Tápiógyörgye

	Tápiógyörgye
	; Tápiógyörgye címere
	; Tápiógyörgye címere
	Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Közép-Magyarország
Megye	Pest
Járás	Nagykátai
Jogállás	község
Polgármester	Varró István (független)
Irányítószám	2767
Körzethívószám	53
	Népesség
Teljes népesség	3384 fő (2015. jan. 1.)
Népsűrűség	62,8 fő/km²
	Földrajzi adatok
Terület	53,31 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	Tápiógyörgye Pozíció Magyarország térképén
	é. sz. 47° 19′ 60″, k. h. 19° 57′ 00″Koordináták: é. sz. 47° 19′ 60″, k. h. 19° 57′ 00″
	Tápiógyörgye Pozíció Pest megye térképén
	Tápiógyörgye weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Tápiógyörgye témájú médiaállományokat.

Tápiógyörgye község Pest megyében, a Nagykátai járásban.

Fekvése[szerkesztés]

Budapesttől kb. 80 km-re, Szolnoktól félórányi autóútra fekszik. A Tápiószelén áthaladó 311-es főútba a Györgyei úton keresztül csatlakozik. A Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonalon fekszik Tápiógyörgye vasútállomás.

2005-től a község több pályázatot is megnyert, a támogatásokból pedig komoly fejlesztéseket hajtottak végre.

Története[szerkesztés]

1220-ban említik először hivatalosan a falu létezését a Váradi Regestrumban.

13–16. század[szerkesztés]

A tatárjárás teljesen elpusztította a falut, emiatt a 13-14. században lakatlan volt. A 15-16. században újra kezdett benépesülni a kedvező földrajzi helyzete miatt. Mai területén a tatárjárás után még további két település is helyet foglalt: Megyer és Füzesmegyer.

16–17. század[szerkesztés]

A 16. század elején a Dobroviczky és Podmaniczky család birtokolta a falut. 1528-ban a Dobroviczky család birtokát a király Werbőczy Istvánnak adományozta. Az 1540-es években török megszállás alá került, de egészen a 16. század végéig főleg növénytermelésből és állattenyésztésből élő közösség lakta. A 16. század végén dúló tizenöt éves háborúban teljesen elnéptelenedett.

17–19. század[szerkesztés]

A falu újratelepítése 1730-tól kezdődött el. Ezekben az időkben Huszár József, Bencsik József és a Prónay család birtokaihoz tartozott. Az ő közbenjárásukra a Felvidékről palóc nyelvjárást beszélő magyarok és kisebb számban szlovák telepesek költöztek a faluba. A település urbáriumát 1770-ben hitelesítették. A II. József uralkodása idején megtartott első magyar népszámlálás szerint 316 család, 1773 fő élt Tápiógyörgyén. Fényes Elek 1851-ben írott tudósítása szerint 2742 fő élt akkor a faluban, s a Tápión nagy értékű vízimalom működött. A katolikus plébánia 1780-ban önállósodott, ekkortól írják az egyházi anyakönyveket. 1860-ban felépült a katolikus templom, amelynek védőszentjévé Szent Annát választották. Építésze a soproni Storno Kálmán volt. Még ebben az évtizedben a Táfler-Györgyey család megvásárolta a birtokokat és a falu közepén egy 20 holdas parkkal körülvett kastély építésébe kezdett. A kastély 1892-ben épült fel. 1897-ben a falu egy Szent Orbán szoborral gazdagodott.

Az első- és második világháború alatt[szerkesztés]

Az első világháború alatt 817 főt soroztak be katonaságba, ebből 142-en elestek.

1920 elején a Nagyatádi-féle földreform alkalmával, 1813 kataszteri holdat osztottak szét. Érdekességképpen megjegyzendő, hogy akkoriban Tápiógyörgyének 6 asztalosa, 5 cipésze, 2 bognára, 5 borbélya és 1 bádogosa volt. Autója 2 személynek, cséplőgépe pedig 13-nak volt. A faluban gőz- és vízimalom is működött, továbbá egy téglagyár is.

