Az Európai Unióban az Egyesült Királysággal együtt jelenleg 28 tagország és 24 hivatalos nyelv van. A különbség a tagországok és a hivatalos nyelvek száma között abból adódik, hogy például a német három, a görög két tagországban is hivatalos nyelv. Hasonlóan, az angol is hivatalos nyelv három országban, az Egyesült Királyságban, Írországban és Máltán. Az EU-ban az angol mellett megtalálható az ír és a sémi eredetű máltai nyelv is. Az előbbit Írország, az utóbbi Málta jelölte hivatalos nyelvként az EU-ban, az angolt viszont csak az Egyesült Királyság. Ha tehát az Egyesült Királyság megszűnik az EU tagja lenni, elméletileg az angol nyelvnek is vele együtt kell távoznia az európai szervezetből.

2018 júniusa: felvonulás egy újabb brexitügyi népszavazásért Londonban
(Forrás: David Holt / Flickr – (CC BY 2.0))

Korai öröm

Erre a lehetőségre a franciák nem titkolt örömmel reagáltak, azzal érvelve, hogy amennyiben nem köthető egy tagállamhoz sem egy hivatalos nyelv, úgy annak nincs helye az EU-ban. Ezeket a találgatásokat az Európai Bizottság egy hivatalos nyilatkozatában zárta rövidre, amelyben kijelentették, hogy bármilyen változás az uniós intézmények nyelvi szabályozásában csak az Európai Tanács tagjainak egyhangú szavazatával lehetséges. Ez azt jelenti, hogy az angol megszüntetéséhez nem csak a franciáknak, de az angol nyelvet támogató íreknek vagy a hollandoknak is hozzá kellene járulniuk.

A kérdés ugyan még most is nyitva áll, annyi azonban valószínűsíthető, hogy a tagországok nem szavaznának meg egy olyan rendelkezést, amely szerint például a francia venné át az angol szerepét. Az viszont előfordulhat, hogy egy új szabályozásnak megfelelően egy tagállam egynél több hivatalos nyelvet is megjelölhet, így az írek az ír és az angol nyelvet egyszerre.   

A World Englishes (igen, így többesszámban, mint ahogyan a szakirodalomban is egyre gyakrabban használják az angolt megszámlálható főnévként) folyóirat 2017-es őszi számában a fenti címben feltett kérdésre egy cikksorozatban válaszolt a folyóirat által felkért több ismert nyelvész. Az angol nyelv jövőjét érintő kérdéssel kapcsolatban a válaszok két témakört érintettek: vajon a Brexit után csökken-e az angol dominanciája az EU-n belül; illetve, hogy milyen típusú angol lesz az, amelyet a britek távozása után az EU-ban a nem brit angol anyanyelvű beszélők használni fognak.

Marad-e az angol?

Az első kérdésre a megkérdezett nyelvészek mindegyike azt válaszolta, hogy az angol nyelv nem fogja elveszteni vezető szerepét és dominanciáját a Brexit után sem. Ennek egyik oka, hogy az angol a legnépszerűbb és leggyakrabban beszélt nyelv az EU-n belül. Egy 2012-es European Commission felmérés szerint (Special Eurobarometer 386), az EU lakosainak átlagosan 38%-a tud angolul legalább társalsági szinten. Érdemes megjegyezni, hogy ez Magyarország esetében csak 20 százalékot ért el, ami 2012-ben a legalacsonyabb volt az EU-ban. A második helyen álló franciát 12%, míg a harmadik helyen álló németet 11% beszélte.

Az arányokat, illetve az angol nyelv megtanulásába fektetett időt és energiát tekintve tehát nem valószínűsíthető, hogy az EU-s tagállamok lakosai hirtelen át tudnának vagy akarnának állni egy másik idegen nyelv használatára. Az angolhoz való jövőbeni ragaszkodást megerősíti az a tény is, hogy egy másik felmérés szerint az általános és középiskolában a diákok többsége idegen nyelvként elsősorban angolt tanul az EU-ban. Az általános iskolában a tanulók 79,4%-a, míg a középiskola alsóbb osztályaiban a diákoknak már majdnem 100%-a (97,3) tanul angolul az EU-ban (Key Data on Teaching Languages at School in Europe, Eurydice Report, 2017, 13. old.). Ezen kívül az angol nyelv az EU-s és egyéb európai intézmények illetve vállalatok esetében is mélyen beágyazott.

