Korábban már írtunk a legnehezebb nyelv kérdéséről, meg arról is, milyen nyelvet érdemes tanulni. Ebben a cikkben visszatérünk az előző témához, és megnézzük, miket lehet olvasni erről a témáról a neten!

Titkos konferencia, rejtélyes kutatások

A Minden[,] ami német című blog a témáról szóló cikkében a következőt írja:

Szeptember 27-én, Párizsban gyűltek össze a világ nyelvészei.

Nyolc év kutatás és tanulmányozás után kiadták a világ 10 legnehezebb és 10 legkönnyebb nyelvének sorrendjét. A sorrend felállításánál figyelembe vették a nyelv fejlődését, a helyesírást, az írás, a betűk formáját, a jeleket, a beszédet, a nyelvtörténetet és a nyelvtani sajátosságokat.

A nyelvtudósok egyesülete, mely Berlinben székel, a nyelvek vizsgálatát a legelterjedtebbekkel kezdte, majd fokozatosan a többit is. A világon kb. 7832 nyelv van. Minden héten megszűnik két nyelv és keletkezik két- három új.

Vigyázó szemetek...
(Forrás: Wikimedia commons)

A szöveg több állítása is gyanakvásra adhat okot. Először is: az interneten nincs nyoma annak, hogy bármelyik év szeptember 27-én nagyszabású nyelvészkonferencia zajlott volna Párizsban. (A pontos évszám nem derül ki, gyaníthatóan ugyanarról az évről van szó, mint amikor a cikk kikerült, azaz 2009.) Nem tudunk a nyelvtudósok berlini egyesületéről sem.

Gyanús az is, hogy nyolc éves kutatást folytattak volna a kérdés tisztázása érdekében. Az ilyen kérdések csak a laikusokat izgatják, tudományos válasz nincs rájuk, a nyelvtudomány szempontjából fel sem merül ilyen kérdés. Korábbi posztunkban azt is hangsúlyoztuk, hogy egy nyelv tanulásának nehézségi fokát nagyban meghatározza, hogy mi a nyelvtanuló anyanyelve, illetve milyen nyelveket milyen szinten ismer. Objektív választ tehát nem is adhatunk a kérdésre.

Teljesen hiteltelennek tűnik, hogy miket vettek figyelembe a kutatásnál. Egy nyelv nehézségi fokát sok minden meghatározza, de az nem, hogy miképpen jutott abba az állapotba, amelyet meg kell tanulnunk: a nyelv „fejlődés”-ét és a „nyelvtörténetet” (mi lenne a különbség?) tehát ilyen szempontból nem vizsgálhatták. A helyesírás még csak-csak lehet könnyű vagy nehéz (pl. abban, hogy mennyire pontosan tükrözi a kiejtést), de hogyan lehet figyelembe venni a betűk formáját? És mi az, hogy figyelembe vették a „jeleket” és a ”beszédet"?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A világon beszélt nyelvek számára vonatkozó adatok ingadoznak, de a 6000-8000 közötti érték hitelesnek tűnik. Az is igaz, hogy rohamosan halnak ki a nyelvek, de az semmiképpen sem, hogy hetente két-három új nyelv születne. (Korábban írtunk a magyar nyelv „születés”-éről is.)

Annak ellenére, hogy a cikk konferenciára, társaságra, kutatásra hivatkozik, egyiknek sem adja meg a pontos nevét, és nem adja meg forrásait sem. Ez már önmagában is elég gyanús ahhoz, hogy óvatosan kezeljük állításait. A közölt listákat megtalálhatjuk egy angol nyelvű blogon is, de ott hiányzik a fent ismertetett körítés (és forrás ott sem szerepel).

A legkönnyebb nyelvek

A Minden[,] ami német szerint a legkönnyebb nyelvek a következők:

10. mongol

9. örmény

8. görög

7. norvég

6. olasz

5. román

4. horvát

3. bolgár

2. angol

1. spanyol

A zadari egyetem épülete. Könnyebb a horvát, mint az olasz?

A listában az egyik legmeglepőbb a horvát előkelő helyezése. A horvát ragozása ugyanis aligha könnyebb, mint a legtöbb szláv nyelvé (a bolgár ilyen szempontból valóban egyszerűbb), de olyan nehézségekkel kell benne megküzdenünk, mint a tónusok (ezekről írtunk a legnehezebb nyelvekről szóló cikkünkben), amiket a helyesírás nem is jelöl. (Ugyanez igaz a norvégra is.) Az is érdekes, hogy a horváttól alig különböző szerb nem szerepel a listán: felmerülhetne, hogy azért, mert cirill betűkkel írják, de akkor miért szerepelhet a bolgár? Vagy miért nem szerepel a norvég szomszédságában a svéd?

