Portál:Világörökség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Világörökség logo.pngVilágörökség-portálszerkesztés 
Világörökség logo.png

A világörökségi helyszínek olyan kulturális vagy természeti szempontból egyedinek számító értékek, melyeket az UNESCO keretén belül működő Világörökségi Bizottság (World Heritage Committee) az általa igazgatott Világörökség Programba felterjesztett. A program célja az emberiség kulturális és természeti örökségének védelme, azok nyilvántartásba vétele. A programot a Világ kulturális és természeti örökségének megóvását célzó egyezmény (Convention Concerning the Protection of World Cultural and Natural Heritage) név alatt 1972. november 16-án alapították. Az alapítás óta több mint 180 ország ratifikálta a megállapodást.

Jelenleg 1031 világörökségi helyszínt tartunk számon 163 különböző országban. Magyarországi helyszínek először 1987-ben kerültek a listára, Budapesten a Duna-part látképe és a budai várnegyed, valamint Hollókő ófaluja és táji környezete. Ma Magyarországon nyolc világörökségi helyszín található, és további tizenegy helyszín vár a megmérettetésre.

Világörökség logo.pngA hét szócikkeszerkesztés 
Durham Kathedrale Nahaufnahme.jpg

A Krisztus, Szűz Mária és durhami Szent Cuthbert-székesegyház vagy ismertebb nevén durhami székesegyház egyike a legjelentősebb angliai zarándokhelyeknek, hiszen itt vannak eltemetve Szent Cuthbert és Beda Venerabilis földi maradványai. A székesegyház a román stílus és a gótika közötti átmenet egyik legszebb példája, a normann építészet egyik kiemelkedő alkotása.

A székesegyház a szomszédságában lévő várral együtt Durham városának jelképe, 1986 óta pedig az UNESCO Világörökségének része.

Világörökség logo.pngA hét képeszerkesztés 
Világörökség logo.pngVálogatás különböző típusú helyszínekbőlszerkesztés 

Természeti helyszínek

Nemzeti parkok

Yellowstonegreen.jpg

Banff Nemzeti Park · Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park · Bwindi Nemzeti Park · Carlsbad Caverns Nemzeti Park · Chapada dos Veadeiros Nemzeti Park · Cilento és Vallo di Diano Nemzeti Park · Comoé Nemzeti Park · Doñana Nemzeti Park · Durmitor Nemzeti Park · Comoé Nemzeti Park · Emas Nemzeti Park · Garamba Nemzeti Park · Kahuzi-Biéga Nemzeti Park · Kinabalu Park · Komodo-szigetek Nemzeti Park · Lorentz Nemzeti Park · Los Glaciares Nemzeti Park · Mamut-barlang Nemzeti Park · Niokolo-Koba Nemzeti Park · Phong Nha – Ke Bang Nemzeti Park · Redwood Nemzeti Park · Salonga Nemzeti Park · Serengeti Nemzeti Park · Ujung Kulon Nemzeti Park · Virunga Nemzeti Park · Waterton-Glacier Nemzetközi Békepark · Yellowstone Nemzeti Park · Yosemite Nemzeti Park ·

Tájak, tájegységek

Dolomites cablecar view 2009.JPG

Bajkál-tó · Dolomitok · Duna-delta · Fraser-sziget · Galápagos-szigetek · Geiranger-fjord · Gough-sziget · Hạ Long-öböl · Henderson-sziget · Ilulissat-jégfjord · Ischigualasto · Jungfrau · A Kamcsatka-félsziget vulkánjai · Kókusz-sziget · Közép-Kelet-Ausztrália esőerdő-rezervátumai · Kur-földnyelv · Lipari-szigetek · Lord Howe-szigetcsoport · Monte San Giorgio · Muskaui park · Óriások útja · Plitvicei-tavak · Putorana-fennsík · Rocas-atoll · Turkana-tó · Ukok-fennsík · Uvsz-tó-medence · Vega-szigetek · Viktória-vízesés · Vrangel-sziget ·

Természeti és kulturális helyszínek

Cappadocia Turkey 1.jpg

Athosz-hegy · Ayers Rock · Göreme Nemzeti Park és Kappadókia sziklatemplomai · Kakadu Nemzeti Park · Kappadókia · Katmandu-völgy · Leshani óriás Buddha · Machu Picchu · Meteorák · Ohrid-régió · Pamukkale · Pireneusok · Saint Kilda-szigetcsoport ·

Kulturális helyszínek

Az őskori művészet emlékei

Stonehenge.jpg

Abri du Poisson · Alta sziklarajzai · Altamira-barlang · Avebury · Brú na Bóinne · Cro-magnoni menedék · Cueva de las Manos · Málta megalitikus templomai · Sammallahdenmäki bronzkori temetője · Stonehenge · Taszilin-Ádzser · Camonica-völgy · West Kennet Long Barrow ·

