Neokonfucianizmus
| Átírási segédlet | |
| Szung–Ming li-hszüe | |
| Kínai átírás | |
| Hagyományos kínai | 宋明理學 |
| Egyszerűsített kínai | 宋明理学 |
| Mandarin pinjin | Sòng-Míng lǐxué |
| Konfucianizmus |
|---|
 |
| Kínai filózófia |
| A konfuciánus kánon |
|
Négy könyv · Öt klasszikus |
| Konfuciánus filozófusok |
| Neokonfucianizmus |
|
Han Jü · Li Ao · Csou Tun-ji · Sao Jung · Csang Caj · Cseng Hao · Cseng Ji · Csu Hszi · Vang Jang-ming |
| Kapcsolódó fogalmak |
A neokonfucianizmus (kínaiul: 宋明理學, szó szerint: „A Szung ()- és Ming-kori elv-iskola”) a Szung ()-korban kialakult szellemi irányzat, amely a klasszikus konfuciánus tanítások újraértelmezésével, megreformálásával reagált a taoista és buddhista elképzelésekre. A neokonfuciánus gondolkodók a konfucianizmusból addig teljes mértékben hiányzó metafizikai rendszer kidolgozására összpontosítottak, melyben ötvözték a taoizmus és a buddhizmus tanításait a Változások könyve eszmerendszerével és a jin–jang () teóriákkal. A legjelentősebb neokonfuciánus filozófusnak Csu Hszi ()t tekintik. A Jüan ()-, a Ming- és a Csing ()-korban az ő értelmezései váltak a hivatalos tanítássá, s azok alapos ismeretét követelték meg a hivatalnokvizsgákon is.
Tartalomjegyzék
Kialakulása[szerkesztés]
A 3-4. századtól a konfucianizmus meggyengült, nem tudott lépést tartani az egyre szélesebb körökben terjedő taoista és buddhista tanokkal. A neokonfuciánus gondolkodók a buddhizmusból és taoizmusból merítve olyan sajátos konfuciánus rendszert alkottak, amely a taoizmus és buddhizmus által feltett ontológiai és metafizikai kérdésekre keresi a konfuciánus választ.
Előfutárainak a Tang-korban élt Han Jü () (768-824) és Li Ao (李翱; 772–841) tekinthetők, akik kísérletet tettek arra, hogy A nagy tanítás és A közép mozdulatlansága című konfuciánus klasszikusok újszerű értelmezésével magyarázattal szolgáljanak koruk problémáira. Han Jü () A tao ()ról (Jüan-tao () 《原道》) című írásában kifejti, hogy az, amit ő tao ()nak (道) nevez, nem az, amit a taoisták és a buddhisták egészen odáig tao ()nak neveztek. Szerinte a tao () az olyan mitikus uralkodók láncolatán jutott el egésze Konfuciuszig, mint Jao (), Sun () és Jü (), de a láncolat Menciusznál megszakadt. Az őt követő konfuciánusok már csak részleteket értettek belőle, de a lényeget elvesztették. Li Ao hasonló véleményt alkot A természet visszaállítása (Fu hszing su () 《復性書》) című művében, azzal kiegészítve, hogy a Konfuciusz unokája és tanítványa, Ceng-ce () által lejegyzett A közép mozdulatlansága még tartalmazza az igazi tanítást, de azt már senki nem érti. Li Ao maga úgy érezte, hogy ő maga ezen a művön keresztül képes felfogni az Igazságot, s így Menciusz örökébe lépni.[1]
Az öt mester[szerkesztés]
A neokonfucianizmus kialakulására alapvetően három gondolati irányzat volt hatással. A konfucianizmus mellett a taoizmusból és a buddhizmusból merítkezett. A neokunfuciánus gondolkodók számára a csan () és a buddhizmus egymás szinonímái voltak, a taoizmus pedig elsősorban a vallásos taoizmust jelentette, amelyben jelentős szerepet játszott a jin–jang () iskola kozmogóniai nézetei. Fung Yu-lan szavaival: „Ez a három gondolati irányzat korántsem volt egységes, sőt tanaik sok tekintetben ellentmondtak egymásnak. Ezért időbe telt, amíg a filozófusok egységet alakítottak ki belőlük, különösen azért, mert a rendszer nem egyszerűen egy eklektikus képződmény volt, hanem valódi homogén egész.”[2]
A neokonfucianizmus gondolatrendszere mintegy két évszázados formálódás után, majd a Szung ()-korban, a 11. században ölt formát öt olyan mesternek köszönhetően, mint: Csou Tun-ji () (周敦頤; 1017-73), Sao Jung () (邵雍; 1011-73), Csang Caj () (張載; 1020-77), Cseng Hao () (程顥; 1032-85) és Cseng Ji () (程頤; 1033-1107).