Bár elvileg mind a 24 hivatalos nyelv egyenrangú és az EU-n belül működik a világ legnagyobb fordítóirodája  (a Directorate-General for Translation több mint 1700 fordítót alkalmazva 2017-ben 2 millió oldalnyi fordítást/szerkesztést végzett), a gyakorlat mégis az, hogy a házon belüli kommunikációban az angol dominál. Ugyanez mondható el az EU intézményein kívüli nyelvhasználatról is. A német Volkswagen autógyártó cégnél például a vállalati kommunikáció nyelve – 17 évvel a Renault hasonló lépése után – 2016-ban az angol lett.

Végül, de nem utolsósorban, az angol a globalizáció nyelve, és mint globális lingua franca lehetővé teszi, hogy az angolul tudók az EU-n kívül is tudjanak kommunikálni, angol és más anyanyelvet beszélőkkel is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Milyen angol?

A cikksorozatban felvetett másik kérdésére adott válaszok már kevéssé egységes képet mutatnak.

A vitát elindító svéd Marko Modiano szerint az angol anyanyelvű britek kiválásával a feltételek adottak lesznek egy euro-angol kialakulására, amely egy olyan elfogadott és a későbbiekben kodifikálható nyelvváltozat lenne, amilyen például az indiai, dél-afrikai vagy szingapúri angol. Ezt a feltételezését Modiano az elmúlt évtizedekben több publikációjában is ismertette. Véleménye szerint egy második nyelvként használt euro-angol létrejöttét a britek kiválása inkább elősegítené, mint akadályozná. Ennek egyik oka, hogy a Brexit után nem lesznek olyan brit angolt beszélő anyanyelvűek az EU-ban, akik az angol mintegy birtokosaiként jogot formál(hat)nak arra, hogy nyelvhelyességi illetve nyelvhasználati kérdésekben döntsenek. A britek távozásával majd nem kell az ő normáiknak megfelelni, és az angolt nem anyanyelvként beszélők, a volt gyarmatosított országok lakosainak mintájára, szabadon tudják majd kialakítani saját angol nyelvváltozatukat. Ezt elősegítené a közös európai intézményrendszer és a közös európai identitás. Modiano már látni véli egy ilyen kibontakozó euro-angol jeleit, mind a kiejtés, mind pedig a nyelvtan és szókincs területén (lásd korábbi idevonatkozó cikkünket). A Brexit után Modiano szerint valószínűleg kialakuló euro-angol standardizálása és leírása után ez a nyelvváltozat válthatná fel a jelenleg tanított sztenderd brit angolt és a nagy presztizsű RP-t (Received Pronunciation). 

Modianonak azzal a felvetésével, hogy a Brexit lehetőséget teremt egy önálló európai nyelvváltozat, az euro-angol megteremtéséhez, a hozzászólók többsége nem ért egyet. Az egyik ismert nyelvész egyenesen vágyálomnak nevezi a Modiano által felvázolt lehetőséget. A kétségek egyik oka, hogy az Európában beszélt nyelvek különbözősége miatt például az egyik szerző nem tartja valószínűnek egyetlen euro-angol nyelvváltozat kialakulását. Ilyen értelemben inkább szerinte euro-angolokról (Euro-Englishes) lehet talán szó.

Egy európai nyelvváltozat kialakulásához és elfogadásához azonban nem elég a nyelvi egységesség. Az esetlegesen megvalósuló euro-angol leírásához és annak eldöntéséhez, hogy mi számít helyes nyelvhasználatnak az ezzel foglalkozó szakmai köröknek is egyet kellene értenie. David Crystal, az egyik legismertebb brit nyelvész (aki mindig hangsúlyozza, hogy velszi) azonban az Európai Parlament fordítóinak és tolmácsainak összejövetelén azt tapasztalta, hogy mindenki a saját gyakorlatát követi, és hogy az intézmény különböző egységei között több a különbség mint az egyetértés az EU-n belüli angol nyelvhasználattal kapcsolatos javaslatokat illetően.

Olyan hozzászóló is volt, aki úgy látta, hogy Modiano saját skandináv tapasztalataiból indul ki, amikor az angol már most is meglehetős európai térhódításáról, illetve második és nem idegen nyelvként való használatáról beszél. Ezt bizonyítandó, az egyik hozzászóló összehasonlította az angolt sokat használó tagországok beszélőinek arányát más, angolul kevésbé tudó országokéval. A statisztikák szerint, míg a hollandok 90%-a tud társalgási szinten angolul, ez az arány mindössze 20% Magyarországon. Érdekes, de egyben sajnálatos is, hogy a másik három tényező (TV és rádió műsorainak megértése, újságok olvasása, online kommunikáció) összevetésekor ismét Magyarország szerepelt, mint az a tagország, ahol kirívóan alacsony az angolul tudók aránya. A nyelvtudásban jelentkező különségek így további gátjai lehetnek egy egységes euro-angol kialakulásának, melyhez mi magyarok sajnos hiányos nyelvtudásunkkal jelentősen hozzájárulhatunk. Az egység hiányához kapcsolódóan több hozzászóló úgy véli, hogy a nacionalizmus és az EU-ellenes jobboldali pártok felerősödése miatt a jelenlegi tendenciák inkább a széthúzás, semmint egy egységes európai identitás felé mutatnak. David Crystal még azt is megkérdőjelezi, hogy beszélhetünk-e egy egységes társadalmi csoportról, amikor az EU-ról van szó.