Ókori romvárosok, építmények

Athens Acropolis.jpg

Akropolisz · Aquileia · Assur · Baalbek · Boszra · Buthróton · Caral-Supe · Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai · Csogá Zanbil · Dzsemíla · Dzsószer-piramis · Dák erődítmények · Délosz · Epidaurosz · Galerius palotája Gamzigrad-Romulianában · Herculaneum · Kazanlaki trák sírkamra · Leptis Magna · Madáin Szálih · Memphisz és a memphiszi nekropolisz · Mükéné · Nazca-vonalak · Nemrut-hegy · Olümpia · Paestum · Palmüra · Paszargadai · Segovia római vízvezetéke · Siracusa városa és Pantalica nekropolisza · Su Nuraxi di Barumini · Szvestari trák síremléke · Takszila · Théba · Tímgád · Tipáza · Trier római kori műemlékei · Trója ·

Vallási építmények

Mont St Michel 3, Brittany, France - July 2011.jpg

A szlovákiai Kárpátok fatemplomai · Aacheni dóm · Ahmed szultán mecsetje · Alcobaça-kolostor · Antonyij-kolostor · Észak-moldvai kolostorok · Assisi Szent Ferenc-bazilika · Bojana-templom · Borobudur · Bourges katedrálisa · Burgosi katedrális · Canterburyi katedrális · Chiloé fatemplomai · Córdoba jezsuita épületei és birtokai · Divriği nagymecset és kórház · Dzsam minaretje · Dóm (Modena) · Dóm tér (Pisa) · Erdély erődtemplomos falvai · Euphrasius-bazilika · Ég temploma · Ferapontov-kolostor · Flamand beginaudvarok · Fontenayi ciszterci apátság · A guaraní indiánok jezsuita missziói · Győzelmes Szűz Mária-kolostor · Hagia Szophia · Humájun császár síremléke · Hórjúdzsi · Icukusimai szentély · Ivanovói sziklatemplomok · Khadzsuráhó · Kizsi · Kolomenszkojei Mennybemenetel-templom · Kölni dóm · Krisztus-rendi kolostor · Kutub épületegyüttes · Lalibela sziklába vájt templomai · Lorschi bencés apátság · Maulbronni kolostoregyüttes · Mont-Saint-Michel · Máramaros fatemplomai · Nikkó · Notre-Dame-székesegyház (Chartres) · Notre-Dame-székesegyház (Amiens) · Notre-Dame-székesegyház (Tournai) · Novogyevicsij-kolostor · Piemont és Lombardia szent hegyei · Poblet-kolostor · Prambanani templomegyüttes · Ravenna ókeresztény és bizánci műemlékei · Reimsi katedrális · Roskildei székesegyház · Santa Maria delle Grazie-templom (Milánó) · Santa María de Guadalupe királyi kolostor · Skellig Michael · Speyeri dóm · Szent Jakab-katedrális (Šibenik) · Szent Rumbold-katedrális · Szoloveckij-szigetek · Tádzs Mahal · Urnesi dongatemplom · Vézelay, Szent Magdolna apátsági templom · Wieskirche ·

Történelmi városok, városrészek

San Marco.jpg

Algír óvárosa · Baku történelmi belvárosa · Bath · Berat · Brugge · Bryggen · Bártfa · Český Krumlov · Colonia del Sacramento · Derbent · Diamantina · Dubrovnik óvárosa · Edinburgh ó- és újvárosa · Ferrara történelmi központja · Firenze történelmi központja · Gjirokastra · Grand-Place (Brüsszel) · Graz óvárosa · Guimarães · Holašovice · Kotor (Montenegró) · Krakkó történelmi központja · Kreml (Moszkva) · Kroměříž · Kunya-Urgencs · Kutná Hora · Liverpool · Luangprabang · Lunenburg · Lviv · Mcheta · Nags-e Dzsahán tér · Nara (Japán) · Neszebar · Novgorod történelmi műemlékei · Nápoly történelmi központja · Olinda (település) · Ouro Preto · Óváros (Prága) · Porto · Québec történelmi városrésze · Rauma óvárosa · Regensburg óvárosa a Stadtamhoffal · Riga · Róma történelmi központja · Salzburg városának történelmi központja · San Gimignano · Santiago de Compostela · Segesvár történelmi központja · Selmecbánya · Sibám · Sintra · Strasbourg · Sucre történelmi óvárosa · Szamarkand · Szamarra · Szavíra · Szentpétervár történelmi központja · Szoltánije · São Luís · Tallinn óvárosa · Valletta · Velence és lagúnája · Verona · Vilnius · Városháza és Roland-oszlop (Bréma) · Vörös tér · Wismar ·

