkíta konteós, génalapú nyelvrokonságos cikkhez akartál hozzászólni. Nem mintha újra akarnám kezdeni az ott századszorra is lefolytatott klasszikus vitát, de a nyelvhez nem sok köze van a genetikának. Arra adhat némi iránymutatást, hogy régen milyen népek éltek egymás mellett és ennek folytán érintkezhettek nyelvek, de a modern társadalmakban akkora a keveredés, mobilitás, hogy mára semmi jelentősége nincs. A nyelvet bárki elsajátíthatja anyanyelvi szinten, aki megfelelő életkortól kezdve az aktuális nyelv természetes közegében nő fel, függetlenül a genetikai állományától, meg mióta a sajtó, szórakoztatóipar is globális, bármilyen nyelvek vehetnek át egymásból szavakat, nyelvi megoldásokat.
75
Kormos
2018. február 18. 10:02
@aphelion: "Arról nem is szólva, hogy az apai genetikai markerek úgy adódnak tovább a fiú utódoknak, mint a családnév." Az apai genetikai markerek is csak úgy adódnak tovább, mint az anyaiaik. Amire te gondolsz, az az Y-kromoszóma.
Az összes hozzászólás megjelenítése