Az olasz Saraceni szerint egy másik ok, amiért az angol nem fog második nyelvként funkcionálni az EU-ban az, hogy a posztkoloniális országokban beszélt és sztenderdizált angol nyelvváltozatok az EU-tól eltérő környezetben alakultak ki. Bár a britek ezt nehezen vallják be, országuk messze nem olyan jelentős és meghatározó tényező az EU-ban, mint amilyen a gyarmatokon volt. Ezenkívül, az angol EU-s dominanciája valójában inkább az USA második világháború utáni politikai és gazdasági befolyásának, és az angol nyelv globális lingua franca-szerepének köszönhető. Saraceni nem ért egyet Modianoval abban sem, hogy az angolok nélkül az európaiak szabadabbnak fogják érezni magukat, amikor az angol nyelv saját igényeik szerinti átformálásáról van szó. Az olasz nyelvész szerint az angolt beszélő európaiakat vajmi kevéssé érdekli, amikor ezt a nyelvet használják, az a tény, hogy van egy olyan európai ország, ahol az angolt mint anyanyelvet, és gyakran mint egyetlen nyelvet beszélik.

Egy sajátos euro-angol kialakulásának további akadálya, hogy az angolt az EU-ban egy nemzetközi lingua franca-ként, és nem egy nemzethez, tagállamhoz kötött nyelvként használják a – többségben nem angol anyanyelvű – beszélők. Az angollal mint lingua francá-val foglalkozó és az azt jól ismerő cikkírók ismételten kiemelik, hogy a kutatások eredményei azt mutatják, az angol mint lingua franca egy olyan jelenség, amely nem írható le hagyományos értelemben vett nyelvváltozatként. A lingua franca-ként használt angol inkább egy olyan kommunikációs kontextusként fogható fel, amelyet a beszélők nyelvi és kulturális sokszínűsége miatt variabilitás, dinamizmus, és a beszélők részéről az egymás iránti nagyobb figyelem és flexibilitás jellemez (lásd korábbi idevonatkozó cikket). Az angol mint lingua franca további sajátossága a jelenség természetéből adódó multilingualizmus, amiért az egyik legismertebb kutató az angolt mint multilingua francá-t definiálja.   

Összességében a cikkírók úgy vélik, hogy nem lesz gyökeres változás az angol népszerűségében, dominanciájában és egyre növekvő használatában sem az EU intézményein belül, sem azokon kívül. Az EU intézményei és lakosai továbbra is az angolt fogják használni egymás közötti kommunikációjukban. Ez az angol azonban nem egy adott nemzet nyelveként, hanem – ahogyan már mostanság is – globális lingua franca-ként fog funkcionálni, valószínűleg még nagyobb mértékben, mint a Brexit előtt. Az angol kizárólagos, lingua franca-jellegű használata az EU-n belül továbbra is lehetővé teszi majd, hogy Európa megőrizze nyitottságát a világ felé, és hogy – többek között – az angol nyelv közvetítésével aktív szereplő maradjon a nemzetközi színtéren. Hogy mi, magyarok mennyire fogjuk tudni kihasználni az angol mint nemzetközi lingua francában rejlő lehetőségeket – a statisztikák szerint kevéssé sikeres – nyelvtanításunk hatékonyabbá tételétől is függ. De ez már egy másik cikk témája.

Források

World Englishes, 36. év, 3.szám, 302-366 oldal.

Hivatkozott cikkek:

Berns, M. Breaking away and building new;

Crystal, D. The future of new Euro-Englishes;

Deneire, M. The British leave, but European Englishes remain;

Gerritsen, M. English in the EU: Unity through diversity;

Jenkins, J. An ELF perspective on English in the post-Brexit EU;

Modiano, M. English in a post-Brexit European Union;

Modiano, M. Responses to comments; Phillipson,

R. Myths and realities of European Union language policy;

Saraceni, M. Post-Brexit English: a post-national perspective;

Schenider, E. W. The linguistic consequence of Brexit? No reason to get excited!;

Seargeant, P. The symbolism of English on the Brexit battleground;

Seidlhofer, B. & Widdowson, H. Thoughts on independent English.