A második világháborúig az alábbi szövetkezetek alakultak meg:

Önkéntes Tűzoltóság
Kisgazdakör
Iparos Kör
Olvasókör
Hitelszövetkezet
Hangya szövetkezet
Tejszövetkezet

A második világháború idején, 1944. november 11-én foglalták el a falut az oroszok. Körülbelül 400 lakóház meg is sérült a németek kiűzése közben. A harcokban 28 szovjet, 18 német és 1 magyar katona lelte halálát. 4 nappal az orosz megszállás előtt, november 7-én a németek agyonlőtték dr. Kandel Henrik orvost.

A rendszerváltásig[szerkesztés]

1945 tavaszán létrehozták a falu nemzeti tanácsát, ugyanebben az évben megalakult a földművesszövetkezet, s az újabb földreformban 3700 kataszteri holdat osztottak szét az igénylők között. 1949-ben a faluba bevezették a villanyáramot, 1950-ben pedig megalakult a községi tanács.

Az 1950-1960-as években új iskola épült, szolgálati lakásokat és tornatermet létesítettek. Ezekben az években látták el aszfaltburkolattal az utak nagy részét, artézi kutakat fúrtak és ekkorra kezdte meg működését a községi zeneiskola is.

1977-ben létrejött az Öregek Napközi Otthona a Györgyey-kastély helyén, 2 évre rá pedig egy 30 gyermek számára foglalkozást biztosító bölcsődét hoztak létre. Ugyanebben az évben átadták a Faluházat, melyben helyet kapott a községi könyvtár és egy színházterem.

Napjainkban[szerkesztés]

1993-ban bevezették a földgázt. 1996-ban kiépítették a telefonhálózatot. 2005-ben 1. helyezést ért el a község a Magyarországi Falumegújítási versenyen. 2006-ban 2. helyezett lett az Európai Falumegújítási megmérettetésen. 2007-ben a legvirágosabb magyar falu lett és hazánkat képviselve az Entent Floral európai környezet szépítési versenyen, 2. helyezést ért el.^[3]^[4]^[5]

Közélete[szerkesztés]

Polgármesterei[szerkesztés]

Jelenleg

Varró István (független)

Korábban

Józsa László

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,4%-a magyarnak, 1,9% cigánynak, 0,4% németnek, 0,2% románnak mondta magát (14,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 52,7%, református 6,1%, evangélikus 0,9%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 11,5% (27,5% nem nyilatkozott).^[6]

Turizmus[szerkesztés]

Ifjúsági tábor és Erdei iskola[szerkesztés]

A strandkert területén a táborozók rendelkezésére 5 db tizenkét személyes kőház áll. Itt különböző, a természettel kapcsolatos programokban vehetnek részt a kirándulók (pl. az 5 km hosszú Bíbic-tanösvény 6 állomáson mutatja be a terület élővilágát).^[7]

Kalandok a pusztában[szerkesztés]

A pályázatot 2009-ben nyerte meg a község. A pályázaton nyert összegből új pihenőhelyeket alakítottak ki a túraútvonalak mentén, ahol a táj hangulata jól átérezhető, valamint a természet védett körülmények között figyelhető meg, nem háborítva az élőhelyeket és az élőlényeket.^[8]

Falumúzeum[szerkesztés]

A Falumúzeumnak ma helyet adó épületet 1883-ban építették és akkoriban katolikus tanítók laktak benne. 1983-ban Varró István tanácselnök nyitotta meg, múzeumként. 2003 nyarán 1 millió forintból felújították a múzeum épületét (elsősorban a tetőszerkezetet).^[9]

Strandfürdő[szerkesztés]

A strandfürdő nyaranta működik.^[10]

Tájvédelmi körzet[szerkesztés]

1998-ban megalakult a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet. Ide tartozik a Gulya-gyep, amelyet megvásárolt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága, így a nyár végén akár két hónapot is a területen tölt az Igazgatóság szürkemarhagulyája.^[11]

Intézmények[szerkesztés]

Kazinczy Ferenc Általános Iskola[szerkesztés]

