Megszólító eset
Egyes flektáló nyelvek grammatikájában a megszólító eset (latin szóval vocativus, a vocare ’hívni’ igéből) az az eset, amellyel a beszélő közvetlenül hívja vagy szólítja meg azt, akivel kommunikációt kezdeményez. A beszédben sajátos hanglejtés jellemzi, amit írásban olykor felkiáltójellel adnak vissza, valamint a megszólító szót vagy szócsoportot elszigetelő szünetek, melyeket írásban vesszővel jeleznek mondaton belül.[1] A megszólító esettel a beszélő főleg élőhöz (személyhez, állathoz), de élettelenhez is szólhat.[2]
A „megszólító eset” terminust olyan nyelvek grammatikáiban használják, amelyekben van a megszólító esetnek az alanyesetétől különböző ragja legalább egyes szavakat illetően, de kiterjedt értelemben úgy tekintik, hogy azok a szavak is állhatnak ebben az esetben, amelyeknek nincs ilyen ragjuk. Eszerint a megszólító eset megjelenik minden főnév és melléknév ragozási paradigmájában akkor is, ha alakjuk ebben az esetben egybeesik az alanyesetű alakjukkal.[3]
Az indoeurópai nyelvek fejlődésében különbségek vannak a raggal kifejezett megszólító eset fennmaradásában. A viszonylag magas fokú szintetizmussal rendelkező nyelvekben fennmaradt a névszóragozás és általában a megszólító eset is. Ilyen a szláv nyelvek többsége. A nyugati újlatin nyelvek viszonylag magas fokú analitizmus felé fejlődtek a latin nyelvhez képest, és kiveszett belőlük a névszóragozás, tehát a megszólító eset is.[4] Ez csak a román nyelvben maradt fenn, de kisebb mértékben, mint a szláv nyelvekben. A germán nyelvekből, mint például az angol, szintén hiányzik a megszólító eset, amely helyett a szavak azon alakját használják, amelyet alanyi funkcióban is[2]. Ugyanez a helyzet a magyar nyelvben is.
Elvileg a megszólító esetű szónak nincs mondattani funkciója, de képezhet tagolatlan mondatot.[5]
Tartalomjegyzék
A közép-délszláv diarendszer nyelveiben[szerkesztés]
A közép-délszláv diarendszer nyelveiben (bosnyák, horvát, montenegrói, szerb) egyes nagy szókategóriák mindegyik szavának van jellegzetes ragja megszólító esetben. Ezek rendszerint a következők:
- -e:
- -u – egyes szám alanyesetben palatális mássalhangzóra végződő hímnemű főnevek: prijatelju! „barátom!”;[8]
- -o – egyes szám alanyesetben -a végződésű nőnemű főnevek, kivéve az -ica végződésűeket: ženo! ’asszony!, feleségem!’;[9]
- -i – közös rag az egyes szám birtokos, részes, eszközhatározói és locativus esetekkel – egyes szám alanyesetben mássalhangzóra végződő nőnemű főnevek: noći! ’éjszaka!’[10]
Az -e rag előtt a szótővégi k, g, és h palatalizálódnak, azaz a č (magyar cs), ž (zs), illetve š (s) mássalhangzókba mennek át: vojniče! ’katona!’, vraže! ’ördög!’, duše! ’lelkem!’[11]
Az -r-re végződő hímnemű főnevek közül azoknak, amelyeknek o van ez előtt, -e a ragjuk, pl. doktore! ’doktor!’ Ugyancszak -e a ragjuk azoknak a szavaknak, amelyeknek az -r előtt nullával váltakozó a-juk van: vetar ’szél’ → vetre! A többi -r-es szónak rendszerint -u a ragja megszólító esetben (pastiru! ’pásztor!’) vagy a kettő egyike: sekretaru! / sekretare! ’titkár!’[12]
Más nagy kategóriákhoz tartozó szavakat megszólításhoz alanyesetű alakjukkal használnak. Ilyen minden szó többes számban, valamint a semlegesnemű főnevek és a melléknevek egyes számban is.
Sértő megszólításban a megszólító esetű szót megerősítheti a jelzőként utána tett jedan (hn.), jedna (nn.) ’egy’ számnév, vagy ennek tagadott alakja (nijedan, nijedna): Svinjo jedna! / Svinjo nijedna! ’Te disznó!’[13]
Szokásos jelzős szószerkezet is lehet megszólító esetű: Gospodine Markoviću! ’Marković úr!’, Draga gospođo preds(j)ednice! ’Kedves elnökasszony!’[14]
A román nyelvben[szerkesztés]
Bár használatuk nem olyan rendszeres, mint a szláv nyelvekben, a románban is vannak saját ragjai a megszólító esetnek:[15]
| Szám | Nem | Ragok | Példák | |
|---|---|---|---|---|
| Alanyeset | Megszólító eset | |||
| egyes | hím- és semlegesnem[16] | -e -le -ule |
prieten (hn.) ’barát’, suflet (sn.) ’lélek’ fiu ’fiú’ (vki fia) unchi ’nagybácsi’ |
prietene!, suflete! fiule! unchiule! |
| nőnem | -o | fată ’lány’ | fato! | |
| többes | mindhárom nem | -lor | fii ’fiúk’, suflete ’lelkek’, fete ’lányok’ | fiilor!, sufletelor!, fetelor! |
Az alanyesetben -a-ra végződő női keresztneveknek megszólító esetben kétféle ragjuk lehet:[17]
- Ana → Ano! vagy Ană!;
- Maria → Mario! vagy Marie!
