Diakónus Leó
| Diakónus Leó | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 950 körül |
| Elhunyt | 992 után |
| Ismeretes mint |
|
| Nemzetiség | görög |
| Pályafutása | |
| Szakterület | történettudomány |
| Kutatási terület | egyetemes történelem |
| Jelentős munkái | Történelem |
Diakónus Leó (ógörögül: Λέων ὀ Διάκονος, latinul: Leo Diaconus), (950 körül – 992 után) középkori bizánci történetíró.
Leóról mindössze annyit lehet tudni, hogy a bizánci császári udvarhoz tartozott, és elkísérte II. Baszileiosz bizánci császárt a bolgárok elleni egyik hadjáratába, és ekkor ki híján a bolgárok fogságába került.
Történeti műve a 959-től 975-ig terjedő rövid időt dolgozza fel részletesen. Leó tudatosan kapcsolódik a kora bizánci kor monográfiáihoz; beszédeket, leveleket illeszt beszámolójába, állhatatosan törekszik az objektivitásra. Nem befolyásolja uralkodóinak szempontjaː nyíltan meri bírálni Baszileiosz édesapját II. Rómanoszt, és elismeréssel ír az utána uralkodó – nem a Makedón-dinasztiába tartozó – Niképhorosz Póhaszról, illetve az ugyancsak külső családból jött, Baszileiosz kiskorúsága idején erőszakosan uralomra jutott Jóannész Tzimiszkészről.
Leó művének nyelvezetében is a korai bizánci írókat, Agathiasz és Theophülaktosz Szimokattész túldíszített, költői szavakban bővelkedő stílusát igyekezett utánozni – nem sok sikerrel. Nyelvezete inkább a Szentírás egyszerűbb stílusában való jártasságra vall. Mindamellett krónikájának egy-két csúcsponti helyén (pl. Niképhorosz meggyilkolásának leírásakor) képes a drámai feszültség teremtésére, megrendítő hatású leírásokra.
Forrás[szerkesztés]
- Kapitánffy István – Caruha Vangelió – Szabó Kálmán: A bizánci és az újgörög irodalom története, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-282-093-2, 106 p
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
|