Táby Ferenc volt az első tanító Tápiógyörgyén, az ő visszaemlékezése szerint 1742-ben kezdődött meg az oktatás, de a falu első iskolája csak 1781-ben épült meg és 1828-ig üzemelt. Ezt több iskolaépület és bővítés is követte. A jelenlegi épületet 1975-ben emelték, 10 tanteremmel és 2 emelettel. 1988-ban kibővítették újabb 12 teremmel. 2003-ban új tetőt építettek az egész iskola fölé, ezzel kialakítva a modern számítástechnikai teremmel, előadóteremmel és további tantermekkel ellátott 3. emeletet.^[12]

Kastélykert Óvoda[szerkesztés]

Az első óvoda 1953-ban alakult a községben. 2007-ben a régi épület helyére új került, ekkor vette fel a "Kastélykert Óvoda" nevet is. Az új óvoda, a magyar óvodai nevelés nemzetközileg elismert gyakorlatára, a 3-6 éves korú gyermekek igényeinek megfelelően, a helyi sajátosságok figyelembe vételével épült.^[13]

Bartók Béla Zeneiskola[szerkesztés]

1976. január 5-én alakult meg az intézmény. Ekkor még 16 zenetanártól 319 növendék tanult itt. 1991. szeptember 1-jétől önálló iskolaként működik. A zeneiskola évente három hangversenyt ad, amelyek a község kulturális programjainak kiemelkedő eseményeivé váltak.^[14]

Községi Könyvtár[szerkesztés]

1908-től 1950-ig működött Tápiógyörgyén az Iparos Kör, amely kb. 500 kötetes könyvtárral rendelkezett. Ez volt akkoriban a község legnagyobb gyűjteménye. A község könyvtára 1950-ben alakult a Zöldmező Mg. Tsz. irodája helyén, ekkor 168 kötete és 25 beiratkozott olvasója volt. 1960-tól a Községháza udvarán lévő kis épületben kapott helyet, amely nagyon rossz állapotban volt. 1978-ban átadták a Faluházat és a könyvtár is átköltözött oda a 17.000 kötetes állományával. 1985-ben már több mint 20.000 kötet könyv, 400 db hanglemez, 50 féle folyóirat állt az olvasók rendelkezésére. 2006-ban felújították a Faluházat és vele együtt a Községi Könyvtárt is. Külön kialakított, üvegfallal elzárt részen 5 számítógép kapott helyet.^[15]

Gondozási Központ[szerkesztés]

1977-ben alapították meg Öregek Napközi Otthona névvel. 1987-ben új épülettel bővítették. 1990-ben összevonták a két épületet és a gazdasági okokból bezárt bölcsőde helyére költöztették.^[16]

Pokoltanya[szerkesztés]

Tápiógyörgye külterületén fekvő tanya. A neve állítólag onnan ered, hogy a sóút mellett található, ahol az erdélyi bányákból hordták Pestre a sót. A visszaemlékezések szerint ezen a környéken lestek az utazókra a betyárok, élükön Rózsa Sándorral. A sóúton járó kereskedők azt mondogatták, hogy: "Ha elhagyjuk ezt a környéket, vége a pokolnak!". Így ragadt a tanyára a Pokoltanya elnevezés. Az 1900-as évek elején a terület Léderer Bernát báró tulajdonában volt. Saját iskolája és kápolnája is volt. A báró a II. világháború előtt eladta és emigrált. A háború közben és után a tanyasiak bekényszerültek Tápiógyörgyére, ugyanis az állam nem támogatta a tanyák közművesítését. 1996 tavaszától, a tanya felújítása után lovasoktatást és gyerektáborokat szervez itt egy család.^[17]

Testvérvárosai[szerkesztés]

Jelenleg a községet három testvárvárosi kapcsolat fűzi más Európai településekhez.^[18]

1987-től: Dosolo, Olaszország

Egy olasz baráti társaság már 1971-ben Tápiógyörgyén vadászott. Az itteni lakosok kedvességükkel és vendégszeretetükkel örök emléket adtak nekik, ezért az egyikük megszervezte a tanácselnök és a párttitkár segítségével Dosolo és Tápiógyörgye testvérvárosi kapcsolatát.