Csou Tun-ji () kozmogóniája[szerkesztés]
Csou Tun-ji () A nagy eredőpont ábrázatának magyarázata (Taj-csi tu-suo ()《太極圖說》) című rövid művében a Változások könyve alapján fejti ki saját kozmogóniai koncepcióját. E szerint a nagy eredőpont mozgásából alakult ki a jang (), lenyugvásából pedig a jin (). A jang ()ból és jin ()ből jött létre az öt elem (víz, fa, tűz, föld, fém), az öt elemből pedig a világ összes dolga. Szerinte a bölcsesség elérésének módja abban áll, hogy – a csan () szerzetesek hitvallásához hasonlóan – az embernek természetesen kell élnie és cselekednie.[3]
Sao Jung () kozmogóniája[szerkesztés]
Sao Jung () a nagy eredőpontot a tudattal azonosította, így minden dolog forrásának is ezt tartotta.[4]
Csang Caj () kozmogóniája[szerkesztés]
Csang Caj () szerint a nagy eredőpont nem más, mint a csi () (lehelet, pára, életerő), ami a szüntelen változás előidézője. Noha a lények különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, végső soron ugyanabból a szubsztanciából állnak. Ebből fakad egyetemes etikája: „az Ég az apám, a Föld az anyám, minden ember a testvérem, s minden a társam”.[5]
A két irányzat kezdete[szerkesztés]
A neokonfucianizmus idővel két fő iskolára vált szét, melyek Csang Caj () unokaöccseinek, Cseng Hao ()nak és Cseng Ji ()nek a nevéhez fűződnek. A fiatalabbik fivér. Cseng Ji () által elindított iskola majd Csi Hszi () munkásságával teljesedik ki. Ezt nevezték a „törvények” vagy „alapelvek” iskolájának (li-hszüe () 理學), de emellett Cseng ()–Csu ()-iskola (Cseng ()–Csu ()-hszüe () 程朱學) néven is emlegetik. Az idősebb fivér, Cseng Hao () által alapított irányzatot a „tudat” vagy „szellem” iskoláját (心學) Lu Csiu-jüan () (陸九淵; 1139-1193) vitte tovább, és majd Jang-ming () (王陽明; 1472-1529) filozófiájában teljesedik ki végső formájában. Fung Ju-lan szavaival: „A Cseng () fivérek nem minden tekintetben ismerték fel, hogy iskoláik között milyen jelentős eltérések vannak. Az igazi vita Csi Hszi () és Lu Csiu-jüan () között robbant ki, s mind a mai napig tart.”[6]
A Cseng () fivérek tanítása[szerkesztés]
Cseng Hao () és Cseng Ji () egyaránt azt vallották, hogy az élet és a tanulás célja az égi elv (tien-li () 天理) megőrzése és az emberi vágyak csökkentése, illetve megszüntetése. Ennek eléréséhez a tudat művelése szükséges az őszinteség és komolyság gyakorlása által. A két testvér nézetei azonban jelentősen különböztek. Cseng Hao () az emberségesség (zsen ()) fontosságát hangsúlyozta, szerinte az egyetemes elv az emberi tudatban rejtőzik, s a tudat kiterjesztése által ismerhető meg az Ég. Cseng Ji () viszont az elv (li 理) megértésére helyezte a hangsúlyt. A tudat művelésének első lépése az elv mibenlétének helyes megértése. Az elv örökké létezik, és változatlan időben és térben.[7]
Csu Hszi () tanítása[szerkesztés]
A korai mesterek tanítását Csu Hszi () (1130-1200) foglalta rendszerbe, így őt tekintik a neokonfucianizmus és különösen az „elv iskola” atyjának. Tanításai és a Négy könyvhöz írt kommentárjai meghatározták a konfucianizmus fejlődését a következő nyolcszáz évben. Filozófiájában az elv azonos a nagy eredőponttal, a tao ()val (道) és az Éggel. Az egyetemes elv mellett minden dolognak megvan a maga elve, amely azonban lényegét tekintve nem különbözik az egyetemes elvtől. Az elvhez szorosan kapcsolódik a dolgokat létrehozó anyagi erő (csi ()) fogalma, egyik sem létezhet a másik nélkül. Az emberi tulajdonságok attól függnek, hogy ki mennyire tiszta csi ()t kapott születésekor. A bölcs csi ()je teljesen tiszta, ám mindenki számára lehetséges a benne rejlő elv miatt, hogy megtisztítsa természetét.[8]
Lu Csiu-jüan () és Jang-ming () tanítása[szerkesztés]
A „tudat iskolájának” első kiemelkedő képviselője Lu Csiu-jüan () (陸九淵; 1139-1193), aki úgy gondolta, hogy a tudat a nagy eredőpont, ez tartalmazza az egész világot és minden elvet. Mivel a tudaton kívül nincs elv, így elveti a Csu Hszi () által javasolt külső dolgok kutatását, s a tudat vizsgálatát helyezi középpontba.
A „tudat iskolája” sokáig háttérbe szorult, s csak Jang-ming () (王陽明; 1472-1529) megjelenése után válik Csu Hszi () iskolájának komoly riválisává. Wang szerint mindenkiben benne rejlik a bölcs, csak a tudat megismerése visz el a megvilágosodáshoz, a külső dolgok, a klasszikusok boncolgatására nincs szükség.[9]
Hivatkozások[szerkesztés]
Megjegyzések[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- ↑ Fung 2003. 325., 426. o.
- ↑ Fung 2003. 327. o.
- ↑ Fung 2003. 327–331. o.
- ↑ Fung 2003. 332–337. o.
- ↑ Fung 2003. 337–340. o.
- ↑ Fung 2003. 341. o.
- ↑ Fung 2003. 342–354. o.
- ↑ Fung 2003. 355–369. o.
- ↑ Fung 2003. 370–382. o.
Irodalom[szerkesztés]
- ↑ Fung 2003.: Fung Yu-lan. A kínai filozófia rövid története. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963 3894794
- ↑ P. Szabó 2000.: P. Szabó Sándor. Zhou Dunyi kozmogóniai koncepciója és a Nagy Eredőpont ábrájának magyarázata. In: Hamar Imre (szerk.), Sinológiai Műhely 1. – Mítoszok és vallások Kínában. Balassi Kiadó, Budapest 2000, 66-77.
- ↑ Vasziljev 1977: L. Sz. Vasziljev. Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977. ISBN 963 280 475 9
- Kasznár Attila: A konfuciánus filozófia mint nagyhatalmi bázis: PUBLICATIONES UNIVERSITATIS MISKOLCIENSIS SECTIO PHILOSOPHICA XX:(1) pp. 179-192. (2016)