A spanyol első helyezése is erősen vitatható, mert a spanyolul tanulóknak bizony nem kis nehézségekkel kell megbirkózniuk: a magyarok számára pl. a b/v, a g vagy a ll helyes ejtése okozhat gondot, és az igeragozás is tartogat meglepetéseket. Nem érthető, hogy ha a spanyol az első, az olasz miért csak a hatodik – aligha nevezhető meg olyan különbség a két nyelv között, mely az ennyire eltérő helyezést indokolná.

Örmény ábécé
(Forrás: Wikimedia commons)

További érdekesség, hogy a 9. helyen az örmény szerepel (sajátos helyesírásával, sajátos hangokat tartalmazó hangrendszerével, összetett ragozási rendszerével) – az angol változatban azonban nem az Armeniant, hanem az Aramaicot, azaz az arámit találjuk (erről ugyanazt elmondhatjuk, mint az örményről).

Arámi írás
(Forrás: Wikimedia commons)

A szlovák a legnehezebb?

A Minden[,] ami német listája a legnehezebb nyelvekről:

10. német

9. francia

8. kínai

7. japán

6. koreai

5. perzsa

4. arab

3. finn

2. magyar

1. szlovák

A szlovák nehézségéről a következőket olvashatjuk:

A világ legnehezebb nyelve a szlovák, mégpedig a nehéz és bonyolult nyelvtani felépítése miatt.
A világon egyedül a szlovák nyelvnek van 7 esete (Nominatív, Genitív, Datív, Akuzatív, Lokál, Instrumentál a Vokatív), kiemelt szavai (i – y), a melléknevek és igék ragozása. Tulajdonképpen a szlovák nyelvben ragozni kell az összes szófajt.

Az i – y valószínűleg helyesírási nehézségre utal (ez kb. annyira bonyolult, mint a magyarban a j – ly kérdése). Az összes többi – meglehetősen szakszerűtlenül és aligha közérthetően – megfogalmazott tulajdonság azonban a csehről is elmondható. Sőt, a csehül tanulók számára nyilván nehézséget jelent a ř helyes ejtése (ez a hang csak nagyon kevés nyelvben fordul elő), ráadásul több ragozási típus is van, mint a szlovákban. A lehető legelfogulatlanabbul szemlélve is nehezebb a cseh, mint a szlovák – ennek ellenére még az első tízbe sem került be.

Felirat a világ legnehezebb nyelvén...
(Forrás: Wikimedia commons)

Hasonló módon talán a  koreai és a kínai vethető össze: az előbbi írásrendszere sokkal következetesebb (a kiejtést követi), és nincsenek benne tónusok sem: érthetetlen, miért minősül nehezebbnek, mint az utóbbi.

Ezeket a listákat tehát nem lehet komolyan venni.

Nemek a magyarban

A Leximo.org blogjában különböző emberek véleményét gyűjtötte össze arról, hogy melyik a legnehezebb nyelv. A listán legtöbbet a kínai szerepel (kétszer mint mandarin, egyszer mint kantoni, egyszer mint kínai), elsősorban a tónusok és az írásrendszer miatt. Felkerült még az izlandi (régies a szókincse(!) és bonyolult a nyelvtana), az orosz („szörnyű nyelvtan”), az arab (jobbról balra kell írni és nagyon hátul képzettek a hangjai), a hindi (a beküldő szerint az írása bonyolultabb, mint a kínaié, emellett a kiejtése is nehéz) és a tamil (szintén az írása és a kiejtése miatt). Meglepetés lehet, hogy a listára felkerült az angol is, méghozzá azzal az indoklással, hogy nagyon nagy a szókincse, illetve hogy az ige az alany után áll! (Az állítás szerint a világ legtöbb nyelvében az ige áll a mondat elején: ez egyszerűen nem igaz.)

Számunkra még érdekesebb, hogy a listán szerepel a magyar is, méghozzá azzal az indoklással, hogy nem elég, hogy három nem (hím-, nő, és semleges) és hétféle igeragozási típus van benne! Ráadásul a magyar „független” nyelv, mely nem kötődik semmilyen alapnyelvhez, mint a francia, az olasz vagy a spanyol a latinhoz. Ennyi sületlenség talán elég is ahhoz, hogy a többi megjegyzést se vegyük komolyan.

Egy hivatalos (?) lista

Objektívebbnek tűnik az amerikai külügyminisztérium külszolgálati intézetének listája (ha tényleg az). Ennek rangsora kizárólag arra vonatkozik, hogy angol anyanyelvű személyek számára mennyire nehéz egy-egy nyelv elsajátítása, és arra építik, hogy átlagosan hány órát kell tanulnia valakinek az adott nyelvet, hogy egy bizonyos szintre eljusson.

