Csün-ce

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Átírási segédlet
Kínai átírás
Hagyományos kínai 君子
Egyszerűsített kínai 君子
Mandarin pinjin jūnzǐ
Wade–Giles chün-tzu
Kantoni jűtphing gwan1-zi2
Koreai átírás
Hangul 군자 (kundzsa)
Handzsa 君子
McCune–Reischauer gunja
Átdolgozott gunja
Japán átírás
Kana くんし (kunsi)
Kandzsi 君子
Hepburn kunshi

A csün-ce 君子 (magyar fordításban állában: „nemes ember”) Konfuciusz által ideálisnak tekintett személy, aki számos erény mellett mindenekfölött az emberséggel (zsen 仁) rendelkezik.

Etimológiája[szerkesztés]

A csün 君 jelentése a korai Csou-korban: „úr”, „uralkodó”, „fejedelem”, később: „herceg”, „vezető (arisztokrata)”; a ce 子 pedig „fiú”, „fiúgyermek”, „mester”. A csün-ce eredetileg az uralkodó fiának címe volt.

Konfuciánus ideálként[szerkesztés]

A „nemes ember” csün-ce kifejezést Konfuciusz a szó korábbi vérségi és társadalmi jelentésével (‘arisztokrata származású személy fia’) szemben erénytani értelemben használja. Érdekes, hogy az eredeti, ‘társadalmi pozíció’ értelmű csün-ce egyik tulajdonsága korábban is az emberség, emberségesség zsen volt, bár akkor ez utóbbi szó még a ‘férfias, vitézi bátorsággal rendelkező, nemes kinézetű’ jelentéssel bírt. Ezzel szemben létezik a „kis embert”, vagy „kisszerű embert” (hsziao-zsen 小人), aki erényeiben alacsonyrendű, és a fenti tulajdonságokat nélkülözi.[1]

„A mester mondotta: »A nemes ember az igazságossághoz ért jól, a kis ember pedig a haszonleséshez (li 利).«[m 1][2]

vagy:

„Konfuciusz mondotta: »A nemes ember három dolgot tisztel. Tiszteli az égi elrendelést (tien-ming 天命), tiszteli a nagy embereket és tiszteli a szent emberek szavait. A közönséges ember nem ismeri az égi elrendelést, tehát nem is tiszteli, tiszteletlen a nagy emberekkel szemben, és gúnyt űz a szentek szavaiból.«[m 2][3]

A csün-ce által gyakorolt konfuciánus erények: emberség (zsen 仁), méltányosság vagy igazságosság (ji 義), szertartásosság (li 禮), szülőtisztelet (hsziao 孝), kötelességtudás vagy lojalitás (csung 忠), kölcsönösség (su 恕). Egy másik összefüggésben – Mengzi nyomán – négy alapvető erényről : az emberségességről, a méltányosságról, a szertartásosságról és a bölcsességről (cse 智) beszélnek. Mindezen erények az egyéni adottságok és a gondolkodás szűrőjén keresztül interiorizált tanulással sajátíthatók el, hogy végül az úton járó a tanulás folyamán nemes emberré váljék. Ez a folyamatos figyelmet igénylő önművelés vagy öntökéletesítés azonban nem pusztán az adott ember érdekét szolgálja, hanem a körülötte élő családot, a kortársakat, az állam lakóit mintegy spontán módon valamilyen mértékű benső átalakulásra készteti, így a hagyományt magában felépítő, megtestesítő, az önnevelésben példát mutató személy hatása messze túlnyúlik önmaga határain. Az egyes embernek első lépésként önmagát kell átalakítania, és ezáltal lesz képes valódi hatást gyakorolni a világra. Erre a folyamatra értelemszerűen Konfuciusz maga a legjobb példa.[4]

Konfuciusz olyankor beszélt „szent ember”-ről (seng-zsen 聖人), ha egy nemes ember (csün-ce) abba a helyzetbe kerül, hogy nagyobb tömegek számára képes segítséget nyújtani a tökéletesedés folyamatában, ezért ebbe a kategóriába Konfuciusz lényegében a mitikus uralkodókat (Jao, Sun) sorolta (Beszélgetések és mondások: VI.28, VII.25). Habár az utókor Konfuciuszt megtisztelte a „Legnagyobb Bölcs” (cse-seng 至聖) titulussal, ő saját magát soha nem nevezte szentnek, sőt még emberségesnek sem.[5]

Egyéb filozófiai irányzatokban[szerkesztés]

A nemes ember (csün-ce) jelentése Mo-cenél: olyan tudással bíró vezető, aki a megfelelő belátást gyakorlati cselekvésre fordítja.

Hivatkozások[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Beszélgetések és mondások IV. 16.; Tőkei Ferenc fordítása.
  2. Beszélgetések és mondások XVI. 8.; Tőkei Ferenc fordítása.

Források[szerkesztés]

  1. Kósa 2013 47., 48. o.
  2. Tőkei 1984 89. o.
  3. Tőkei 1984 141. o.
  4. Kósa 2013 46-55. o.
  5. Kósa 2013 47., 49. o.

Irodalom[szerkesztés]

  • Tőkei Ferenc 1986a: Kínai filozófia. Ókor. 1. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4294 3
  • Kósa 2013: Kósa Gábor: „Konfuciusz és a Lunyu”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 38-64. ISBN 978-963-284-374-2

Külső hivatkozások[szerkesztés]