Az 1805-ös háborúban a szövetséges osztrák és orosz hadsereg próbálta legyőzni Napóleon seregeit. A szemben álló felek két hadszíntéren vonultak fel, a főesemények a Duna mentén, majd Morvaországban zajlottak. Másodlagos hadszíntér volt Észak-Itália. Ez utóbbi magyar szempontból mégis jelentősebb volt, hiszen Károly főherceg parancsnoksága alatt itt harcolt a 2., 32., 33., 34., 37., 48., 51., 52. és 61. gyalogezred és a 2., 3., 5., 8., 9. és 10. huszárezredek. A gyalogezredek mind részt vettek az október 30-án kezdődött, három napos caldierói ütközetben.[1]
Ez a hely a koalíciós háborúk alatt immár másodszor vált csata színhelyévé. 9 évvel korábban még Alvinczi József visszaszorította Napóleont, de most a franciák győztek annak ellenére, hogy az osztrákok létszámfölényben voltak.[2] A francia tábornoknak mintegy 37 000 katonája, az osztrák főhercegnek 50 000 embere volt. Masséna kezdte támadást a magaslatokat megszállva tartó osztrákok ellen, de azok a faluban kitartottak egészen alkonyatig. Az éjszaka folyamán a főherceg elvitette a hadfelszerelést és a tüzérséget, 5000 embert hátrahagyott Karl von Hillinger vezérőrnagy parancsnoksága alatt, hogy fedezzék visszavonulását. Ez az erő teljes egészében fogságba esett a következő napon.
Az osztrákok 3000 embert veszítettek (halottak és sebesültek összesen), és Hillinger hadtestét is beleértve 8000-en estek fogságba; a franciák közel 4000 embert veszítettek.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Caldiero című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
Napóleoni háborúk
