Szonettek (Shakespeare)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szonettek
Az első kiadás címlapja
Az első kiadás címlapja
Szerző William Shakespeare
Eredeti cím Shakespeare's sonnets
Ország  Anglia
Nyelv Angol nyelv
Műfaj szonett
Kiadás
Kiadó Thomas Thorpe
Kiadás dátuma 1609
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szonettek témájú médiaállományokat.

Shakespeare-t elsősorban drámaíróként tartjuk számon, azonban szonettjei kétségtelenül az angol irodalom egyik legtöbbet olvasott költeményei. Az 1592 és 1598 között íródott 154 szonettjét később egy gyűjteménybe foglalták. 1609. május 20-án Thomas Thorpe jelentette meg először a műveket, a szerző hozzájárulása nélkül, úgynevezett kvartó/negyedrét-kiadásban. A későbbi szerzői dedikációban szereplő ” T.T.” monogram valószínűleg az ő nevét fémjelzi, azonban a „Mr W.H.” ajánlásra vonatkozó rövidítés megfejtésére egyelőre csak találgatások vannak. Az első 126 szonett a fiatal költőnek  a további 28 pedig egy titokzatos hölgynek szólnak.

A szonettek témái[szerkesztés]

Bár a szonettek összefüggő egységet alkotnak, nem minden esetben tekinthetők folytatólagosnak[1] Leginkább kettes, hármas egységekben, kisebb ciklusokban figyelhetőek meg tartalmi összefüggések. Atkins szerint a szonettek a Shakespeare korában fellelhető sokszínű homoszexuális és heteroszexuális szerelemhez, szenvedélyes baráti szeretethez kötődő mélyebb érzések formáit tárják fel: csodálat, kötődés, féltékenység, kiábrándultság, empátia és a másik hiányából fakadó űr.[2] Az első tizenhét szonettben a költő a Szépség motívumát vizsgálja egy barátjával kapcsolatban, akit ennek az adunak a házasságkötésben való kamatoztatására sarkall. A Szépség elvont fogalomként jelenik meg, nem mint az anyagi világ produktuma.[3] Az első szonett tartalma előrevetíti a ciklus további 16 szonettjének legfőbb témáit.  A költő bibliai képpel („szaporodjatok és sokasodjatok”) próbálja meggyőzni barátját, hogy ne csak önmagának éljen, hanem örökítse tovább szépségét, hiszen az idők során ez a kvalitás veszíthet értékéből.[3] Egymással szembe állítja a halhatatlanság és a halandóság motívumait, ami szintén a meggyőzés egy eszköze. Bár a megalapozott válasz a barát kilétére vonatkozóan hiányzik, az irodalomtörténészek gyakran azonosítják az ajánlásban megjelölt „Mr. W. H.”  személyével.[4] Továbbhaladva a szonettek ciklusában a petrarcai hatás és témaválasztás figyelhető meg.[5] Később, megjelenik a költő féltékenysége a „Rivális Költővel” kapcsolatban, illetve a szépség motívum immár egy egzotikus, igéző női alakkal, a „Fekete Hölggyel” kapcsolatban tér vissza a művekben.[6] Későbbi szonettekben fellelhető a hiány fogalma, mely egyrészt a költő (43-45, 48,50-52. szonett), másrészt a barát távollétéből fakad (58-61. szonett). Szó esik a költészet erejéről is, mely a költő számára a halhatatlanság egy eszközét testesíti meg.[5]

Shakespeare szonettjei sok megválaszolatlan kérdést hagytak maguk után. Sokat vitatott téma a költő barátjához fűződő szenvedélyes viszonya.[7] Az első tizenhét vers egy női barátra utal, azonban később (13.szonett) egyértelműen megcáfolja ezt a költő.[8] Szabó Lőrinc fordítás alatt készített jegyzeteiből kiderül, hogy a szerelem és szeretet szavak helyes alkalmazása ebben az értelemben nagy kihívást jelentettek számára.