1990-től: Torockó, Románia

Az 1989-es romániai forradalom megsegítésére Tápiógyörgye lakosai segélyszállítmányt indítottak Torockóba, ahol az akkor rettegésben élő emberek óriási örömmel fogadták azt. Ennek hatására azonnal mindkét félben megfogalmazódott a testvérvárosi kapcsolat kialakítása iránti igény.

1996-tól: Wünnewil-Flamatt, Svájc

Az akkori svájci magyar nagykövet, Dr. Ódor László ajánlásával és segítségével alakult ki ez a kapcsolat.

A tápiógyörgyei kisvasút ("Kutyavasút")[szerkesztés]

A Györgyey család élénkebben szerette volna bekapcsolni a birtokait az ország gazdasági vérkeringésébe. Két kisvasutat is építtettek, az egyik Pokoltanyát a másik pedig a mai Újszilvás területén elhelyezkedő birtokokat kapcsolta a Budapest-Újszász-Szolnok főpályához. Györgyey Illés 1914 februárjában nyújtotta be a képviselő-testület elé a kérelmét a kisvasút megépítésére vonatkozóan. Azért volt szükség vasúti szállításra, mert az utak esős időben nem voltak alkalmasak áruszállításra. A kérelmet elfogadta a testület, azonban arra nem adtak engedélyt, hogy a beruházáshoz igénybe vegyék és leszűkítsék a földutakat. E miatt pereskedés kezdődött a földbirtokos és a község között. Végül 1916-ban a belügyminiszter engedélyt adott az utak használatára vasútépítés céljából, cserébe pedig Györgyey Illés a Tápión átjárást biztosító Nagyhíd és a vasútállomás közti útvonalon járdaépítésre átengedett 1-1 méter széles földcsíkot. A MÁV központi irattára szerint az építés 1925-ben zajlott.

A Tápiógyörgye és Újszilvás között haladó műút Abony-Újszász felé eső oldalán még ma is megtalálható a régi töltés. Több helyen is kitérőket létesítettek a kétirányú közlekedés miatt. Az Illike árok felett egy 4,2 m hosszú fahídon haladt át a sínpár.

1928. november 3-án egy tragikus baleset történt a vasúton. Az állomáshoz több hektoliteres hordókban szállították a bort este, amikor világítás nélkül ugyan azon a vonalon szembe jött egy másik fogat. Az összeütközés következtében egy 17 éves lány életét vesztette. A vasúti kocsik vontatását az utolsó idők kivételével lovakkal oldották meg. A TSZ idejében dízelüzemű mozdonyok váltották le a lovakat. Az utasszállításra is a teherkocsikat használták, pl. az oldal nélküli változatot. Ennek díja a II. világháború után 1 forint volt. A vagonokban többnyire cukorrépát vagy a kláratelepi pincészet boroshordóit szállították. 1944 őszén az iparvágányt felrobbantották a németek, a helyreállítás még a tél folyamán megkezdődött.

1949-ben a kisvasút összesen 45 db. kocsival működött:

5 db. 3,2 tonnás, 4 tengelyes fék nélküli nyitott platós kocsi
8 db. 2,5 tonnás, 2 tengelyes fékezhető kocsi faoldallal
20 db. 2,5 tonnás, 2 tengelyes fék nélküli kocsi faoldallal
12 db. lóré

Egy 1962-es jegyzőkönyv szerint a pálya hossza összesen 10225 méter, sínrendszere 7 kg/m, az ágyazat salakból áll, engedélyezett sebesség 10 km/h, aljzata fa, nyomköze 760 mm. A keskeny nyomtávú pálya ekkor már nagyon el volt használódva, a pályabejáró bizottság már csak 30%-ban állapította meg a használhatósági fokát. A modern úthálózat megépülésével és a menetrendszeri autóbuszjáratok megjelenésével egyre inkább fölöslegesnek tartották. 1965-re a gazdasági vasút üzemképtelen állapotba került, a felújítását pedig fölöslegesnek tartották. 1966. június 30-ig az Újszászi Állami Gazdaság felbontotta a pályát. A hidak és átereszek megszüntetését a MÁV Szolnoki Pályafenntartó Főnöksége végezte. A vasút által elfoglalt területek az illetékes községi tanácsok kezébe kerültek. Így ért véget 1966 december 31-ig a kisvasút története.^[19]