Többes számban a megszólító eset ragja azonos a birtokos és a részes eset ragjával.
Az egyes szám alanyesetben -e-re végződő hím- és semlegesnemű főnevek megszólító esetű ragja egybeesik az alanyeset végződésével: frate ’fivér’ – frate!
Egyes más kategóriákhoz tartozó szavaknak nem lehet megszólító esetű ragjuk, pl. mamă! ’anyám!’, femeie! ’asszony!’, copii! ’gyerekek!’ Mások esetében kötelező a rag, pl. prietene! ’barátom!’, ’bunicule!’ ’nagyapa!’ Megint másoknak lehet ilyen ragjuk, de nem kötelező, használható a alanyesetű alakjuk is, pl. Florico! / Florica! A mai román nyelvben ezekben az esetekben inkább az alanyesetű alakot preferálják. Azok között a szavak között, amelyek esetében kötelező a rag, egyeseké ez csak az -e lehet (pl. prietene!), másoké csak az -(u)le (pl. fiule!, bunicule!), megint másoké lehet vagy az egyik, vagy a másik, pl. băiete! / băiatule! ’te, fiú!’ Csak a használat rögzítette e ragváltozatok eloszlását, szabályok nincsenek erre vonatkozóan.[18]
A főnevesített mellékneveknek mindnek van ragja megszólító esetben, hímnemben rendszerint -(u)le (deșteptule! ’nagyokos!’), nőnemben -o: Proasto! ’Te buta!’
Vannak olyan indulatszók, amelyek jellegzetesen a megszólításban használatosak, magukban vagy megszólító esetű szóval együtt. A leggyakoribb a măi: Măi, Ioane, mă auzi? ’Te, Ion, hallasz engem?’
A románban is vannak főnévből és melléknévből alkotott megszólító esetű szószerkezetek, melyekben a melléknév jelző.[1] Egyesekben egyik tagnak sincs ragja (pl. dragi prieteni! ’drága barátaim!’). Ritkábban ugyan, de előfordul, hogy mindkettőnek lehet ragja (pl. iubite unchi/unchiule! ’szeretett bácsikám!’). Máskor csak az egyik tagnak van ragja. Általában a jelző megelőzi a főnevet és ő veszi fel a ragot (pl. stimate domn! ’tisztelt uram!’), de olykor követi a főnevet, és ekkor ezen van a rag: prietene drag! ’drága barátom!’ Kivételesen a ’drágá’-nak megfelelő drag hímnem egyes szám megszólító esetben a nőnem egyes szám alanyesetű alakját veszi fel, például az előző példa megfordított szórendű változatában: dragă prietene!
Megszólító esetű főnévnek értelmezője is lehet, ugyancsak megszólító esetben: „Iancule, țintașule, / Mai încearcă-ți armele” ’Iancu, te céllövő, / Próbálgasd még a fegyvereidet’ (népköltészet).[1]
Megszólítás néhány megszólító eset nélküli nyelvben[szerkesztés]
Mindegyik nyelvben van közvetlen megszólítás. A megszólító eset nélküliekben a szó ugyanazzal az alakjával történik, mint amikor alanyi funkciója van, azzal a különbséggel, hogy jellegzetes hanglejtése van és szünetekkel elszigetelt, de ezekben sincs mondattani funkciója. Angol példa: Jane, are you ready? ’Jane, elkészültél?’[2]
A magyarnak kiterjedt névszóragozási rendszere van ugyan, de hiányzik belőle a megszólító eset. Mégis a megszólításra használt szóval társíthatók olyan elemek, amelyek megerősítik ezt a használatát. Az egyik ilyen az egyes szám 1. személyű birtokos személyjel, birtokos jelentés nélkül, például az uram!, asszonyom! megszólításokban.[19] Egyes szavakkal nem is helyes a megszólítás birtokos személyjel nélkül: Hogy hívják magát, barátom? (Mikszáth Kálmán).[20]
A sértő megszólítást főnév vagy melléknév társítása a te személyes névmással erősíti meg: Neked van valakid, te gazember, Hát miért nem adtad oda neki, te bolond? (Mikszáth).[21]
A francia nyelvben sincs megszólító eset, pl. Pierre, viens! ’Gyere, Pierre!’,[22] de használható a megszólítással társítva az egyes szám 1. személyű birtokos determináns, például családtagokhoz intézve: mon père ’apám’, ma tante ’nénikém’, ma mère ’anyám’.[23] A birtokos determinással való társítás kifejezhet különféle pragmatikai jelentésárnyalatokat is:[24]
- vonzalmat: mon chéri ’drágám’;
- tiszteletet: mon capitaine ’százados úr’ (feljebbvaló szabályszerű megszólítása a francia hadseregben);
- bizalmaskodást, leereszkedést: mon cher monsieur ’drága uram’;
- agresszivitást: Je vous y prends, mon gaillard ! ’Megvan, maga agyafúrt fickó!’