Ajánlás[szerkesztés]

A szonettek ajánlását, „Mr W. H.” kilétét máig nem sikerült tisztázni. Az egyik magyarázat Southampton grófjára, a fiatal Henry Wriothesley-re utal, aki a Vénusz és Adonisz valamint a Lukrécia meggyalázása verseinek  címzettje, illetve azóta cáfolt feltételezések szerint Shakespeare szeretője lehetett.[9] Felmerül Pembroke grófjának, William Herbertnek a neve is, aki kora kiemelkedő patrónusaként sokáig a legvalószínűbb személyként jelent meg az irodalomtörténetben.[10] Sydney Lee a Shakespeare élete című könyvében azonban ezt már a 19. század végén cáfolta Herbert szüleinek levelezésére és az ebből kiderült előre elrendezett házasságára alapozva. Mivel a frigy Shakespeare számára is tudható volt, így a ciklus kezdő szonettek tematikája kizárja a patrónust, mint lehetséges címzettet.[11] A ’Mr” megszólítása továbbá egy rangját vesztett nemes megszólítása is utalhat, mely csak feltevésként maradt fent.[12] Egyéb teóriák, az önreflexió megjelenésére alapozva pedig a barátot magával Shakespeare-rel azonosították. A kezdőbetűk magyarázata ez esetben „William Himself”, azaz „William személyesen” lehet.[13]

Formai sajátosságok[szerkesztés]

Henry Wriothesley, Southampton grófja

Rímek szempontjából Shakespeare szonettjei a Henry Howard, Surrey grófja által létrehozott mintára, az ABAB CDCD EFEF GG struktúrára épülnek. Shakespeare az ABBA CDDC rímet és olasz sextettet teljesen figyelmen kívül hagyta.[14] Azzal, hogy ezt a formát csak esetenként bontja meg, Shakespeare kevésbé tűnik kísérletezőnek, mint kortársai. A ritka eltérések szinte kivétel nélkül a szonettben megfogalmazott események és érzelmek hatásának növelésére szolgál.[15]

Shakespeare tizenkilenc szonettjében az oktáv rímei megismétlődnek a végső sextettben, ám ez a 135. szonettet leszámítva valószínűleg nem előre eltervezett. A 135. szonett ritmusa ABAB BCBC ADAD AA, ez az eltérés a vers erkölcstelen témájának egy megerősítője, továbbá a végső AA rímet maga a „Will” név szolgálja.[16]

A másik szokásostól eltérő szonett a 46. számú, melynek sextettje EFEF FF, és ügyetlenségre vall, melyet Shakespeare valószínűleg így tervezett.[17]

Az, hogy 154 szonettjének csak töredéke különbözik felépítésében a hagyományos angol szonettétől, arra utal, hogy Shakespeare elfogadta a 4+4+4+2 struktúrát. A szonett tartalma igazodik a külön oktávok terjedelméhez, így mind a három más érzést kelt az olvasóban. Ezt a tartalmi elkülönítést csak a 89., 156., valamint a 151. bontja meg, valamint a 66., amely felsorolás lévén a 4+4+4+2 struktúrából 12+2 válik.[18]

A 126. és 99. szonettjei formailag nem felelnek meg szonettnek, ugyanis az első tizenkét sorból, a második tizenöt sorból áll. A 145. ezzel ellentétben a megfelelő számú sorral rendelkezik, viszont tetrameterekből áll össze.[19]

Bár a forma viszonylag változatlan, szonettek tartalmának felépítése rendhagyó. Az első sorokban a gondolat még könnyed és lassú, majd a metaforák feltűnése felgyorsítja, a végén pedig hirtelen újra lelassul.[20]

A szonettek magyar kiadásai[szerkesztés]

Shakespeare összes szonettjét nyolc fordító kísérelte meg magyar nyelvre átkölteni.