A lista a következő:

1. kínai
2. arab
3. tujuka
4. magyar
5. japán
6. navahó
7. észt
8. baszk
9. lengyel
10. izlandi

A magyarról a cikk azt állítja, hogy 35 eset van benne – a valóságban egyetlen nyelvtan sem beszél 25 esetnél többről. Egyébként a cikk bevezetője szerint a finnben, az észtben és a magyarban „számtalan” eset van... (Az észtről azt is megtudhatjuk, hogy nagyon „merev” az esetrendszere – vajon ez mit jelenthet?)

Itt jegyezzük meg, hogy a nyelv nehézségét hangsúlyozandó sokszor hangzik el, hogy az adott nyelvben hány eset van. Valójában ez nem sokat mond a nyelv nehézségéről, hiszen egy toldalékot hozzátenni a szóhoz nem bonyolultabb, mint mondjuk egy adpozíciót (névutót vagy elöljárószót) helyezni mellé. Az igazi nehézséget az esetkategória kifejezése jelentheti, például az, hogy hány ragozási típus van, illetve egyáltalán mennyire foglalható szabályokba az adott eset kifejezése. Érthetetlen a lengyel kapcsán elhangzó megjegyzés, hogy a németben négy eset van, de az legalább mind logikus...

A magyarról megtudhatjuk, hogy „tele van kifejező idiomatikus szavakkal és toldalékokkal", a magánhangzók nagy száma és a hangok mélyen, a torokban való képzése különösen nehézzé teszi. Aligha hihető, hogy ezek az állítások olyanoktól származnak, akik valaha tanítottak, vagy akár tanultak magyart.

A cikk a baszk egyik nehézségeként azt jelöli meg, hogy nem indoeurópai – ez sehol máshol nem hangzik el, holott a listán csak a lengyel és az izlandi indoeurópai nyelv.

Baszk, íííííí
(Forrás: Wikimedia commons)

Érdekes kijelentéseket olvashatunk a kiejtésről is, eszerint a lengyelben nincsenek nyelvjárások, ezért (!) csak akkor értik meg a külföldit, ha az egészen pontosan ejti a hangokat – az izlandit pedig csak úgy lehet megtanulni, ha anyanyelvi beszélőkkel készített hangfelvételeket hallgatunk.

Aligha hihető, hogy mindezek egy nyelvi képzéssel komolyan foglalkozó intézettől kerültek ki. Elképzelhető, hogy a lista valóban tőlük származik, és valóban a  tanulásra fordítandó időt tükrözi, de a magyarázatok hiteltelenek. Az ihletet talán egy, ma már csak archívumban fellelhető, de szakmailag korrekt írás adta.

A nehézségek típusai

Vannak az interneten teljesen korrekt cikkek, így például a usingenglish.com írása. Ez különösen azt a fontos tényt hangsúlyozza, hogy a tanulandó nyelv nehézsége elsősorban attól függ, milyen nyelveket ismerünk már. A magyarról azonban ennek is sikerül sommásan ítélkeznie.

Itt is előkerül az az állítás, hogy a magyarban 35 eset van. Viszont állítólag az angol anyanyelvűeknek nem okoz gondot a magyar írás elsajátítása, hiszen a magyarok „alfabetikusan” (betűkkel? latin betűkkel?) írnak. Ez azonban így aligha állja meg a helyét: mivel a magyarban van jó pár hang, ami az angolban nincs meg (ü, ö, ny, ty stb.), továbbá jelölni kell a magánhangzók hosszúságát, továbbá a jól ismert hangokat is egy angol számára szokatlan módon jelöljük (sz, s, cs stb.), a magyar írás éppen elég nehézséget okozhat. Az írás szerint viszont gondot okozhat az angol anyanyelvűeknek a magyar nyelvtan bonyolultsága: ez igaz, de például a holland (vagy akár francia, olasz) nyelvtant nem azért fogják könnyebbnek találni, mert sokkal kevésbé bonyolult, hanem elsősorban azért, mert közelebb áll az angolhoz.

Hasonlóan korrekt szócikket közöl az angol Wikipedia: eszerint azonban a legnehezebb a szentineléz nyelv elsajátítása. A szentinelézt a Bengáli-öbölben, néhány kis szigeten beszélik, de a szigetekre tévedőket az őslakosok azonnal megölik, így nem sok lehetőség van a nyelvtanulásra. Kétségtelen, hogy az ilyen problémákat sem lehet kizárni a tanulási nehézségek köréből.