Gyékényes

	Gyékényes
	; Gyékényes címere
	; Gyékényes címere
	Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Dél-Dunántúl
Megye	Somogy
Járás	Csurgói
Jogállás	község
Polgármester	Kisiván István (független)
Irányítószám	8851
Körzethívószám	82
	Népesség
Teljes népesség	1003 fő (2015. jan. 1.)
Népsűrűség	29,71 fő/km²
	Földrajzi adatok
Terület	33,76 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	Gyékényes Pozíció Magyarország térképén
	é. sz. 46° 14′ 09″, k. h. 17° 00′ 34″Koordináták: é. sz. 46° 14′ 09″, k. h. 17° 00′ 34″
	Gyékényes Pozíció Somogy megye térképén
	Gyékényes weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Gyékényes témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk Gyékényesről szól. Hasonló címmel lásd még: Kisgyékényes.

Gyékényes község Somogy megyében, a Csurgói járásban.

Fekvése[szerkesztés]

Határállomás és fontos vasúti átkelőhely Horvátország felé. Itt megy a Budapestet Fiumével összekötő vasútvonal (A Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalból Dombóvárnál kiágazó Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal, ami itt találkozik a Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonallal).

Története[szerkesztés]

Gyékényes és környéke már a Római Birodalom idején is lakott hely volt, amit az 1971-es ásatásokon előkerült római korból származó leletek is bizonyítanak.

Első ismert birtokosai a Geregye nemzetségbeli Écs és fia, Pál országbíró voltak, akinek öröklött birtokai voltak Vas vármegyében, a Sár-folyó mellett, a mai Zalaegerszeg környékére eső Egerváron, Fancsikán, Középfaluban, köztük Gyékényesen is, melyeket Pál országbíró 1255-ben rokonával, I. Geregye fia Barnabással cserélt el annak Berettyó-menti, Bihar vármegyei Micske, Poklostelek (Vámos-), Láz, Sáncz és Dénes birtokaiért az ő Zalaegerszeg közelében fekvő Fancsika (Nagyfaludi puszta), Középfalu, Gyékényes, Pincze és Pózva (Pazuba) falvakba eső részeiért.

1380-ban Gykynes alakban írva említették. Tulajdonosai ekkor egymást váltó birtokos családok voltak: 1446-ban a Marczali család leszármazottai, majd Zákányi László leányai birtokában volt. 1489-ben Szerdahelyi István birtoka lett, majd a Báthoriak kapták meg az itteni földeket. 1598-1599 között Nádasdy Ferenc birtoka volt. , majd 1600-ban Kanizsa eleste után, török kézre került a település. Visszafoglalása után 1677-ben Széchényi György kalocsai érseké lett.

Az 1945-öt megelőző 110 évben a Zichyek birtokolták.

A községben 2007-ben 986 fő élt és összesen 467 lakás volt.^[3]

Népesség[szerkesztés]

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89,9%-a magyarnak, 6,3% cigánynak, 0,4% horvátnak, 1,5% németnek mondta magát (9,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 62,4%, református 2,4%, evangélikus 13,8%, görögkatolikus 0,3%, felekezet nélküli 6,6% (14,2% nem nyilatkozott).^[4]

Nevezetességei[szerkesztés]

A település legnagyobb nevezetességét a kavicsbányatavak jelentik, köztük a Kotró, ami 2011-ben megkapta az Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címet is. A kavicsbányák 1920 óta működnek, a bányatavak vize pedig olyan tiszta, hogy a Kotró sokáig a megye ivóvíztartalékának számított. A látótávolság a víz alatt akár a 3–8 métert is elérheti. A mély tavakban (a kitermelés közelében a 30 métert is megközelíti a mélység) búváriskola is működik, de a horgászok is kedvelik.^[5]^[6]