Szász Károly először csak néhány szonettet fordított le. A 46. és a 47. szonett 1859. március 27-én jelent meg a Nővilág című lapban, a 87. és 130. szonett 1859. március 29-én a Divatcsarnokban. 1860-ban Szász Károly csatlakozott a Kisfaludy Társaság Shakespeare fordítási kísérletéhez Győry Vilmos, Lőrinczi Lehr Zsigmond és Szűcs Dániel oldalán. Lőrinczi tíz szonettet fordított le halála előtt, Szűcs munkájáról pedig nincsenek adatok.[21] A végleges fordítást már csak Szász és Győry készítette el, mely 1878-ban jelent meg a Shakespeare minden munkái sorozat részeként, Shakespeare vegyes költeményei címen. Szász Károly fordításai általában pontosan követik Shakespeare gondolatmenetét,[22] formailag és szerkezetileg az eredetihez hű.[23] Munkája gyengepontja a költői képek erőtlen visszaadása,[24] és szonettekben megjelenő hangulatkifejezések figyelmen kívül hagyása.[25]

Fordítótársa, Győry Vilmos megpróbálta Shakespeare költői képeit lefordítani, de erőfeszítése sikertelenül zárult:[26] a metaforákat néhol jelzőkkel helyettesítette,[27] Shakespeare szójátékait figyelmen kívül hagyja.[28] Fordítása tartalmilag pontatlan, a nehezen érthető szavakat kihagyja, vagy homállyal hidalja át.

A szonettek második teljes fordítása Ferenczi Zoltán nevéhez köthető,[29] és munkáját a mai napig elismerés övezi.[30] Fordításai először a Magyar Shakespeare-Tár periodikumban jelentek meg rendszeresen, 1916 és 1919 között.[31] Ferenczi fókuszában nem csak a szóhűség áll, ragaszkodik a képek és mondatszerkezetek megtartásához is, ez azonban gyakran magyar nyelvtől idegen mondatokhoz vezet.[32]

Szabó Lőrinc 1921-ben fejezte be a szonettek teljes fordítását, Babits Mihály stílusát példaként maga előtt tartva.[33] Szabó színvonalas fordításának nyitja, hogy a szonettekkel összefüggésben tanulmányozta Shakespeare életrajzát, valamint a filológiai és szövegértelmezési problémákat jegyzetekbe gyűjtötte a szonettek végén. Ez a kutatómunka elősegítette a szonettek lényegének megértését és átérzését.[34] A nyelv és a stílus az első fordításban nem hű az eredetihez, de a gondolati és érzelmi tartalom igen. Szabó fordítása azért sikeres a ma napig, mert tehetséges költő volt, aki részletes munkát végzett. Elődeivel ellentétben Szabó Lőrinc sikeresen ülteti át a metaforákat, ugyanis nem az elemek fordítására koncentrál, hanem arra, amit a költői kép ki akar fejezni.[35] A nyelvi játékokat is jól adja át, még ha azok nehéznek is bizonyulnak: a 135. és 136. szonettben Shakespeare a William becézésével, a „Willy”-vel űz szójátékot, ez pedig csaknem lehetetlenné teszi a tartalom megfelelő átadását. Szabó a 18. században használt „vili”, vagyis „tündér” kifejezés segítségével hidalja át a problémát,[36] bár ez jelentősen finomít a szonett eredeti, erotikus tartalmán.[37]

Szabó Lőrinc fordítása csak két kiadást élt meg, ugyanis a fordító a szonettek szinte teljes átírásán dolgozott. Mielőtt az újrafordított szonettciklus kétnyelvű kiadása 1948-ban megjelent volna, Szabó közzétett 21 új szonett fordítást az Örök barátaink első kiadásában, 1941-ben.[38] Szabó szigorúan javítja ki hűtlenségeit, hogy szinte szó szerint adhassa át az eredetit.[39] A szavak átírásával eléri, hogy a költői képek még konkrétabbá váljanak.[40]

1943-ban jelent meg Pákozdy Ferenc teljes szonett fordítása. Pákozdy mindössze 90 nap alatt készült el a fordítással,[41] így munkája szabadfordításnak számít.[42] Túl gyors munkájának következménye, hogy némely szonett értelme elferdül,[43] a költői képek nem azt fejezik ki, amit az eredeti szöveg.[44]

Keszthelyi Zoltán fordítása ugyancsak 1943-ban készült el, majd javításokat követve újra kiadásra került 1959-ben. Keszthelyi a szonettek költői értékének visszaadására összpontosított, ám ez a szonettek jelentésbeli változásához vezetett.[45]

