Szamaritánusok
| Szamaritánusok | |
 | |
| Szamaritánusok 2006-ban a Gerizim-hegyen | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szamaritánusok témájú médiaállományokat. |
A szamaritánusok (szamaritán héber: ࠔࠠࠌࠝࠓࠩࠉࠌ, Shamerim (שַמֶרִים), héberül: שומרונים, arabul: السامريون al-Sāmiriyyūn) Palesztina régiójában élő népcsoport. Az izraelitáktól eredő törzs, amelyet az ókori zsidók eretneknek tartottak. Nevüket Szamáriáról, az ókori Izraeli Királyság fővárosáról kapták.
Tartalomjegyzék
Történelem[szerkesztés]
I. e. 722-ben, miután az asszírok elfoglalták az északi királyságot (Izraelt), lakosainak jelentős részét fogságba hurcolták, majd az asszír királyok a birodalom keleti feléből telepítettek lakosokat az Izraeli Királyságba. Utóbb a betelepített lakosokat az ott maradt zsidókkal együtt szamaritánusoknak nevezték.
A szamaritániusok több természeti csapás után arra kérték Asszíria uralkodóját, hogy küldjön vissza néhány zsidó papot, akik megtanítják őket az igaz isten tiszteletére. Az uralkodó teljesítette kívánságukat, így ők is az Ószövetség istenét fogadták el. Amikor a babiloni fogságból visszaköltözött zsidók hozzákezdtek a jeruzsálemi templom felépítéséhez, a szamaritánusok felajánlották segítségüket, cserébe a templom közös használatát kérték, de a zsidók elutasították a segítséget, hogy ők már vallásilag és etnikailag nem tiszták. Ezért a szamaritánusok panaszt tettek a perzsa királynál, aki egy időre be is tiltotta az építkezést. Ezután a szamaritánusok saját templomot építettek a Garizim hegyén, de a zsidókkal szemben megmaradt az ellenséges érzés. Kr. e. 128-ban Johannesz Hürkánosz leromboltatta a templomukat, de később újraépült. [1]
Az Újszövetség szerint Jézus többször megfordult a szamaritánusok földjén[2] és a júdeai zsidók őt is szamaritánusnak tekintették.[3] Jézus egyik példázatában az eretnek csoportnak tekintett szamaritánusokról beszélt, szembeállítva a képmutató papokkal és hívőkkel.[4] (lásd: irgalmas szamaritánus)
A középkorban Egyiptomban, Damaszkuszban, Askelónban, Gázában éltek szamaritánusok. A 19. századra már csak igen kicsiny közösségük maradt fenn Palesztinában. 1842-ben a jeruzsálemi főrabbi a "zsidó nép egyik ágá"nak ismerte el a őket, mert "ők is vallják a Tóra igazságát".[1]
Az Izrael állam 1948-as megalapítása után állampolgárságot kaptak a visszatérési törvény értelmében. [1]
2012-ben az összlétszámuk mintegy 750 fő volt,[5] a ciszjordániai Náblusz és az izraeli Tel-Aviv melletti településeken.
Vallásgyakorlat[szerkesztés]
Egyedül Mózes öt könyvét (Tóra) ismerik el szentírásnak. A Tórában említett összes ünnepet megtartják, elzarándokolnak Garizim hegyére és húsvétkor áldozatokat mutatnak be. [1] Liturgiájuk, rituális könyveik arámi nyelven vannak megírva.[6] Saját Pentateuchos- (Tóra-)szövegük van, és azt állítják, hogy a legősibb törvénytekercsük a a kánaáni honfoglalás után 13 évvel készült. [1]
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ a b c d e Akadémiai Kiadó: Világvallások → Szamaritánusok, 2009
- ↑ Ján 4,20
- ↑ Jn. 8, 48
- ↑ http://szentiras.hu/kereses/search?textToSearch=Luk+10%2C30-37 Luk 10:30-
- ↑ http://www.thesamaritanupdate.com/
- ↑ Pallas
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). Samaritánusok, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009
- HVG.HU: A genetika döntött a zsidó-szamaritánus vitában, 2009
További információk[szerkesztés]
- Magyar katolikus lexikon
- Dr. Kohn Sámuel: Samaritanische Studien. Beiträge zur samaritanischen Pentateuch-Uebersetzung und Lexicographie. Breslau, 1868. Online
- Dr. Kohn Sámuel: Zur Sprache, Literatur und Dogmatik der Samaritaner. Leipzig, 1876. Online
|