Várak, kastélyok, paloták

Versailles Palace.jpg

Alhambra · Augustusburg és Falkenlust kastélyok · Bellinzona várai · Belém-torony · Blenheim kastély · Drottningholm · Himedzsi várkastély · I. Eduárd király várai és városfalai Gwynedd grófságban · Krak des Chevaliers · Kronborg-kastély]] · Londoni Tower · A Német Lovagrend kastélya Malborkban · Miri várkastély · Nyári Palota · Oranienbaumi kastély · Potala palota · Potsdam és Berlin palotái és parkjai · Pápai palota (Avignon) · Kuszr Amra · San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostor · Schönbrunn · Suomenlinna erődítménye · Szepesi vár · Vauban által tervezett erődítmények · Versailles-i kastély · Vörös Erőd (Delhi) · Vörös Erőd (Agra) · Wartburg vára · Westminster-palota · Würzburgi érseki palota ·

Ipartörténeti műemlékek

Zollverein Schacht 12.jpg

A cornwalli és a nyugat-devoni bányavidék · Arc-et-Senans királyi sólepárlója · Blaenavon ipartörténeti műemlékei · Canal du Midi · Crespi d’Adda · Derwent Valley textilgyárai · Falun és Kopparbergslag · Herkules-torony · Humberstone és Santa Laura Salétrom Művek · Iron Bridge · Ivami Ginzan ezüstbánya · Rideau-csatorna · Kinderdijk-elshouti malomrendszer · A Le Canal du Centre négy hajóemelője és környéke, La Louvière és Le Rœulx · Moreliai vízvezeték · New Lanark · Rammelsbergi bánya · Røros bányaváros és környezete · Saltaire ipari falu · Semmeringi vasút · Verla ipartörténeti műemlékei · Völklingeni vasmű · Wieliczkai sóbányák · Zollverein Szénbánya ·

Modern építészet

SydneyOperaHouse9 gobeirne.jpg

Antoni Gaudí munkái · Berlin modern stílusú lakótelepei · Brazíliaváros · Skogskyrkogården · Stoclet-ház · Sydney-i Operaház · Szabadság-szobor (New York) · Tugendhat-villa · Victor Horta épületei Brüsszelben · Vizcaya-híd ·

Kertépítészet

Wörlitzer See mit St. Petri.jpg

Dessau–wörlitzi kertbirodalom · Carlton-kert · Muskaui park · Potsdam és Berlin palotái és parkjai · Studley Királyi Park ·

Kultúrtájak

Hallstatt - Gesamtansicht.jpg

Amalfi-part · Bámiján-völgy · Alto Douro borvidék · Hallstatt–dachsteini kultúrtáj · Lavaux · Madriu–Perafita-Claror-völgy · Mzab-völgy · Saint-Émilion hegyközség · Stari Grad-síkság · Val di Noto · Val d’Orcia · Wachau ·

Különleges jelentőségű helyszínek

Auschwitz I.jpg

Auschwitzi koncentrációs tábor · Bikini-atoll · Múzeum-sziget · Plantin–Moretus Múzeum · Struve földmérő vonal · Szent Jakab-út ·

Kapcsolódó szócikkek

Csikcsi-díj · A világ emlékezete program · Ipari Örökségek Európai Útvonala (ERIH)

Világörökség logo.pngHírekszerkesztés 
Manama látképe
  • Az UNESCO Világörökség Bizottsága 42. ülésszakát 2018. június 24. és július 4. között tartja Bahrein fővárosában, Manamában.[1]
  • 2017. július 12.: Az UNESCO Világörökség Bizottsága 41. ülésszakát július 2. és 12. között tartotta Krakkóban. A testület húszonegy (18 kulturális és 3 természeti) új helyszín felvételéről döntött. Továbbá kibővítették, illetve módosították öt, a listára korábban felvett helyszín határait. Angola és Eritrea a világörökségi helyszínnel rendelkező országok közé került.
  • 2016. július 18.: Az UNESCO Világörökség Bizottsága 40. ülésszakát július 10. és 17. között tartotta meg Isztambulban. A testület 21 új helyszín, köztük 12 kulturális, 6 természeti és 3 vegyes (kulturális és természeti) helyszín felvételéről döntött.[2]
Világörökség logo.pngKiemelt cikkek
hivatalos helyszínekről
szerkesztés 
Világörökség logo.pngKiemelt cikkek
javasolt helyszínekről
szerkesztés 
További portálokszerkesztés 
Földrajz
Irodalom
Kultúrtörténet
Magyarország
Művészet
Sport
Társadalom
Technika
Természet
Történelem
Vallás
Wikipédia
#F0FFF0