Justus Pál fordítása 1956-ban jelent meg kétnyelvű kiadásban,[46] melyen a Rajk-per vádlottjaként a börtönben dolgozott. Munkáját csak a szonettek Oxford kiadásának és egy zsebszótárnak segítségével végezte el. Bár a fordítás nem szöveghű, Justus egyszerű hangvétele lehetővé teszi számára a finomabb hangvételű szonettek hangulatának sikeres átköltését.[47] A szonettek képeinek visszaadásában már nem ér el ilyen sikert, gyakran lerövidíti Shakespeare részletesen kifejtett képeit.[48] Justus sikeresen adja vissza Shakespeare szóismétléseit, szójátékait és a szándékos kétértelműségeit. Justus érdeme, hogy a 135. szonett kommentárában a „Will” szó más fordítók által nem ismert jelentését ismerteti: „tájnyelven nemiszerv”.[49] Ennek tudatában a szonett obszcén értelmezését jobban adja vissza, mint bármelyik őt megelőző fordító.[50]

A legfrissebb fordítás Csillag Tibor alkotása, melyet 2015-ben a Petit Real Könyvkiadó adott ki.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Atkins, Carl D: Shakespeare's Sonnets: With Three Hundred Years of Commentary. (angolul) Medison: Fairleigh Dickinson University Press. 2007. 11. o.  
  2. Atkins, Carl D: Shakespeare's Sonnets: With Three Hundred Years of Commentary. (angolul) Medison: Fairleigh Dickinson University Press. 2007. 135. o.  
  3. a b Atkins, Carl D: Shakespeare's Sonnets: With Three Hundred Years of Commentary. (angolul) Medison: Fairleigh Dickinson University Press. 2007. 12. o.  
  4. Atkins, Carl D: Shakespeare's Sonnets: With Three Hundred Years of Commentary. (angolul) Medison: Fairleigh Dickinson University Press. 2007. 34–35. o.  
  5. a b Shakespeare, William, and Katherine Duncan-Jones: Shakespeare's Sonnets. (angolul) London: Arden Shakespeare. 2001. 55. o.  
  6. Szabó T. Anna: Shakespeare szonettjei : elméletek. Budapest (ELTE): (kiadó nélkül). 2014. 4–6. o.  
  7. AT 128-134. oldal
  8. AT 36. oldal
  9. Holden, Anthony. (2002.április 21.). „Shakespeare's 'True Love'” (angol nyelven). The Guardian.  
  10. AT 25. oldal
  11. AT 23. oldal
  12. AT 23-25. oldal
  13. AT 35. oldal
  14. SP 157. oldal
  15. SP 157. oldal
  16. SP 157. oldal
  17. SP 157. oldal
  18. SP 157. oldal
  19. SP 157. oldal
  20. SP 158. oldal
  21. É.K 11. oldal
  22. É.K 15. oldal
  23. É.K 25. oldal
  24. É.K 15-16. oldal
  25. É.K 21. oldal
  26. É.K 37. oldal
  27. É.K 35. oldal
  28. É.K 32. oldal
  29. É.K 43. oldal
  30. É.K 44. oldal
  31. É.K 43. oldal
  32. É.K 44. oldal
  33. É.K 55. oldal
  34. É.K 57. oldal
  35. É.K 66. oldal
  36. É.K 69. oldal
  37. É.K 70. oldal
  38. É.K 122. oldal
  39. É.K 124. oldal
  40. É.K 131. oldal
  41. É.K 88. oldal
  42. É.K 83. oldal
  43. É.K 85-86. oldal
  44. É.K 94. oldal
  45. É.K 102. oldal
  46. É.K 195-166. oldal
  47. É.K 169. oldal
  48. É.K 173. oldal
  49. É.K 179. oldal
  50. É.K 180. oldal

Források[szerkesztés]

  • AT: Atkins, Carl D: Shakespeare's Sonnets: With Three Hundred Years of Commentary. (angolul) Medison: Fairleigh Dickinson University Press. 2007. ISBN 978-0838641637  
  • SP: Spiller, Michael RG. ed: The Development of the Sonnet. (angolul) (hely nélkül): Taylor & Francis e-Library. 1992. ISBN 978-0415087414  
  • É.K: É. Kiss Katalin: Shakespeare szonettjei Magyarországon. Budapest: Akadémia Kiadó. 1975. ISBN 9630507099