A megszólítást megerősítheti a határozott névelő is, pl. Dormez, les champs ! dormez, les fleurs ! dormez, les tombes ! ’Aludjatok, mezők! aludjatok, virágok! aludjatok, sírok!’ (Victor Hugo). Használata főleg a fesztelen nyelvi regiszterre jellemző: Salut, l’homme ! ’Jó napot, ember!’ Bizalmaskodást is kifejezhet: Eh bien ! l’abbé, vous voilà enchanté ’Nos, abbé, most aztán örül’.[25]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c Constantinescu-Dobridor 1998, vocativ szócikk.
- ↑ a b c Crystal 2008, 514. o.
- ↑ Például Klajn 2005-ben (51–68. o.) (szerb grammatika).
- ↑ Bussmann 1998, 1269–1270. o.
- ↑ Avram 1997, 316. o.
- ↑ Barić 1997, 121. o. (horvát grammatika).
- ↑ Barić 1997, 163. o.
- ↑ Klajn 2005, 51. o.
- ↑ Čirgić 2010, 74. o. (montenegrói grammatika).
- ↑ Čirgić 2010, 77. o.
- ↑ Čirgić 2010, 71. o.
- ↑ Klajn 2005, 55. o.
- ↑ Browne – Alt 2004, 24. o.
- ↑ Browne – Alt 2004, 24. o. Mivel ez a forrás az egész diarendszer tankönyve, a preds(j)ednice szó két változatát adja meg: csak e-vel a szerb kiejtés szerint, je-vel a bosnyák, a horvát és a montenegrói kiejtés szerint.
- ↑ Cojocaru 2003, 38–40. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.
- ↑ A román nyelv grammatikáiban azokat a szavakat tekintik semlegesneműeknek, amelyek egyes számban hímnemű melléknévi jelzőt kapnak, többesben pedig nőneműt.
- ↑ Bărbuță 2000, 66. o.
- ↑ Avram 1997, 77. o.
- ↑ Albertné Herbszt 2007, 708. o.
- ↑ Láncz 1997, 539. o.
- ↑ Láncz 1997, 537. o.
- ↑ Dubois 2002, 508. o.
- ↑ Grevisse – Goosse 2007, 790. o.
- ↑ Grevisse – Goosse 2007, 785. o.
- ↑ Grevisse – Goosse 2007, 753. o.
Források[szerkesztés]
- Albertné Herbszt Mária. Pragmatika. A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 705–722. o. (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (románul) Avram, Mioara. Gramatica pentru toți (Grammatika mindenkinek). 2. kiadás. Bukarest: Humanitas. 1997. ISBN 973-28-0769-5
- (horvátul) Barić, Eugenija et al. Hrvatska gramatika (Horvát grammatika). 2. kiadás. Zágráb: Školska knjiga. 1997. ISBN 953-0-40010-1 (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (románul) Bărbuță, Ion et al. Gramatica uzuală a limbii române (A román nyelv mindennapi grammatikája). Chișinău: Litera. 2000. ISBN 9975-74-295-5 (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (angolul) Browne, Wayles – Alt, Theresa. A Handbook of Bosnian, Serbian, and Croatian (Bosnyák, szerb és horvát nyelvtankönyv). SEELRC. 2004 (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (montenegróiul) Čirgić, Adnan – Pranjković, Ivo – Silić, Josip. Gramatika crnogorskoga jezika (A montenegrói nyelv grammatikája). Podgorica: Montenegró Oktatás- és Tudományügyi Minisztériuma. 2010. ISBN 978-9940-9052-6-2 (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (angolul) Cojocaru, Dana. Romanian Grammar (Román grammatika). SEELRC. 2003 (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest: Teora, 1998; az interneten: Dexonline. DTL (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics[halott link] (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2018. október 20)
- (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002
- (franciául) Grevisse, Maurice – Goosse, André. Le bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 14. kiadás. Bruxelles: De Boeck Université. 2007. ISBN 978-2-8011-1404-9
- (szerbül) Klajn, Ivan. Gramatika srpskog jezika (A szerb nyelv grammatikája). Belgrád: Zavod za udžbenike i nastavna sredstva. 2005. ISBN 86-17-13188-8 (Hozzáférés: 2018. október 20)
- Láncz Irén. A megszólítás nyelvi eszközei Mikszáth Kálmán műveiben. Híd. LXI. évf. 1997. 7–8. sz. Július–augusztus. 535–543. o. (Hozzáférés: 2018. október 20)
