Fernando de Noronha-szigetcsoport
| Fernando de Noronha és Rocas-atoll rezervátumok | |
| Világörökség | |
 | |
| Fernando de Noronha légifelvételen | |
| Adatok | |
| Ország | Brazília |
| Típus | Természeti helyszín |
| Kritériumok | VII, IX, X |
| Felvétel éve | 2001 |
| Elhelyezkedése | |
 Fernando de Noronha-szigetcsoport
Pozíció Brazília térképén
| |
| d. sz. 3° 51′ 27″, ny. h. 32° 25′ 47″Koordináták: d. sz. 3° 51′ 27″, ny. h. 32° 25′ 47″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fernando de Noronha-szigetcsoport témájú médiaállományokat. | |
Fernando de Noronha-szigetcsoport egy szigetcsoport az Atlanti-óceánban, 354 km távolságra Brazília partjaitól. Pernambuco állam különleges státuszú területe.
Földrajz és élővilág[szerkesztés]
A szigetcsoport nagyobb szigetei egy elsüllyedt hegység maradványai. A 21 kisebb-nagyobb sziget és kőszikla vulkanikus eredetű. Ennek a hatalmas vulkanikus alakulatnak az alapzata 756 m-rel a tenger felszíne alatt van. A legnagyobb sziget – amelyről a szigetcsoport a nevét kapta – hosszúsága 10 km, legnagyobb szélessége 3,5 km, területe 18 km², ez a szigetek összterületének 91%, a maradék területen Rata, Sela Gineta, Cabeluda és São Jose szigete Leão és Viúva szigetecskéivel osztozik.
A trópusi éghajlatra jellemzően két évszak van: az esős időszak januártól augusztusig, és a száraz évszak az év második részében. Sajnos, a szigetek eredeti szárazföldi növényzetét kipusztították, és ma főként kúszónövényekből és bokrokból áll. A gyümölcsfák, mint papaya, banán, tamarinduszfa, guava, és graviola, a kontinensről származnak.
A szigetek legfőbb vonzereje tengeri növény- és állatvilága, a tengeri teknősök, delfinek, viharmadarak, és más állatok. A szigeteken két endémikus madárfaj él, a noronhai elénia (Elaenia ridleyana) és a noronhai lombgébics (Vireo gracilirostris). A fő szigeten mindkettő jelen van, a noronha lombgébics Ratán is. További őshonos faj a fülfoltos gerle egy alfaja, az avoante (Zenaida auriculata noronha). Ebben a régióban található a trópusi Dél-Atlanti-óceán összes szigete közül a legnagyobb és a legfontosabb tengerimadár-költőhely. A fregattmadár, vöröscsőrű trópusimadár és fehérfarkú trópusimadár, piroslábú szula, fehérhasú szula és álarcos szula, barna és fekete noddi található a szigeteken. Sok bevándorló faj szintén látogatja a szigeteket, mint az amerikai pettyeslile, az ezüstlile, a kőforgató és a fenyérfutó. Őshonos emlős nincs a szigeteken, az egyetlen endemikus rágcsáló, a Noronhomys vespuccii régen kipusztult, csak csontmaradványok alapján ismert.
Történelem[szerkesztés]
A szigetvilág felfedezése körül sok vita volt, de napjainkban a történészek a felfedezést a Fernão de Noronha által 1501-1502-ben vezetett expedíciónak tulajdonítják. A szigetek első leírását Amerigo Vespucci készítette 1503-ban. 1534-ben az angolok elfoglalták a Fernando de Noronha-szigetcsoportot, majd 1556 és 1612 között a franciák tartották uralmuk alatt. 1628-ban a hollandok érkeztek a szigetre, akiket két évvel később kiszorított a Rui Calaza Borges által vezetett spanyol-portugál hadjárat. A hollandok 1635-ben visszafoglalták, és egy kórházat építettek csapataik számára, akik elfoglalták Északkelet-Brazíliát, a brazil partvidéket Rio Sao Francisco és Maranhão között. Ebben az időben a szigeteket Pavonia néven ismerték, a névadó Michiel de Pauw volt, a Holland Nyugat-indiai Társaság egyik elnöke. A terület holland fennhatóság alatt állt közel húsz évig, majd a portugálok visszafoglalták.
A Francia Kelet-indiai Társaság 1736-ban a szigetet teljesen elhagyatva és lakatlanul találta, megvásárolta és új nevet adott neki: Dauphine-sziget. De már 1737-ben a franciákat kiűzték, és Fernando de Noronha véglegesen portugál tulajdonba került. Elkezdődött a sziget erődítéseinek kiépítése. A tíz stratégiai, kikötésre alkalmas ponton erődöket emeltek, kilencet a fő szigeten, egyet São Josén, a Saint Anthony-kikötővel szemben. 1770 körül alapították az első állandó települést, Vila dos Remédiost. Brazília függetlenné válása után a szigetek jelentősége csökkent.
A 20. század elején a szigetekre érkeztek az angol, a francia és az olasz távírótársaságok képviselői. 1942-ben, a II. világháború alatt a szigetcsoport a Rocas-atollal és a Szent Péter és Pál-sziklákkal szövetségi területet alkotott, és a helyi börtönbe politikai és köztörvényes rabokat küldtek. 1988-ban a szigetcsoport területének megközelítőleg 70%-át tengeri természetvédelmi területté nyilvánították. 1988. október 5-én a szövetségi terület megszűnt, és a szigetek Pernambuco állam fennhatósága alá kerültek, kivéve a Rocas-atollt, amely Rio Grande do Norte államhoz került.
Napjainkban Fernando de Noronha gazdaságának húzóereje az idegenforgalom, az érzékeny ökoszisztéma miatt bizonyos korlátozásokkal. A szigetcsoport tudósok figyelmének tárgya, tanulmányozzák növényvilágát, állatvilágát, geológiáját stb.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
_-_en_-_colored.svg)
|
